Kilépett a csillagközi térbe a Voyager–2
A Voyager–2 űrszonda egy hónappal ezelőtt elhagyta a Nap körüli töltött részecskékből álló buborékot, azaz a helioszférát, és ezzel kilépett a csillagközi térbe, jelentette be az amerikai űrhivatal, a NASA hétfő délután.
A Voyager–2 műszerei által gyűjtött adatok körültekintő kiértékelése alapján a kutatók megállapították, hogy a szonda még november 5-én átlépte a Nap által létrehozott helioszféra-buborék határát képező heliopauzát. Ezen a határvonalon egyenlíti ki egymást a napszél, valamint a csillagközi anyag és sugárzás hatása. Másként fogalmazva, a Napból származó töltött részecskék itt már nem elég erősek ahhoz, hogy elnyomják a környező csillagokból érkező csillagszelet.
A Voyager–2 jelenleg közel 18 milliárd kilométerre van a Földtől. Ekkora távolságon az űrszonda rádiójelei 16,5 fél órát utaznak, amíg elérik a NASA földi rádióteleszkópjait.
Bár a Voyager–2 ikerszondája, a más pályán haladó Voyager–1 még 2012-ben átlépte ezt a határvonalat, egy kulcsfontosságú műszere – a Voyager–2-vel ellentétben – ekkor már nem üzemelt. A plazmakörnyezetet vizsgáló műsazernek, a PLS-nek köszönhetően a Voyager–2 új és felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltat majd a következő években a csillagközi tér tulajdonságairól.
Egyben ez a PLS berendezés volt az, amely az egyértelmű bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy a szonda átlépte a heliopauzát. Idáig a Voyager–2-t körülvevő teret a napszél töltött részecskéi töltötték ki, de november 5-én hirtelen a részecskék száma gyorsan zuhanni kezdett. Ettől kezdve a műszer nem érzékelt már napszélből származó részecskéket, ami a kutatók szerint egyértelműen arra utal, hogy a Voyager–2 ténylegesen elhagyta a Napot körülvevő plazmabuborékot.
A Voyager–2 más műszerei, a kozmikus sugárzást vizsgáló berendezés, a kis energiájú töltött részecskéket detektáló műszer, illetve a mágneses teret kutató magnetométer mind megerősítik ezt a konklúziót.
„Még rengeteget kell tanulnunk a csillagközi anyag közvetlenül a heliopauzát követő régiójáról” – mondta a Voyager küldetés vezető kutatója, Ed Stone, aki a projekt kezdete óta felelős az űrszondák tudományos munkájáért.
A két Voyager szonda a NASA Föld körüli IBEX műholdjával együtt részletes képet ad arról, hogyan lép interakcióba a helioszféra buborékja a más, Naprendszerünkhöz közeli csillagok által generált csillagszéllel. Egy 2024-ben, szintén az amerikai űrhivatal által indítandó űrteleszkóp pedig még tovább bővítheti tudásunkat erről a régióról.
Fontos leszögezni, hogy bár a Voyager–1 és 2 űrszondák elhagyták a helioszférát, ez nem azt jelenti, hogy elhagyták volna a Naprendszert is. Erre rövid időn belül nem is kerül sor, hiszen a Naprendszer határa a még Nap gravitációjának hatása alatt álló kisebb, jeges objektumokkal teli Oort-felhőn kívül esik, nagyjából 1,5 fényév távolságra a Naptól. Az Oort-felhő belső határát, amely 1000 csillagászati egységre van a Naptól (egy csillagászati egység a Nap és Föld átlagos távolsága) 300 év múlva éri majd el a Voyager–2, a Naprendszer 100 ezer csillagászati egységre lévő határát pedig nagyjából 30 ezer év múlva lépheti át az űrszonda.
2025-ig lesz energia
A Voyager űrszondákat radioaktív izotópok bomlásából származó hőt hasznosítani képes RTG berendezések látják el energiával, amelyek még néhány évig képesek biztosítani a szükséges tudományos berendezések működését. Várhatóan a szondák 48 évvel indításukat követően, 2025-ben futhatnak ki az energiából, így a Voyagerek küldetése ekkor érhet véget.
Az 1977-ben, 16 nappal a Voyager–1 előtt indított Voyager–2 eredeti küldetése a Naprendszer gázóriásai, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz közeli vizsgálata volt. Minderre a bolygók kedvező pozíciójából adódóan volt lehetőségük az űrszondáknak. Végül csak a Voyager–2 fejezte be a teljes bolygóközi túrát, és mindmáig ez az egyetlen űrszonda, amely meglátogatta az Uránuszt és a Neptunuszt.
A Voyagerek küldetéséről és a Voyager–1 csillagközi térbe jutásáról Molnár László csillagász tartott előadást a 2013. decemberi Budapest Science Meetup-on:
A címlapi illusztráció forrása: NASA/JPL. Kapcsolódó cikk a Qubiten: