Rosszabbul tanulnak azok a gyerekek, akik kiskorukban sok időt töltöttek képernyő előtt

augusztus 25.
tudomány

Mióta van képernyő, azóta megy a huzavona a képernyőidő kérdése körül: a tévétől megzápul az agyad, a kütyüktől depressziós leszel (vagy épp ellenkezőleg, semmi mérhető hatásuk nincs a képernyőidőre), egyesek szerint korlátozni kell a képernyőidőt, mások szerint pedig teljesen felesleges. A WHO és az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság ajánlása mindenesetre a képernyőzés teljes elhagyását javasolja 18, illetve 24 hónapos kor előtt, 2 és 5 év között pedig legfeljebb napi egy órában maximalizálnák az erre szánt időt. De mi van akkor, ha ezt nem tartják be?

Longitudinális kutatás

Ezt vizsgálták a Szingapúri Egyetem kutatói is, akik a képernyő előtt töltött idő hosszabb távú hatásaira voltak kíváncsiak. A kutatáshoz a 2009-ben indult GUSTO születési kohorsztanulmányát használták, ezen belül is 502 gyerek adatait a születésüktől 10 és fél éves korukig. Ehhez a szülőknek meg kellett adniuk, hogy a gyerekük mennyi időt töltött átlagosan egy nap képernyő előtt 1, 2, 3, 4, 6 és 8 éves korában, majd ezeket az adatokat összevetették két, 9 és 10 és fél éves korban elvégzett pszichológiai teszt eredményeivel.

Az egyik tesztben a tanulmányi előremenetelt vizsgálták, a másikban pedig a munkamemória működését. Mint kiderült, a több képernyőidő rontott a tanulmányi teljesítményen, de önmagában nem az tűnik a legfontosabbnak, hogy a gyerekek mennyi időt töltöttek képernyő előtt, hanem az, hogy mikor. Azok, akik életük első évében sok időt töltöttek a képernyő előtt, rosszabb eredményeket értek el, mint azok, akiknél ez csak később következett be – aztán jött egy fordulópont, a hatodik életév, ekkor az összefüggések ismét egyértelműbbek lettek. Ez utóbbi esetben a gyerekek a munkamemória-teszten teljesítettek rosszabbul.

A kutatók szerint ezért érdemes a kora gyermekkorban és az iskolakezdés idején korlátozni a képernyőidőt (bár alapvetően a „kevesebb több” elvét tartják egészségesnek), a kutatásnak megvannak a maga korlátai, így például azt nem vizsgálták, hogy a gyerekek milyen tartalmat fogyasztottak, milyen eszközt adtak nekik, ahogyan azt sem, hogy a szülőkkel együtt nézték-e azt, amit.