Kutya meleg van, mondja az udvarias magyar, ez alapján pedig joggal hihetnénk, hogy van valamilyen kapcsolat a magyar kifejezés, a latin canis szóból származó kánikula, illetve az angol dog days kifejezés között, ami ugyanezt jelenti, de nagyobbat nem is tévedhetnénk. A kánikulának valóban van köze a kutyákhoz, ahogy a dog daysnek is, de az előbbi példánk udvarias magyarja csak nem akarta kimondani, hogy kurva meleg van, pedig valójában erre gondolt: a kutya itt véletlenül nem esett messze a fájától, de azt már egy kicsit bonyolultabb megfejteni, hogy hol van elásva.

Kánikula

A helyzet látszólag egyszerű: az ókori rómaiak megfigyelték, hogy az év melyik időszakában számíthatnak szélsőségesen meleg időjárásra, ez pedig egybeesett a Canis Major (Nagy Kutya) csillagkép megjelenésével az égbolton. Ennek legfényesebb csillaga a Szíriusz, amit a római papok külön felelőssé tettek a Földön uralkodó hőségért (nem meglepő, hiszen a görögök „perzselőnek” nevezték), sőt, valami még rosszabbért: a búzát pusztító Puccinia triticina nevű gomba megjelenéséért, amit a népnyelv vörös rozsdának nevez, és nevezett már akkor is.

Sárkány ellen sárkányfű, nagy kutya ellen kiskutya: a papok kitalálták, hogy ha megjelenik a csillagkép az égbolton, ideje fiatal vörös szukákat áldozni a Szíriuszhoz tartozó istenségnek, Robigusnak. A canis kicsinyítőképzővel ellátva canicula – innen kapta a hőség a nevét. Szép kerek történet, de a helyzet nem is olyan egyszerű, mint elsőre látszik, és szinte hihetetlen, de ennek a mitológiai kutyaáldozatnak a következményei egészen a közelmúltig elértek – és nem csak nyelvi szinten.

Robigus ünnepe

A probléma ott kezdődik, hogy Robigusról alig lehet tudni valamit, és ott folytatódik, hogy a szertartásról alig maradt fenn valami: csak az idősb Plinius, Ovidius és Columella említi, de részletekbe csak Ovidius megy, ezeknek a hitele viszont erősen kétséges. Azt sem lehet tudni, hogy Robigus férfi-e vagy nő (Robigóként is említik), illetve hogy istenként pontosan mi a hatásköre, és hogy mikor tartották az ünnepét: általában úgy tartják, hogy nyár közepén (lásd: kánikula). Magdus Tamás történész szerint viszont valószínűbb, hogy a szélesebb körben ismert Floraliához hasonló tavaszi ünnepről van szó, ahol Ceres ellenpárjaként jelent meg, pusztító erőként, aki rozsdát bocsát a Földre. Ha elnyerik a jóindulatát, a búzát megkíméli, és csak a harchoz szükséges szerszámokat sújtja rozsdával, még az ekét sem károsítja (Ovidius itt Magdus szerint homályosan fogalmaz: könnyen lehet, hogy az Augustus ideje alatt fennálló törékeny béke miatt hangsúlyozta annyira az isten békét megtartó szerepét). Az is elképzelhető, hogy Robigo (vagy Robigus) tulajdonképpen nem más, mint Mars: ebben az esetben a fegyvernyugvást sürgető könyörgés még némileg érthető is, az elsődlegesen mezőgazdaságot érintő ünnepkörbe illesztése viszont már talán kevésbé.

A kutya

A kutya áldozati állatként történő kiválasztása pedig még kevésbé érthető. Rómában a kutyákat ha nem is szent állatként, de a határvidékek állataként tisztelték: a kutyák (legalábbis a történetírók szerint) tudták, hogy nem szabad belépniük a szentélyekbe, őrizték a házakat és a Római Birodalmat, sőt, még a túlvilágon is szolgálták a gazdáikat, ezért is temethettek el többeket a kutyáikkal együtt.

Házőrzőként áldozati szerepük ugyan volt, több város falainál is találtak kutyacsontokat, de semmiképpen nem számítottak hétköznapi áldozati állatnak. W. Warde Fowler ókortörténész szerint elképzelhető, hogy erre a szerepre azért választottak vöröses színű kiskutyákat, mert a betegség által megtámadott gabona hasonló színt vesz fel; mások szerint az egészséges gabona sárga színéhez hasonló kiskutyákat áldoztak fel, hogy az úgynevezett szimpatikus mágia (hasonló a hasonlóhoz) elve alapján ezzel csalogassák elő az egészséges termést.

Az már csak a hab a tortán, hogy Ovidius elrontotta a dátumot: áprilisban még akkor sem volt látható a Szíriusz, sőt, akkortájt tűnt el az égboltról, így a kutyaáldozatoknak valójában nem lehetett sok közük az aszályt és hőséget ígérő csillag megjelenéséhez. A kánikula név (amit Magyarországon először 1575-ben adatoltak) mégis rajta ragadt a jelenségen, amiről Plinius azt figyelte meg, hogy amikor a Szíriusz a legfényesebben ragyog, akkor lehet a legnagyobb bajra számítani. Baj éppenséggel lett belőle, ha nem is feltétlenül csak a hőség miatt: az ókori természettudós azt is megfigyelte, hogy a vörös rozsda kialakulásához fontosabb a párás és szélcsendes környezet, mint maga a meleg. A vörös rozsda egyébként a mai napig komoly gazdasági kártevőnek számít, de csak a 18. században jöttek rá, hogy egy gomba okozza. Az ókori Rómában nemcsak külön istene volt, hanem külön ünnepe is, a Robigalia, sőt az istennek (vagy istennőnek) külön szentélyt is emeltek Rómában, igaz, komoly rajongótáborra sosem tett szert, a kutyák legnagyobb szerencséjére. Mint sok más pogány ünnep, ez is kapott egy keresztény másolatot: I. Gergely pápa 598-ban hirdette meg, hogy innentől fogva április 25-én (a Robinalia napján) évente kell könyörögni az egészséges termésért, ezeket az eseményeket egészen 1969-ig meg is tartották Rómában.

