Több mint 200 tudós szólalt fel Grönland amerikai megszállása ellen
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Donald Trump amerikai elnök hétfőn ismét megerősítette azt a tervét, miszerint „így vagy úgy, de megszerezzük Grönlandot”. Erre a törekvésére válaszul egy tudóscsoport összeállított egy „nyilatkozatot az amerikai tudósoktól Grönlanddal vállalt szolidaritás jegyében”, amelyhez olyan Amerikában dolgozó kutatók csatlakozhatnak, akik valaha kutattak a szigeten – írja a Nature.
A kutatók a január 9-én közzétett levél fontosságát azzal indokolták, hogy Grönland közel az összes tudományterület szempontjából fontos helyszín, ezért meg kell őrizni a jó kapcsolatot az ottani tudósközösségekkel is. A levelet már 204-en aláírták, és a szervezők a leírásban kiemelik, hogy elítélik Trump Grönland megszerzésére irányuló agresszív terveit. Yarrow Axford paleoklimatológus, kutatásvezető és az akció egyik kezdeményezője a Nature-nek elmondta, hogy a kutatóknak a sziget azért is fontos célpont, mert a grönlandi jégtakaró a klímaváltozás kulcsfontosságú indikátora.
A szigeten egyszerre érvényesülnek a lokális és globális éghajlatváltozási hatások, ráadásul mivel az Északi-sarkvidéken a hőmérséklet jóval gyorsabban emelkedik, mint a világ többi részén, a grönlandi kutatások kulcsszerepet játszanak az előrejelzésekben is. Jelentős nemzetközi kutatás volt az is, amikor egy átfogó brit projekt részeként egy olyan korai figyelmeztető rendszer létrehozását kezdte meg 27 kutatócsoport, aminek célja, hogy előre jelezhető legyen, ha a Föld éghajlati rendszerei visszafordíthatatlan változások határára jutnának.