Kedves szülők, ideje elfogadni, hogy nem lehet megmondani a gyereknek, mennyi időt töltsön képernyő előtt

„A szülői generáció gyakorlatilag kérdés nélkül fogadja el, hogy a gépezés rossz, és azt szabályozni kell. A gyerekek pedig a legimitációját kérdőjelezik meg ennek az egésznek, hogy valaki magyarázza már meg nekik, mi értelme van ennek az egész képernyőidő-szabályozásnak” – mondta Pintér Róbert szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa a Qubitnek.

Tagadhatatlan, hogy az egyes korosztályok közötti technológiai szakadék egyre gyorsabban mélyül, és ez olyan helyzet elé állítja a szülőket, amivel ők nem találkozhattak gyerekkorukban. „Míg mi felnőttek még mindig ott tartunk, hogy váltogatunk az online és az offline világ között, addig a most felnövő gyerekek már online bennszülöttek, akik az okostelefonnal és iPaddel a kezükben nőnek fel, ez pedig a szülők és gyerekek közötti folyamatos konfliktusokhoz és a gyerekek meg nem értéséhez vezet” – mondta Jiří Zounek, a brnói Masaryk Egyetem történészprofesszora egy tavaly decemberi interjúban, amelyben szerzőtársával, Libor Juhaňákkal, az egyetem információkutatással és filozófiával foglalkozó tanárával beszéltek új könyvükről, amely a 15 évesek online tanulási módszereiről szól.

„Könnyű belecsúszni abba, hogy generációs konfliktusként értelmezzük azt, ami mögött egyszerűen csak az van, hogy a gyerekek hatékonyabban tudják használni a technológiát, mint a szüleik és a tanáraik. Megváltoztak az idők, ennyi az egész, a felnőttek meg ezt nem értik” – mondta Zounek. A kutatásból is jól látszik, hogy mik azok a problémák és konfliktusok, amelyek aztán a családban és az iskolában robbannak, mivel sok szülő még mindig azt hiszi, hogy a digitális technológia csak szórakozásra való. „Amikor a kamaszok egy iskolai projekten dolgoznak vagy úgy tanulnak angolul, hogy a kedvenc zenekarukat hallgatják a YouTube-on, a szüleik ezt teljesen másképp értelmezik, mert az ő életükben még nem volt ilyen.”

A kütyüzés evolúciója

Megjelenése idején az internet eleinte még csak számítógépen volt elérhető, és abból a szempontból is kordában lehetett tartani a használatát, hogy ez volt a nappalik „éke", és be kellett osztani, ki, mikor és mire használja – mondta Pintér.

A szociológus szerint „az első vereséget a szülők akkor szenvedték el, amikor a számítógép bekerült a gyerekek szobájába, és személyes használati tárggyá vált. De legalább akkor még a vacsoraasztalhoz nem tudták azt magukkal hozni. A 10-15 éve megjelent okostelefonokkal aztán a szülők még egy terepen veszítettek, mert a gyerek már a közös családi programra is magával tudja hozni a mobilját. Ráadásul a telefon mellett a tévé és a számítógép sem tűnik el, a középosztálybeli családokban van telefon, tablet és számítógép is. És akkor még nem beszéltünk arról a szülői pánikról, amit a közösségi média robbanása váltott ki.”

A „napi egy óra számítógépezés" szülői szabálynak nincs túl sok értelme

A képernyőidővel kapcsolatos, a médiában is népszerű tudományos vita hevében könnyű elfelejteni, hogy minden annyira gyorsan fejlődik, hogy mire kiderül valami, már egész máshol tart a technológia, és már egészen mást kellene vizsgálni – olvasható az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) honlapján Stephanie Pappas 2020-as írásában, amelyben a szerző a gyerekek képernyőhasználatáról szóló kutatásokat foglalja össze. „Az első generációs iPhone mindössze 13 évvel ezelőtt, 2007-ben jelent meg, ugyanabban az évben, amikor a Netflix is bevezette a streaming szolgáltatásait, az iPad pedig nemrég ünnepelte 10. születésnapját. A televízió és a videójátékok persze már évtizedek óta léteznek, de azok nem voltak hordozhatók és ennyire könnyen elérhetők” – írja a tanulmány. „Pszichológusként nagyon fontos számunkra, hogy tudományos alapokon nyugvó bizonyítékok álljanak az általunk javasoltak mögött. De itt még nem tartunk. Vannak ötleteink, de a probléma az, hogy a technológia egyre kifinomultabb és mindenütt jelen van” – idézi a cikk Jerri Lynn Hoggot, a Santa Barbara-i Fielding Egyetem médiapszichológusát.

photo_camera Steve Jobs a legelső iPhone leleplezésén, a 2007. januári Macworld konferencián Fotó: TONY AVELAR/AFP

