Mi a közös a hímes tojásban, az agyműtétben és Jézus Krisztusban?
Kreatív elmék boncolgatták a kreativitás mibenlétét a a BME-n megrendezett Kreatív Tudomány és Innováció Konferencián. Lássuk, mire jutottak!
Kreatív elmék boncolgatták a kreativitás mibenlétét a a BME-n megrendezett Kreatív Tudomány és Innováció Konferencián. Lássuk, mire jutottak!
Schmidt Mária áprilisi kirohanása után kedden egy másik kormányközeli figura, Lánczi András is nekiesett a Magyar Tudományos Akadémiának. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma, a Stádium 28 Kör és Pléh Csaba, az MTA korábbi elnökjelöltje véleményét kérdeztük az egyre hevesebb támadásokról.
Ha a tudományt súlyos problémák rágják belülről, felmerül a kérdés, hogy nem a saját háza táján kellene-e rendet tennie, mielőtt az elefántcsonttoronyból alkalmanként kikacsintva megdorgálná az embereket, amiért nem bíznak benne kellőképpen – ez az egyik tanulsága a Pléh Csaba és Nyíri Kristóf szerkesztésében megjelent kötetnek, A tények utáni világ mítoszának.
Az Orbán-barát neurobiológust választották az MTA elnökévé az erre jogosult akadémikusok és köztestületi tagok. A 24 órás online szavazás eredményeit kedden kora este hirdették ki.
Kudarcosnak és lehangolónak írták le az MTA-elnökválasztást megelőző hétfői vitát a Qubit forrásai, de egy beszéd azért szembesítette Freund Tamás elnökjelöltet azzal, amit a fiatalokat mételyező társadalomtudósokról írt Orbán Viktornak. Kedden késő délután kiderül, ki lesz az akadémia következő elnöke.
A levél aláírói arra kérik az MTA egyik elnökjelöltjét, hogy tartózkodjék az olyan felelőtlen, meggondolatlan, sértő és alapvetően hamis kijelentésektől, amelyek politikai szempontokat emelnek be az MTA választási folyamatába, valamint tagjainak megosztását, a társadalomtudományok és a természettudományok művelőinek szembefordítását eredményezhetik.
Az akadémia a jövő héten közzéteszi az elnökjelöltek programbemutatóiról készült felvételeket, közölte az intézmény szombaton.
A mostani járványba a civilizáció még nem fog beleroppanni, sőt ha az emberiség tanul a krízisből, a klímaváltozás kihívásait is olcsóbban és hatékonyabban kezelheti. A CEU Határtalan tudás rendezvényén Pléh Csaba kognitív tudós, Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, Laszlovszky József régész és Kertész János hálózatkutató vitatta meg a koronavírus-világjárvány első tanulságait a társas távolságtartás szabályainak maximális betartásával.
A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos folyóirata, a Magyar Tudomány Lovász László MTA-elnök megkeresése után úgy döntött, hogy nem közli Somogyi Péter világhírű oxfordi agykutató beszédének szövegét, ami erősen bírálja a magyar miniszterelnök és a kormány tudományhoz való hozzáállását. A szöveget változtatás nélkül közöljük.
Aki arra kíváncsi, hogyan és mit tanulnak meg a csecsemők, videón is megnézheti a CEU Határtalan tudás című rendezvénysorozatának évadzáró beszélgetését.
A megismeréstudomány hazai nagyágyúja szerint mások utánzásának képessége egyszerre felelős a hatékony emberi tanulásért és azért, hogy nem nagyon kételkedünk a véleményformálók hitelességében. Az emberiség kognitív fejlődésére jellemző gyors tanulás ára viszont az lehet, hogy csökken a kreativitás.
Hogyan tanul egy csecsemő, miként másolja a viselkedési mintákat, és milyen előnyökkel vagy veszélyekkel jár mindez? A világviszonylatban is figyelemre méltó magyar egyetemi babalaborokban zajló munkáról szólt a CEU Határtalan tudás rendezvénysorozatának csütörtöki évadzáró eseménye.