A 18. században takarmánynövénynek és méhlegelőnek telepített, ám mostanra tömegesen kivadult, óriási mennyiségű, messzire repülő magja okán agresszívan terjedő észak-amerikai selyemkóró (Asclepias syriaca) és a dísznövényből mostanra invázióssá vált kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) mellett a Kelet-Ázsiából származó japán keserűfű (Reynoutria japonica) okozza a legtöbb gondot – olvasható az Agrárszektor szakportál december 28-i összeállításában.

Az utóbbi faj „ különösen nehezen irtható rizómás gyökérrendszerével nem csupán a biodiverzitást veszélyezteti, de mély gyökereivel az épített infrastruktúrában is jelentős károkat okoz”. Csakúgy, mint a bálványfa (Ailanthus altissima) pedig a városi környezetben, falakon, elhanyagolt területeken is képes megélni, és az aszfaltot is képes feltörni. Korábban megírtuk, hogy a télálló kaktuszok, főként a fügekaktuszok (Opuntia) nemzetségbe tartozó olyan fajok, mint a heverő medvetalpkaktusz (Opuntia phaeacantha) és a kolorádói medvetalpkaktusz (Opuntia humifusa) is jelentős kivadult kolóniákat alkotnak mára például a Kiskunsági Nemzeti Park védett ökoszisztémáiban, vagy a Duna-Ipoly Nemzeti Park erdeiben.

„A természeti károk mellett az invazív fajok által okozott gazdasági károk is jelentősek. Ezek a költségek magukba foglalják a hozamcsökkenést, a védekezési beavatkozások árát, az infrastruktúrában bekövetkező károkat. A selyemkóró talán a szántóföldi területek legveszélyesebb, a kultúrnövényekkel vetélkedő gyomnövénye lett. A gyökérsarjakkal terjedő, agresszív növényt rendkívül nehéz kiirtani. Tömeges elszaporodása súlyos hozamcsökkenést eredményez. A védekezésre fordított növényvédőszeres (kémiai) kezelések és a szükséges talajmunkák óriási költséget jelentenek a gazdálkodóknak. Országos szinten évente több milliárd forint kár keletkezik miatta. Mivel egyes vegyi anyagok, amelyek korábban hatékonyak voltak, már nem használhatók, vagy hatásukat vesztették, a védekezés egyre nehezebb és drágább” – írja a szakportál.

Egyértelmű, hogy a alföldi futóhomok megkötésének szándékával betelepített névrokonával ellentétben az észak-amerikai élőhelyeiről 1724-ben először a brit fűvészkertekbe, innen 1750 körül a kontinentális Európa botanikai gyűjteményeibe került cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa) az eredeti dísznövényi funkció helyett, egyike lett a legagresszívabban terjedő özönnövényeknek. A gyalogakác Magyarországon az egyik legjelentősebb invazív kártevő. Természetvédelmi szempontból elsődlegesen az ártéri fátlan növényzetre, különösen a gyepekre van katasztrofális hatással.

Az állatvilágban is számos idegenhonos faj okoz kárt, esetükben is a bejutás forrása gyakran a szándékos betelepítés vagy a felelőtlen állattartás. A magyarországi vizekben az egyik legkomolyabb problémát az Észak-Amerikából származó törpeharcsa (Ameiurus nebulosus) jelenti, amelyet még a 19. század végén telepítettek be. A kisebb állóvizekben tömegesen szaporodik, kiszorítja az őshonos halfajokat, és komoly táplálékkonkurenciát jelent. Hasonlóan agresszív a szintén amerikai eredetű, díszhalként behurcolt naphal (Lepomis gibbosus), amely apró ragadozóként az őshonos halak ikráit és ivadékait pusztítja. Az Agrárszektor összeállítása szerint „a hazai invazív halak listáján meg kell említeni az ázsiai eredetű ezüstkárászt (Carassius gibelio) és a kínai razbórát (Pseudorasbora parva). Az ezüstkárász tömeges elszaporodása a vízi ökoszisztémák teljes elszegényedéséhez vezethet, míg a razbóra a pontytelepítésekkel került Európába, és potenciális betegséghordozó”.

A díszállat-kereskedelem áldozata a vörös fülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans), amely agresszivitásával és nagyobb méretével szorítja ki a védett őshonos mocsári teknőst (Emys orbicularis). Dél-Amerikából érkezett a szőrméje miatt tenyésztett, majd kivadult nutria (Myocastor coypus), amely üregépítő életmódjával aláássa a töltéseket és gátakat, ráadásul pusztítja a vízközeli növényzetet.

A legújabb veszélyt a klímaváltozás és a globális kereskedelem révén behurcolt ízeltlábúak jelentik. Az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) petéi behurcolt áruk (akár gumiabroncsok) szállítmányaival jutottak be Európába. Ez a faj agresszívabb a hazai szúnyogoknál, és képes vírusos betegségeket terjeszteni.

Korábban azt is megírtuk, hogy 1970 óta több mint 37 ezer idegenhonos faj került be a világ különböző régióiba és élőhelyeire az emberi tevékenység hatására, a kifejezetten káros fajok száma pedig meghaladja a 3500-at. A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platform, az IPBES (Intergovernmental Platform on Biodiversity and Ecosystem Services) legutóbbi jelentése szerint a diverzitás csökkenése és az ökoszisztémák drámai változása mellett e fajok globális költségvonzata 2019-ben meghaladta az évi 423 milliárd dollárt, és ez az összeg 1970 óta minden évtizedben legalább megnégyszereződött.

A 49 ország 86 szakértője által négy és fél évig készített jelentés szerint a biológiai inváziók hatásainak 34 százalékát Amerikából, 31 százalékát Európából és Közép-Ázsiából, 25 százalékát Ázsiából és a csendes-óceáni térségből, 7 százalékát pedig Afrikából jelentették. A legtöbb negatív hatásról a szárazföldön (kb. 75 százalék) számoltak be, különösen az erdőkben és a művelt területeken, az édesvízi (14 százalék) és tengeri (10 százalék) élőhelyeken jóval kevesebbről. Az inváziós idegenhonos fajok a szigeteken okozzák a legnagyobb károkat, mivel az idegenhonos növények száma már a szigetek több mint 25 százalékán meghaladja az őshonos növények számát.

Fertő Imre, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont főigazgatója és Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet kutatóprofesszora a Közgazdasági Szemlében ősszel megjelent tanulmánya szerint a Magyarország területén jelen lévő 85 növény- és 118 inváziós állatfaj miatt felmerülő költségek a klímaváltozás okozta költségekre hasonlítanak: csak akkor lehet őket látni, amikor már hatalmasra duzzadtak.