AI segítséggel derült fény egy ókori táblajáték szabályaira

szeptember 22.
tudomány

Évtizedeken át hevert egy holland múzeumban egy kis méretű, kopott kődarab, amelyre téglalapokból és vonalakból álló mintát véstek, a szakértők pedig hosszú ideig csupán egy építészeti töredéknek tartották. Az Antiquity folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban ez a szerény megjelenésű tárgy valójában egy ókori római táblás játék volt – írja New York Times. A kutatók mesterséges intelligencia segítségével elemezték a 20x15 centiméteres mészkődarab kopásnyomait, és több ezer szimulációt futtattak le. Úgy vélik, ezzel rekonstruálták a játék menetét, miközben megoldottak egy régészeti rejtélyt is.

Az ókori rómaiak a Colosseum falain kívül is szívesen szórakoztak, és rendszeresen játszottak táblás játékokat. Ennek történetét azonban nehéz nyomon követni, mivel sok játékot homokba rajzolt ábrákon vagy hamar elhasználódó pálcikákkal játszottak. A történelmi feljegyzések és a régészeti leletek mégis kifinomult játék kultúráról tanúskodnak. „A rómaiak rengeteg játékhoz használatos tárgyat készítettek, és szerencsére számos írásos emlék is fennmaradt róluk” – idézi a lap Walter Crist-t, a hollandiai Leideni Egyetem régészét, a tanulmány vezető szerzőjét.

2020-ban, a hollandiai Heerlenben (az egykori római Coriovallum városában) található Het Romeins Múzeumban tett látogatása során az ókori játékokra szakosodott Crist figyelmét felkeltette az ovális alakú kőlap. A még a 19. század végén vagy a 20. század elején felfedezett tárgyon különös mintázat látszott. Az ismeretlen geometriai mintázat felkeltette Crist érdeklődését; a felület vizsgálata során egyértelmű kopásnyomokat fedezett fel, ami arra utalt, hogy a lelet egykor sokat használt társasjáték lehetett.

A ludus coriovalli
Fotó: Het Romeins Museum

A rejtély megfejtéséhez a kutatók nagy felbontású 3D-s szkennelést alkalmaztak, amellyel feltérképezték a mészkő játéktábla mikroszkopikus egyenetlenségeit, és így láthatóvá váltak a sokat használt útvonalak barázdái. „Ezek a vonalak mutatták a leggyakrabban használt játékmeneteket” – magyarázta a lapnak Crist.

Mivel már korábban is alkalmaztak ősi játékok szabályainak megfejtésére AI-t, a kutatók az adatokat ezt követően betáplálták a Ludii nevű mesterségesintelligencia-platformba, amelyet mintegy száz ókori római társasjáték alapján tanítottak be. A rendszer tucatnyi lehetséges szabályrendszert generált, és szimulált mérkőzések során egymás ellen léptette pályára a szoftveres játékosokat; így azonosította azt a néhány konkrét, izgalmas játékváltozatot, amelyek összhangban álltak a fizikai kopásnyomokkal. A programozók 130-féle szabálykombinációt futtattak le, és forgatókönyvek ezreit vetették össze a táblán látható barázdákkal.

Crist szerint a szimuláció során sikerült kilenc olyan valószínűsíthető szabályrendszert találni, amely megfelelt a kopásnyomoknak; ez arra utal, hogy a kő egy olyan blokkolós játék táblája volt, amelyben a cél az ellenfél beszorítása volt a játéktér sarkaiba. A ma ludus coriovalli vagy Coriovallum-játék néven emlegetett, meglepően modern és aszimmetrikus játék rekonstrukciója megkérdőjelezi a játéktörténetről alkotott korábbi elképzeléseket.

Korábban úgy vélték, hogy a bonyolult blokkolási stratégiákat igénylő játékok csak jóval később, a középkorban jelentek meg. Crist szerint a rekonstruált játékban valószínűleg két játékos vett részt, akik üvegből, csontból vagy cserépből készült kis korongokat tologattak a vonalak mentén, miközben az egyik fél megpróbálta mozgásképtelenné tenni a másikat.

A kutatásban nem résztvevő Veronique Dasen, a svájci Fribourgi Egyetem régésze úgy véli, a tanulmány a játékrégészet egyik fontos kérdését járja körül: hogyan következtethetünk a szabályokra a tárgyi emlékek alapján. Kiemelte a technológia szerepét a rejtett történeti tények feltárásában, és megjegyezte: számos más, római lelőhelyeken talált, eddig azonosítatlan tárgy is lehet játéktábla, amelynek szabályrendszere még felfedezésre vár. Ám, a New York Times szerint nem mindenki fogadta fenntartások nélkül a tanulmány megállapításait. Ulrich Schadler, a Fribourgi Egyetem régésze és a Svájci Játékmúzeum igazgatója kételkedik abban, hogy a különös vésetekkel ellátott kő valódi római kori lelet lenne. Véleménye szerint a ludus latrunculi játékok tipikus, durván karcolt tábláival ellentétben a heerleni lelet egyenes vonalvezetésű, ám egymással össze nem függő vonalakat mutat, ami teljesen egyedivé, a megszokottól eltérővé teszi. „Rajzoljon egy mértani mintát, és én kitalálok hozzá egy játékot” – érvelt a lapnak a svájci régész.

Crist ezzel szemben úgy véli, hogy a lelet egyedisége nem hiba, hanem éppen a vizsgálatának legfőbb oka. Ellentétben az elit díszes játékszereivel – amelyeket a Római Birodalom egykori városi központjaiban tártak fel –, ez a nehéz kőtábla a birodalom peremvidékén készült, és a római történetírók figyelmét elkerülő, mára elveszett helyi hagyományt képviselhet. Az, hogy egy játékot nem jegyeztek fel írásban, még nem jelenti azt, hogy nem is játszották – érvelt a lapnak Crist.