Magyarországot is elérte az amerikai nyérc inváziója

január 12.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A 2025-ben az Európai Unió veszélyes idegenhonos inváziós fajok listájára is felkerült amerikai nyérc (Neogale vison) nem csupán elő-előfordul Magyarország területén, de úgy tűnik a Szigetközben már jelentős állományú vadon élő populációja is kialakult. Legalábbis ezt állítják az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai, akik a Természetvédelmi Közleményekben még decemberben megjelent tanulmányukban ismertették legfrissebb eredményeiket.

A Kanizsay Borbála vezette kutatócsoport szerint az Észak-Amerikában honos, szőrméje miatt a 20. században Európában is tenyészteni kezdett került emlős kivadulása már évtizedekkel ezelőtt megkezdődött a Lajtától nyugatra, de egy 1988-as észlelést leszámítva a természetes élőhelyeken csak az utóbbi pár évben jelent meg Magyarországon. „Az amerikai nyérc kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően bármilyen folyó- vagy állóvízi jellegű élőhelyen képes megtelepedni. Külföldi kutatások eredményei alapján a táplálékául szolgáló élőlénycsoportok (vízimadarak, földön fészkelő madarak, kétéltűek, hüllők) egyedszámában jelentős csökkenést okozhat, valamint hasonló életmódú őshonos fajokkal (vidra, közönséges görény) táplálékkonkurenciába kerül” – áll a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) hétfői közleményében.

Táplálkozó amerikai nyérc a Szigetközben
Fotó: HUN-REN ÖK / Sipos Bálint

Nemrég megírtuk, hogy hatalmas ökológiai és gazdasági károkat okoznak Magyarországon az inváziós növény- és állatfajok, így egyáltalán nem elhanyagolható a „ nagy ökológiai plaszticitású szemiakvatikus menyétféle” megtelepedése. „ Az általunk megkeresett helyben lakó, illetve a Szigetközt jól ismerő, gyakran látogató 22 adatközlő 51 megfigyelésről számolt be, ami alapján 38 különböző előfordulási helyre derült fény a térségben, Dunakiliti és Ásványráró települések között meglehetősen szétszóródva. (...) Az inváziós fajokkal szembeni védekezés sikere nagyban függ a védekezés megkezdésének idejétől. Az amerikai nyérc magyarországi megjelenését megelőzni már nem lehet, az inváziószerű szétterjedés azonban még sikerrel kordában tartható megfelelő cselekvési tervek megalkotásával és végrehajtásával” – figyelmeztetnek tanulmányukban a kutatók.