Ennek ellenére léteznek ajánlások: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) ajánlása, hogy a gyerekek 18–24 hónapos korukig egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt (kivéve a videócsetelést), a 2–5 év közötti gyerekek pedig naponta legfeljebb egy órát nézzék a képernyőt. Az indokok között szerepel az is, hogy képernyő-nézegetés helyett ebben a korban a gyerekeknek még eleget kellene mozogniuk és aludniuk. A nagyobb gyerekek esetében pedig a szülőkkel közös szabályok kialakítását ajánlja a két szervezet. Bár Pappas szerint vannak szakemberek, akik az ajánlásokat is csak fenntartásokkal fogadják, mivel szerintük az ezeket megalapozó kutatások nagy része vagy kevés változót, vagy csak egy adott időszakot vizsgál, esetleg önbevalláson alapszik, ráadásul számos kutatás nem is tesz különbséget a képernyő előtt töltött idő különböző típusai között, tehát minden képernyő előtt eltöltött percet egy kategóriába sorol. Márpedig „valószínűtlennek tűnik, hogy mondjuk a nagyival való videócsetelésnek sok köze lenne a Grand Theft Auto V játékhoz” – írja Pappas.

A jó szülőség lehetetlen dilemmája: mivel teszek jót és mivel rosszat a gyerekemnek?

„Felmerül a kérdés, hogy mikor adjak a gyerek kezébe okostelefont, ha nagyon nem akarom, hogy használja még, de mi van akkor, ha az én gyerekem lesz a legcikibb az osztályban, és amiatt fogják kirekeszteni, hogy már csak neki nincs telefonja” – vázolta fel Pintér a jó szülőség lehetetlen dilemmáját. „És ilyenkor jön, hogy jó, akkor megveszem a gyereknek a telefont vagy a számítógépet, viszont szabályokat alkotok rá, képernyőidőt határozok meg, amire meg a gyerekek vágnak vissza, hogy a szabályok miért csak rájuk vonatkoznak, a szüleik miért vehetik elő a telefont például az asztalnál. Mert ugye valójában egyszerre csöppent bele ebbe az új világba a szülői generáció is, aminek a tagjai szintén folyamatosan a telefonjukon lógnak.”

Libor Juhaňák szerint a szülőknek egyszerűen el kell ismerniük, hogy mennyit változott az élet: „Ha egy gyerek a telefonján vesz buszjegyet, azt aligha lehet beszámítani a képernyőre szánt egy óra »szórakozási időbe«, ugyanakkor nem lehet állandóan a gyerek feje fölött állni, hogy ellenőrizzük, vajon szórakozik-e vagy tanul éppen.” A kutató szerint a gyerekek nem két különálló entitásként érzékelik az online és offline világot, az egyikről a másikra való váltás teljesen természetes nekik, ahogy a telefonjukon is sokkal több mindent csinálnak, mint ahogy azt a szüleik elképzelik. „Interjúink során találkoztunk olyan helyzetekkel, amikor a gyerek éppen a kötelező irodalmat olvasta, a szülő pedig berontott a szobába, és szidni kezdte, amiért már megint a telefonján lóg, és követelte, hogy mutassa meg neki, hogy mit néz éppen, majd jól zavarba jött, amikor meglátta, hogy a gépén a kötelezőt olvassa” – mondta a kutató.

Nem az óraszám körül kell csatázni, inkább kérdezzük meg tőlük, hogy mi az a TikTok

„2020-ig tartotta magát az a gyerekek és szülők közötti harc, hogy a pszichológus megmondta, hogy napi 1-2 óránál többet nem lehet képernyőt nézni, különben a gyereknek a fülén fog kijönni az agya” – mondta Pintér a Qubitnek. „2020 márciusában aztán robbant a covidbomba, és minden egyes társas kapcsolat, az iskolától kezdve a barátokkal való kapcsolattartásig a képernyőn keresztül történt. A legtöbb szülő ezen a ponton feltette a kezét, hogy ezzel már nem tudja felvenni a harcot. A gyerekek 4-5 órát ültek az online tanórákon, utána megírták online a házit, aztán a barátaikkal online cseteltek, és a szabadidős kikapcsolódás is sokszor online volt. Itt már nem lehetett tartani a korábban felállított szabályokat, és nyilván utána sem lehetett a régi állapotra visszaállni. Akik most 9-10 évesek, azok pedig egyenesen a képernyők előtt tanultak meg már olvasni is.”

photo_camera Egy általános iskolás diák online tanórán vesz részt berlini otthonában, 2021 januárjában Fotó: Annette Riedl/dpa Picture-Alliance via AFP

Arra a kérdésre, hogy akkor mégis mi az eszközhasználat egészséges szintje, Juhaňák azt mondta, hogy mint mindennél, ebben is meg kell találni az arany középutat. „Az adatok azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akik nagyon gyakran vagy nagyon ritkán használnak elektronikus eszközöket, sokkal rosszabb eredményeket érnek el, mint azok, akiknek átlagos a képernyő előtt töltött idejük. Nincs azonban »helyes« óraszám. Általában érdemes odafigyelni arra, hogy a gyerekünk mivel tölti az idejét, és olyan dolgokkal szemben is érdeklődést kell mutatni, amik amúgy teljesen idegenek a szülőktől, mint a TikTok vagy az Instagram” – mondta a kutató.

