A plazmafizikai műszer lekapcsolására a 47 éve üzemelő szonda egyre inkább kimerülő nukleáris áramforrása miatt volt szükség. A Voyager–2 a NASA szerint ezzel és további megtakarításokkal a 2030-as évekig üzemelhet.
A tavaly november óta tartó meghibásodást sikerült elhárítani, most az űrszonda mind a négy mérőműszere működik.
A NASA szondája már 50-szer messzebb jár a Naptól, mint a Föld és a Nap átlagos távolsága, jóval túl a Neptunusz pályáján. A 2015-ben a Plutót és 2019-ben az Arrokhoth bolygókezdeményt felderítő szonda hibátlanul üzemel, és tovább vizsgálja a Naprendszer külső vidékét.
A csillagközi utazáshoz használt térhajtóművek (warp drive) eddig csak a sci-fi szerzők fantáziájában, az elméleti fizikában, illetve a mesékben léteztek. Az elmúlt években azonban egyre több tanulmány foglalkozott a hajtóművek létrehozásával, és az új megközelítések egy-egy lépéssel közelebb visznek az elmélet gyakorlatba ültetéséhez.
A NASA űrszondájától érkező jelek csaknem 17 órát utaznak fénysebességgel, mire elérik a Földet. A kutatók most tették közzé, milyen felfedezéseket tett a második legmesszebb járó űrszonda, ami egy évvel ezelőtt elhagyta a Naprendszert, és kilépett a csillagközi térbe.
A NASA még legalább hat évig szeretné életben tartani az öregedő Voyager szondákat, hogy a lehető legtöbb adatot gyűjtsék a csillagközi térből – amelyet most először tudnak közelről vizsgálni a szakemberek a veterán szondáknak köszönhetően.
A NASA Voyager–1 űrszondája után több mint 6 évvel a Voyager–2 is megérkezett a csillagközi térbe. Utóbbinak még működik egy olyan műszere, amely páratlan adatokat szolgáltathat erről a régióról.