Mi történik az agyunkkal, amikor egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy nekünk van igazunk? És mi történik akkor, amikor már nemcsak az ellenérveket utasítjuk el, hanem magát a kételkedés lehetőségét is? Lehet, hogy a politikai ideológiák nem egyszerűen a fejünkben lévő eszmék, hanem a testünk és az agyunk működésében is gyökerező sajátosságok? Leor Zmigrod politikai pszichológus és idegtudós „Ideológiák az agyban – a fogékony gondolkodás radikális tudománya” című könyve ilyen kérdésekre keresi a választ.

A vállalkozás első pillantásra merésznek tűnik: az ideológiákat, a politikai szélsőségeket és a dogmatikus gondolkodást nem elsősorban politikai eszmetörténeti vagy társadalmi jelenségként, hanem az emberi agy és a kognitív működés felől próbálja megérteni. Ez különösen érdekes olvasmány lehet egy olyan országban, ahol az ideológiai megosztottság, a politikai törzsi gondolkodás, a félelemkeltés és az ellenségképzés évek óta a közélet meghatározó része. Zmigrod könyve ugyanis nem egyszerűen azt kérdezi, miért hisznek az emberek bizonyos politikai eszmékben, hanem azt is, hogy milyen emberi működések tesznek bennünket fogékonnyá a merev, mindent megmagyarázó ideológiákra.

Zmigrod neve a Qubit olvasóinak is ismerős lehet, például az „Ahol sok a fertőzött, előretörnek a tekintélyelvű politikusok” című 2021-es írásból, amely szerint a kutató vezetésével összefüggést találtak „a fertőző betegségek előfordulási gyakorisága, valamint a konformitás és a hierarchikus hatalmi struktúrák – azaz a tekintélyelvű politika tartóoszlopainak – preferálása között”. A politikai pszichológusnak most már egy teljes kötete olvasható magyarul is – Pléh Csaba fordításában –, amely akár abban is segíthet, hogy új perspektívából szemléljük a NER leváltásának és egy új kormányzati erő felemelkedésének folyamatát.

Zmigrod ugyanis művében összekapcsolja az agykutatást és a politikát. Olyan kérdéseket vizsgál, mint: „Lehet-e, hogy egy személy hajlama a szélsőséges világnézetekre megismerési és biológiai sajátosságaiban gyökerezik? Lehet-e, hogy az emberi tudat alapvetően megváltozik a dogmatikus ideológiákhoz való csatlakozással?”

A tehetséges kutatónő nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy „egy tudós mikroszkópjával, egy filozófus gondosságával, egy humanista aggodalmával és egy aktív állampolgár együttérzésével és képzeletével” közelítsen az ideologikus agyhoz. A könyv olvasása segít megérteni azokat a folyamatokat, amelyek a magyar társadalmat is átalakították az utóbbi években, illetve feldolgozni a riogatás és a félelemkeltés stratégiáinak saját és a körülöttünk élők agyára gyakorolt hatásait. Hiszen a könyv egyik legizgalmasabb állítása éppen az, hogy az ideológiák nem csupán társadalmi és politikai környezetünkben léteznek, hanem valamilyen módon bennünk is ott vannak: „ideológiai meggyőződésünk a testünkből ered, és ideológiai meggyőződésünk következményei is érezhetők és láthatók a testünkben”.

Ehhez természetesen össze kell kapcsolni a rövid távú pszichológiai vizsgálatokat és az általában hosszú távon, élettörténetbe ágyazott ideologikus gondolkodást. Ahogy a szerző több helyen is írja, „perceptuális reflexeid kapcsolatban vannak ideológiai reflexeiddel”. Részletesen kifejti ennek biológiai hátterét: az agy különböző területeinek méretét és működését, a neurotranszmittereket és azokat a géneket, amelyek jól kapcsolhatók az ideológiai gondolkodás dominanciájához vagy éppen háttérbe szorulásához.

A kutatás számos ponton távolodik attól a nézettől, amely a politikai baloldallal a flexibilis, nyitott gondolkodást, a jobboldallal pedig a konzervatív, megmerevedett ideológiát társítja – finomítja ezt a képet, de nem teljesen cseréli le. Pontosabb azt mondanunk, hogy a politikai spektrum mindkét végét jellemezheti merev gondolkodás: „A bal–jobb kontinuum egy görbe mentén képzelendő el, ahol a fasizmus és a kommunizmus a szélső értékeken találkozik”.