A gyerekek úgy érzik, hogy igazságtalanok velük a szüleik

A gyerekek és a fiatalok sokszor igazságtalannak érzik a szülői hozzáállást, és a kutatások is azt igazolják, hogy a szülőknek fogalmuk sincs, mit csinálnak a gyerekeik a digitális eszközeiken – derül ki Mikó Fruzsina, a Corvinus PhD-hallgatójának és Nagy Beáta, az egyetem közgazdász-szociológus professzorának 2021-ben megjelent, a Techviselkedés a családban a kamaszok szemszögéből című tanulmányból. Így aztán „eltérő megvilágításban látják a tevékenység mennyiségét és tartalmát is, ami feszültséghez vezethet” – fogalmaznak finoman a kutatók.

Bár valóban létezik generációs különbség abból a szempontból, hogy mit tart jónak egy szülő, de a tanulmány szerzői szerint a szülők munkájának jellege és a társadalmi kapcsolathálójuk is befolyásolja, hogyan gondolkodnak a kérdésről. „A gondolatmenet a digitális tőke elméletéhez vezet, amely rámutat a szülők digitális készségei, a digitális eszközökhöz való hozzáférés, valamint a gyerekek oktatási és munkaerőpiaci lehetőségei közti közvetett kapcsolatra” – írják. Mindezek alapján Mikóék a szakirodalomra támaszkodva négy fő szülői stratégiát azonosítottak be: a korlátozó stratégiát, a monitorozást, a távolságtartást, valamint az aktív stratégiát, ami sokszor azt jelenti, hogy a szülők együtt gépeznek a gyerekeikkel.

A szerzők egy magyarországi iskolai kutatásra is hivatkoznak, amelyben 5–12. évfolyamos diákok és szüleik vettek részt, és amiből az derült ki, hogy a szülők leginkább a gépezés idejét próbálják korlátozni, és kevésbé próbálkoznak a minőségi korlátozással. Ha mégis van ilyen, akkor az a legáltalánosabb, hogy a szülők a fiatalabb gyerekekkel, vagy az apukák a fiaikkal gépeznek együtt. A kutatásból az is kiderült, hogy a fiúk jobban kötődnek eszközeikhez, és a szülők is inkább az ő technológiahasználatukat korlátozzák, mintsem a lányokét. Amikor aztán a gyerekek idősödnek, a szüleik is egyre engedékenyebbé válnak. De nemcsak az életkor és a nem, hanem a társadalmi helyzet is számít, írják a kutatók. Az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyerekei többet töltenek képernyő előtt, mint jobb helyzetben lévő társaik, mivel a szülők több előnyt és kevesebb veszélyt látnak a digitális technológia használatában, mint középosztálybeli szülőtársaik – olvasható a tanulmányban.

Ha a szülők a hatalmukkal próbálnak visszaélni, abból semmi jó nem fog kisülni

A gyerekek esetében a képernyőidő negatív hatása a jóllétre és a mentális egészségre valójában nagyon kicsi, míg más faktorok, mint például a szülői támogatás vagy a napi rutin, sokkal erősebbek – olvasható Mikóék tanulmányában. A szülők negatív hozzáállása leginkább a félelmeikből fakad, ez pedig kiküszöbölhető például úgy is, ha több időt fordítanak a gyerekeikkel közös eszközhasználatra. Egy, a szerzők által idézett longitudinális kutatás szerint nem bizonyítható, hogy a sok képernyőidő a gyerekek társas készségeinek rovására menne, a szülők negatív vélekedése pedig leginkább az új technológiák által kiváltott pánikhatással magyarázhatók. „Mindemellett tudatosságot igényelnek az olyan, kamaszokat is érintő problémák, mint az internetfüggőség és az ezzel járó alvásmegvonás. A külső veszélyek elkerülése és a függőség kockázatának csökkentése szempontjából is fontos a helyes internethasználat megtanítása, a megfelelő felkészítés és támogatás a gyermekek számára” – írják Mikóék.

Ugyanakkor „a képernyőhasználat betiltása visszafelé fog elsülni” - idézi Pappas Jon Lassert, a Texasi Állami Egyetem pszichológusát, aki szerint fontos, hogy a gyerekek fejlesszék az önszabályozás képességét, márpedig azok a szülők, akik megpróbálják minimálisra szorítani a képernyő előtti időt, akaratlanul is megakadályozzák a gyerekeiket abban, hogy maguk kezdjék szabályozni a saját képernyőidejüket.

„Minden technológiai változás magában hordozza a fausti alkut: egyszerre ad és vesz el” – foglalta össze a lényeget Pintér. „Nekem ezzel az egész jó szülőséggel az a bajom, hogy úgy csinálunk, mintha ha a képernyőidő kérdésére tudnánk jó válaszokat adni, mintha ki lehetne ebből mazsolázni a jó dolgokat, a károsakat pedig minimalizálni tudnánk. Ez egy illúzió, ami nem így működik. Van gyerek, akit inspirál a játék, és a legjobbat hozza ki belőle, másokból viszont frusztrációt és szorongást vált ki a képernyő használata.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: