
Itt vannak az első képek Kapu Tibor hazatéréséről
Húsz nappal az indulás után újra a Földre lépett Kapu Tibor – képekben mutatjuk be a hazatérés legfontosabb pillanatait.
Húsz nappal az indulás után újra a Földre lépett Kapu Tibor – képekben mutatjuk be a hazatérés legfontosabb pillanatait.
A második magyar űrhajóst szállító SpaceX Dragon kedden 11:31-kor ért földet a kaliforniai San Diego közelében, ahol az űrcég mentőcsapatai várták.
A második magyar űrhajóst és az Axiom–4 küldetés három másik asztronautáját szállító űrhajó 13:15-kor hagyta el az ISS-t. Kapuék kedden délelőtt landolnak a Csendes-óceánban.
Ez lesz az első alkalom, hogy a SpaceX űrhajója, a Crew Dragon, ami a Nemzetközi Űrállomásról szállítja haza az asztronautákat, nem az USA keleti, hanem nyugati partja közelébe érkezik meg.
A második magyar űrhajós és három társának küldetéséért felelős Axiom Space a várva várt információt csütörtök este jelentette be.
A Dragon sikeres dokkolása után nem egész két órával az Ax–4 küldetés legénysége az ISS fedélzetére lépett, így megkezdődhet a kéthetes misszió.
Az elnevezés arra emlékeztet, hogy az űrutazás a jóakarat megnyilvánulása, ami az egész emberiség javát szolgálja, szerte a világon, mondta Peggy Whitson, a küldetést vezető amerikai űrhajósnő.
„Támogatásotok olyan, mint a szürke hamu alatt nyugvó parázs” – a második magyar űrhajós egy tabletről olvasta fel a többi magyarhoz intézett szózatát. De vajon milyen órát visel?
45 évvel Farkas Bertalan űrrepülése után, szerda reggel 8:31-kor elhagyta a Földet a második magyar űrhajós. Érkezése után sűrű tudományos program vár rá az ISS-en.
Az űrhajó a tizedik tesztrepülése előtt néhány nappal, csütörtök reggel robbant fel egy rutin földi teszt során. Tavaly október óta rájár a rúd a Starshipre, és ha így halad a tesztprogram, sem a Holdra, sem a Marsra nem jut el.
A Falcon–9 rakétán a SpaceX mérnökei még hétfőn oxigénszivárgást észleltek, aminek kijavítása a vártnál több időt vesz igénybe.
Az Elon Muskkal jó viszonyt ápoló Isaacman szerdai szenátusi meghallgatásán azt mondta, hogy a NASA fő prioritása a Mars lesz, de folytatják az Artemis-holdprogramot is, ami jövőre juttathat először űrhajósokat az égitest közelébe.
A négy magánűrhajós péntek délután tér vissza a Földre a SpaceX Dragon űrhajójával. Addig is még néhányszor megtekintik az északi és déli sarkot, valamint tudományos kísérleteket végeznek.
Szeptemberben Jared Isaacman milliárdos és három társa négy napot töltöttek a világűrben Elon Musk cégének Dragon űrhajóján. Mint kiderült, a küldetés alatt nem ment minden simán, egy órára ugyanis elment az áram a SpaceX repülésirányító központjában.
A SpaceX Dragon űrhajóján Jared Isaacman amerikai milliárdos és három civil űrhajós társa öt napot tölt majd a világűrben, ami alatt 1400 kilométerre jutnak bolygónk felszínétől.