Ez a merev gondolkodás ideologikus, vagyis szuperlogikus, mindent megmagyarázó, nem cáfolható, és éppen ezért veszélyes. Miközben számos kutatás mutatja, hogy az ideologikus gondolkodás az emberek egy részére jellemző, vannak általános helyzetek is: például nagyobb stressz esetén beszűkülnek a mozgásaink, megkeményednek a gondolataink, és megmerevedünk a szorongásban.

Önismeret és guillotine

A könyv nemcsak tudományos ismeretterjesztő mű, hanem önvizsgálati kézikönyv is. Újra és újra felmerül a kísérletek kapcsán, hogy mennyire hajlékony vagy éppen merev a gondolkodásunk. Mivel a perceptuális és az ideológiai működés kapcsolatát sok példa támasztja alá, az olvasó nagyon könnyen el tud végezni néhány kísérletet, ha kíváncsi arra, mennyire is rugalmas a gondolkodása. Nekem a kedvenc példám talán a híres kacsa–nyúl illúzió: ha gyorsan vált az egyik állat képe a másikra, akkor valószínűleg nem a legdogmatikusabbak közé tartozom. (Egy másik önvizsgálathoz hasznos Zmigrod TEDx-előadása is.)

Az önreflexió más fontos tanulságokkal is jár, például a könyv olvasása után már nem olyan könnyű bűnbaknak kikiáltani az internetet, a közösségi médiát, a rossz társaságot vagy a karizmatikus autokratákat. A probléma ugyanis elsősorban nem abban rejlik, hogy kire szavazunk, hanem abban, hogy a tudatunk mennyire képes elfogadni egy változékony világot, és mennyire helyezi előtérbe a változatlan, homogén magyarázatokat.

Ugyan a kötet a bevezető fejezetekben pszichológiai kísérletek bemutatásával ismerteti a témát és a főbb kérdéseket, sokkal több pusztán egy kortárs kognitív kutató beszámolójánál. Részben azért, mert a terület vizsgálatához tudománytörténeti mélyfúrásokat is végez. Már a negyedik fejezetben visszaugrunk a 18. századba, ahol Antoine Destutt de Tracy gróf börtönben megfogalmazott gondolatait vizsgálja a szerző.

Ahogy Zmigrod írja a guillotine árnyékában megfogalmazott gondolatokról: „A nyár egyik legforróbb napja volt, emelkedett a hőmérséklet, és nagy volt az izgalom. Lehet, hogy a börtöncellában felhalmozódott hőség vezetett ahhoz, hogy Tracy elveszítse minden szerénységét és visszafogottságát. Eljött a pillanat, hogy kimondja az igazságot…”. A gróf a korban nem egyedülálló módon egy új tudomány megalapításán ügyködött: az általa megálmodott „idéologie” célja annak megértése volt, hogyan lesznek ideáik az embereknek, vagyis objektív módszerekkel igyekezett vizsgálni az emberi hiedelmek kialakulását. Bár rabtársai közül sok tucattal végeztek, az ideológia megalkotója életben maradt, és megérte gondolatainak elterjedését, illetve legalább időszakos divatossá válását.

A tudománytörténeti szál újra és újra megjelenik a könyvben. Többször felvillan Hannah Arendt, aki a totalitarizmus kialakulását próbálta értelmezni, vagy a híres pszichológus, Egon Brunswik felesége, Else Frenkel kutatásai a 20. század első felében. Természetesen a lista folytatható: a kötet témájának fontos szempontjai jelennek meg akár Darwin, akár Marx életművében – és van-e olyan kortárs ismeretterjesztő pszichológiakönyv, amely nem gyepálja legalább pár oldalon át Descartes dualizmusát?

A narratívában a legérdekesebbek valószínűleg azok a részletesen bemutatott kísérletek és vizsgálatok, amelyek a könyv alapkérdéséhez kapcsolódnak. Ezek segítenek kifejteni azt a már-már forradalmi gondolatot, hogy az ideológiák és a totalitarizmus megértéséhez, valamint kezeléséhez az egyik legfontosabb szaktudomány a politikai és kognitív pszichológia lehet: az a tudományterület, amely az embert mint biológiai létezőt próbálja megérteni, elmosva az agy és az elme megszokott elkülönítését.

Természetesen azok sem maradnak hoppon, akiket a legfrissebb kutatások érdekelnek. Az irodalmilag igényes, jól megírt könyv számos területről mutat be kortárs kísérleteket, meglepő eredményeket és metaelemzéseket. A téma és a feldolgozás sokrétűsége miatt egyáltalán nem könnyű jól összefoglalni a könyv tartalmát. Az előbbiekben néhány témát kiemelve igyekeztem felhívni a figyelmet a munka jelentőségére – a rövid ismertető csak ízelítőt ad a kötetből, amelyet a részletes példák és a meanderező, újabb és újabb rétegeket feltáró gondolatmenet miatt nem is egyszerű kritizálni.

Mindig a rugalmasság a jobb stratégia?

Röviden azt is érdemes megvizsgálni, hogy mennyire lehet sikeres a leíró természettudomány és az előíró, normatív perspektívát sem nélkülöző megközelítések összekapcsolása. Ez azért is fontos, mert miközben a szerző fiatalon is elismert nemzetközi központokban kutató tudós, egyben olyan díjak birtokosa is, mint a Nők a jövő tudományáért vagy a politológusok „Év egységesítője” díja. Két szempontot emelek ki, amelyek számomra nem kerültek teljesen feloldásra.

Az egyik, hogy a szerző a könyve elején viszonylag hamar elintézi a szituációs magyarázatokat, a múlt század második felére jellemző olyan megközelítéseket, mint Zimbardo jól ismert stanfordi börtönkísérlete, vagy Milgram és Asch híres kutatásai. Kritikája természetesen részben jogos, hiszen ezek a kutatások nem azt bizonyították be, hogy az emberek általában manipulálhatók a szituáció által, hanem azt, hogy az emberek jelentős része ilyen hatásokra erősen reagál. A könyv nagy része ennél a perspektívánál biologizálóbb, hogy aztán ezt a szemléletet végül egy ökológiai perspektívával mégis visszacsempéssze: „Más szóval a tyúk–tojás probléma teljes megoldásához a fészekhez kell fordulnunk, az ökológiához. Ahhoz az egyént körülvevő társas kontextushoz, mely beburkolja őt, miközben kibontakoztatja személyi repertoárját és ideológiai hajlamait. A fészekbe beletartozik az otthon, a szomszédság, a város, az ország, a klíma, a személyre gyakorolt benyomások” (215. o.). Zmigrod több olyan kutatást is bemutat, amely a szituációs hatások jelentőségét hangsúlyozza. Például a társas stresszorok hatására az emberek rosszul teljesítenek az olyan feladatokban, „amelyek alkalmazkodást, találékonyságot, a szokások feladását, gondolkodásmódok közti váltogatást kívánják meg”.

Egy másik szempont, hogy mennyire lehet a kutatásokból és a történelemből normatív tanulságokat levonni, amelyek értékelik ezeket a stratégiákat. Egyfelől plauzibilis, hogy a rugalmas gondolkodás, a tapasztalatra való folyamatos nyitottság és a korábban elfogadott állítások elvetésére való készség jó dolog. Ezzel szemben az ideologikus gondolkodás, amely a már elfogadott dogmák felülvizsgálatára nem nyitott, és a tapasztalatokat mindenáron a már elfogadott igazságok alá rendeli, káros működésmód lehet.

Ugyanakkor vegyük észre, hogy a „jó” pólus, miközben minden tudományos ismeretterjesztő álma, elsősorban a kutatói attitűdöt képezi le: az örök nyitottságot, minden dogma tesztelését. A hasznos tudomány nemcsak az éppen születő, hanem a megbízható tudomány is, vagyis az a része a tudománynak, amely kikristályosodott, amit nyugodtan taníthatunk, és amely alapján szabályokat, határértékeket és törvényeket hozhatunk. Ehhez a társadalmi stabilitáshoz pedig szükség van némi dogmatizmusra.

