Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Három nappal azután, hogy Kapu Tibor tavaly júniusban megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra, Orbán Viktor kereste videókapcsolaton keresztül. Miután az akkori miniszterelnök felsorolta, hogy mi mindenről nem beszélhetnek (politikáról, hadügyről, „genderről”, stb.), azt a kérdést szegezte a kutatóűrhajósnak, hogy „a háború látszik-e onnan, föntről” – egyértelműen utalva a Fidesz kampányának egyik központi témájára, az ukrajnai háborúra. Kérdésünkre, hogy ezzel Orbán megsértette-e azt a megállapodást, amit az amerikai űrügynökséggel kötöttek, Kapu a Qubit stúdiójában azt mondta: „Teljes mértékben”. A HUNOR – Magyar Űrhajós Program vezetője szerint „ezek a szabályok világosak és színtiszták a NASA-nál”.
Legutóbb akkor figyeltek fel sokan a nevére, amikor több közismert magyarral együtt nyílt levélben ajánlotta Polgár Judit nemzetközi sakknagymestert a köztársasági elnöki pozícióra. „Mindannyian hibáztunk” – mondta Kapu, aki már lehetségesnek tartja, hogy többet kellett volna várni ezzel. A kutatóűrhajós példátlannak és méltatlannak nevezte a Polgár Juditot érő támadásokat, amiket azután kapott, hogy Magyar Péter miniszterelnök vasárnap jelöltjeként nevezte meg a köztársasági elnöki posztra. Polgár hétfőn közölte, hogy nem vállalja a jelöltséget.
A 2025 nyarán 18 napot a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó Kapuval egyórás interjúnkban az ISS-en töltött első napjáról, űrutazásának tudományos, technológiai és társadalmi hasznáról, a HUNOR tudományos kísérleteinek eredményeiről, az űrutazásának politikai célokra történő felhasználásáról, a tavalyi kötcsei pikniken való részvételéről, a Sulyok Tamás volt köztársasági elnök mellett tartott újévi beszédéről, a magyar űrprogram jövőjéről és a Magyar Péter vezette Tisza-kormánnyal való együttműködéséről beszéltünk.
A beszélgetést itt lehet megnézni:
Az elmúlt hetekben három cikkben is foglalkoztunk a HUNOR program tudományos kísérleteivel és azok eredményeivel. Az elsőben az űrutazás mikrobiomra gyakorolt hatásáról és az űrbeli növénytermesztésről, a másodikban az súlytalanság agyi és kognitív funkciókra mért hatásáról, a harmadikban pedig az űrbeli navigációról és sugárzásmérésről volt szó.
Kapcsolódó cikkek
Még a Polgár Juditot ajánló kiválóságok szerint is lehetne több jelölt a köztársasági elnöki posztra