Kiváló állapotban fosszilizálódott szárnyak, élő rovarokon végzett kísérletek, számítógépes szimulációk és gépi tanulás kombinációjával alkották újra a középső jura időszak erdei ökoszisztémáinak hangképét a Lincolni Egyetem kutatói – írja a Science.

A korábbi régészeti hangrekonstrukciók után a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint Fernando Montealegre-Zapata és és kollégái a mai Belső-Mongólia területén élt kilenc archaikus tücsök és kabóca faj 20 fosszíliája alapján mai tücskök és kabócák biomechanikai tulajdonságainak elemzésével modellezték az egykori rovarvilág hangjait.

Kiderült, hogy jura időszak fajainak többsége a mai rokonaiknál alacsonyabb frekvenciákon muzsikált. Az őskabóca Sigmaboilus peregrinus például a 20 és 22 kilohertz közötti tartományban, a modern ember hallásának felső határán adott ki hangot. A rekonstruált hangok közül sok a ma ismert ciripeléstől igencsak eltérő, szokatlanul keskeny frekvenciatartományú sípolásnak bizonyult. ”

Montealegre-Zapata és kollégái egy ősi akusztikus fegyverkezési versenyt is rekonstruáltak. Szerintük, ahogy a korai emlősök egyre jobban megtalálták az „éneklő” rovarokat, a szelekció valószínűleg a tisztább vagy magasabb hangú hangokat részesítette előnyben, miközben a rovarok saját hallása is fejlődött, hogy lépést tartsanak ellenségeikkel.

A rekonstrukciónak azonban vannak korlátai, ismerik el a kutatók. A fosszilis anatómia ugyan feltárhatja a rovar által kiadott hangokat, de annak időbeli mintázatát lehetetlen rekonstruálni, pedig az utóbb kulcsfontosságú a kommunikációban. Az biztosnak látszik ugyanakkor, hogy a jura időszak erdei ökoszisztémái akusztikailag rendkívül zsúfoltak voltak.