Nem kritizálni szeretném a szerző tudományképét, hiszen bőven meghaladja a ma is divatos mainstreamet, például azért, mert elkülöníti a hipotézisvizsgáló és az adatokat vizsgáló exploratív kutatásokat. Zmigrod azonban kevésbé kritikus az általa előnyben részesített gondolkodásmóddal szemben, és így bizonyos alternatív, plauzibilis szempontokat nem is vizsgál.

A kötet bizonyos részei alapján ugyanis jogosan feltételezhetjük, hogy nem az egészséges, vagyis nyitott gondolkodás áll szemben a patológiás, vagyis ideologikus gondolkodással, hanem ezek valamennyire értelmezhetők környezetre adott stratégiákként is. Ezt a könyv több részlete is megerősíti: „Azt találtam, hogy az emberek hajlama az önfeláldozásra – hajlandó vagyok meghalni a csoportomért – együtt jár a merevséggel a reaktív és generatív hajlékonyság mércéjében. A kognitív merevség szélsőséges mártír döntésekhez vezet, míg a kognitív hajlékonyság csökkenti az önfeláldozás hajlandóságát”. Történelmünk ugyanakkor számos olyan epizóddal szolgál, ahol egy-egy kultúra fennmaradása nehezen képzelhető el az ideologikus, önfeláldozó pólus felerősödése nélkül.

Igazságtalan lenne azt állítani, hogy az ellenérvek egyáltalán nem jelennek meg: például egy egész bekezdés azt vizsgálja, hogy a merevség lehet-e erény, és nem hiba. A tárgyalás módja azonban nem próbál szimmetrikus előnyöket keresni a különböző stratégiákat tekintve – talán nem is lehet? Ezzel nem mentegetni kívánom a diktátorokat vagy híveiket, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a társadalmilag preferált nézőpontot egy ténylegesen evolúcióbiológiai perspektívából nézve gyakran csak az egyik környezetileg adekvát stratégiának tekinthetjük.

Talán egy párhuzam érthetőbbé teszi, hogy miért lehet problémás egy normatív szempont biológiai helyességének hangsúlyozása. Magam érveléselmélettel foglalkozom, és nyilvánvalóan kitüntetettnek tekintem a kritikai diskurzusokat, ahol a véleménykülönbségeket megpróbáljuk bizonyos normák betartásával feloldani. Az ilyen típusú részvétel egy vitás kérdés esetén általában preferált, előnyös, társadalmilag kívánatos és gyakran mantrázott megoldás. Egy értéksemlegesebb perspektívából ugyanakkor a racionális vitát és a logikus döntést lehet egyfajta optimalizációs stratégiának tekinteni, de nem az egyetlennek. Ha van időnk, és sokat tudunk egy problémáról, akkor érdemes így eljárni. Ha azonban kevés az időnk, és keveset tudunk a problémáról, preferált lehet egy kevésbé tudatos, kevésbé racionális és döntően heurisztikus működésmód. És végül, ha a környezet nagyon kevéssé ismert, nagyon nagy a bizonytalanság, akkor lehet, hogy a véleménykülönbség feloldása helyett az is jobb, ha összeveszünk, és faképnél hagyjuk a másikat. Bár ez utóbbi megközelítés ritkán dicsért a mai környezetünkben, példaként képzeljünk el egy törzset, ahol a tagok nem tudják eldönteni, hogy vajon kitör-e a falu végén magasodó vulkán. Ilyen helyzetben az a pártoskodás, amelynek következtében a falu fele egyszerűen otthagyja a többieket, akár a közösség hosszú távú fennmaradásának legjobb stratégiája is lehet: a véleménypolarizáció legalább a falu lakosainak felét meg tudja menteni…

Ez a példa azonban már túlmutat Zmigrod könyvének ismertetésén. Bár a fiatal kísérleti pszichológus online előadásait is nagy élvezet hallgatni, akit igazán érdekelnek a kutatások részletei, az esettanulmányok, az irodalmi utalások és a provokatív gondolatmenetek, annak mindenképp ajánlott a kötet.

(Leor Zmigrod: Ideológiák az agyban – A fogékony gondolkodás radikális tudománya. Gondolat Kiadó, Budapest, 2025, ford.: Pléh Csaba.)

A szerző az ELTE GTK Marketing és Érveléselmélet Tanszék egyetemi tanára, az MTA doktora.