Egy 203 éves margitszigeti platán lett Budapesten a Tudomány Fája

június 9.
tudomány

A gróf Széchenyi István felajánlása nyomán 1825-ben alapított, májusban bicentenáriumi közgyűlésén új elnököt választó Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szinte egykorú az a platán, amely 2026. június 9-től „A Tudomány Fája” cím különböztet meg a Margitszigeten álló évszázados fatársaitól.

Az Akadémia és Budapest Főváros Önkormányzata a Tudománybarát Település Mozgalom égisze alatt kezdeményezte a budapesti Margitszigeten, a Szabadtéri Színpad és Kodály Zoltán szobrának közelében álló, rendszertanilag a közönséges vagy juharlevelű platán (Platanus x acerifolia) fajhoz sorolt matuzsálem „kinevezését”.

A 203 éves margitszigeti platán
Fotó: Szigeti Tamás/ MTA

Az MTA keddi közleménye szerint a Budapest tudománybarátságát, a főváros és az Akadémia együttműködését nem a mozgalom hagyományainak megfelelően ültetett facsemete, hanem az „impozáns ősplatán szimbolizálja”.

A kedd kora délelőtti névadót a bicentenáriumi tisztújító közgyűlést követően leköszönő korábbi MTA-elnök Freund Tamás, a májusi megválasztása után elnöki ciklusát június elején megkezdő Pósfai Mihály és Karácsony Gergely főpolgármester közösen celebrálta.

Balról jobbra: Freund Tamás, Karácsony Gergely és Pósfai Mihály a Tudomány fájának árnyékában 2026. június 9-én a budapesti Margitszigeten
Fotó: Szigeti Tamás/ MTA

A platán tövében elhelyezett táblán magyarul, illetve angolul az alábbi szöveg olvasható:

„A Tudomány Fája

Amikor 1825 körül kis csemeteként gyökerezni és sarjadni kezdett ez a platán, gróf Széchenyi István felajánlása nyomán megalakult a Magyar Tudományos Akadémia, a haza és haladás ügyét szolgálva.

A fácska hatalmas koronájú faóriássá terebélyesedett, az Akadémia pedig a magyarországi tudományos élet legfőbb intézményévé vált. Szellemi központja a tudomány művelőinek, ápolója a magyar nyelvnek. Immár több mint 200 éve arra törekszik, hogy alapítója, gróf Széchenyi István gondolatához híven a „tudományos emberfő mennyiségének” gyarapításával járuljon hozzá a nemzet erejének növeléséhez.

Állította a Magyar Tudományos Akadémia és Budapest Főváros Önkormányzata 2026-ban.