Dog days

Az ember azt hinné, hogy ennyi év alatt már el lehetett felejteni a kutyákat, de nem. A kánikula kifejezés számos nyelvben megmaradt, akár volt csillagászati alapja, akár nem, és bár Robigust vagy Robigát már mindenki elfelejtette, a meleg és a kutyák közötti rejtélyes kapcsolat babonája megmaradt. Ezt mi sem mutatja jobban, mint a 19. századi New York-i nagy kutyaőrület, ami már csak azért is érdekes, mert valószínűleg a 19. századi várost nem feltétlenül klasszika-filológusok lakták, és az sem valószínű, hogy naponta idősb Plinius vagy Ovidius feljegyzéseit vagy költeményeit forgatták volna. Akármi is okozta, a dog days Amerikában valóságos őrületté fokozódott. Mellékszál, de ha már kutyákról, hőségről és New Yorkról van szó, joggal adódik a kérdés, hogy a hot dog minek köszönheti a nevét: ennek véletlenül nincs köze az antikvitáshoz, annál több az amerikai gonosz pletykákhoz, amelyek szerint az Egyesült Államokba érkező német emigránsok kutyahúsból készült virslit árultak. A kevésbé gonosz pletykák szerint a hosszú német virslit a bevándorlók a tacskóhoz hasonlították, innen kaphatta végül a nevét a hot dog, de erre nem fogadnék nagyobb összegben – ahogy Bruce Kraig, a Roosevelt Egyetem professor emeritus virslitörténésze sem, szerinte ugyanis a kifejezés az 1890-es években, a Yale Egyetemen terjedt el, és bizony a hús vélt származási helyére utalt.

A város és a kutyák

De vissza az előző századforduló előtti pezsgő New Yorkba: a város népe antik mintára továbbra is a Szíriusz felemelkedésével indokolta a kánikulát, valamint azt is, hogy ilyenkor a kutyák agresszívabbá válnak. Az agresszivitás még semmi: a városiak úgy gondolták, hogy az állatok a Nagy Kutya megjelenésétől könnyebben elkaphatják a veszettséget. Az aggodalom valamennyire érthető volt, hiszen a veszettségre, ha már kifejlődött a betegség, egyelőre nem találtak gyógymódot, oltást pedig csak az 1950-es évekre fejlesztettek ki rá, de még ez sem magyarázza a hatalmas New York-i kutyairtást, ami a 19. századi hőhullámokat követte.

Ez nem volt példa nélküli: Bombay-ben és Franciaországban is külön rendelkezéseket vezettek be a veszettség ellen, amikor hőhullám tombolt, annak ellenére, hogy már a kor tudósai is tiltakoztak a gyakorlat ellen. Ahogy azt Chris Pearson, a Liverpooli Egyetem környezettörténésze is megjegyzi, sikertelenül: hiába hívták fel a figyelmet arra, hogy a Szíriusztól nem lehet megbetegedni, a pánik már eluralkodott a városon, és ha egy rendőr egy furán viselkedő kutyát látott, már lőtt is. Ugyanígy készek voltak a lincselésre a tömegek is: ha gazdátlan kutyát láttak, már indultak volna elpusztítani, valószínűleg úgy, hogy fogalmuk nem volt róla, hogy így tudtukon kívül Robigusnak áldoznak, igaz, nem a megfelelő időben (igaz, ez a rómaiakat sem zavarta különösebben). Ahogy az ókorban, úgy az újkorban sem zavarta különösebben a valóság a kommentátorokat: William A. Hammond neurológus (és fajvédő) szerint a keverék fajták különösen veszélyesnek számítottak, mert hajlamosabbak voltak harapni, ahogy a kevert fajú emberek is hajlamosabbak voltak bűnt elkövetni. Hammond haragja valamiért a spicceket érintette a leginkább: ezt a fajtát kiáltották ki a fő bűnösnek, kevert fajúként pedig egyértelmű volt, hogy bűnhődnie kell.

A hülyeség örök

A tudományos közösség küzdelme az őrület ellen már akkor is hiábavaló volt. Hiába hívták fel a figyelmet arra, hogy a Szíriusz és spicc között nem áll fenn semmilyen misztikus kapcsolat, hiába mondták el ezerszer, hogy a veszettséget egy vírus okozza, aminek mindegy, milyen idő van New Yorkban, a kánikulaőrület nem ért véget. Ennek nem a Canis Major, és nem is Robigus volt az oka, hanem az emberek hülyesége: a tömegek képtelenek voltak elhinni, hogy az akkor még ismeretlen járványt (ami nem is tört ki, csak néhány kutya hordozta a betegséget) természeti okokkal is meg lehet magyarázni, a meleget pedig adott esetben egy hőkupola okozza, amire a modern városépítészet nem feltétlenül készült fel – bár a rómaiak a szűk utcákkal és a világos házakkal már úgy építkeztek, hogy légkondi nélkül is lehessen élni. Kutyákat feláldozni már nem igazán divat, úgyhogy marad a másik megoldás: az élhetőbb városok építése, amihez, mit ad Isten, éppenséggel a római gyakorlathoz érdemes visszanyúlni, csak épp nem a kutyák feláldozásával.