Történelmi űrsétájukra készültek asztronauták, amikor elment az áram a SpaceX irányítóközpontjában

12.18. · TECH

Elment az áram a SpaceX repülésirányító központjában a Polaris Dawn űrrepülés alatt – állítja keddi cikkében a Reuters. A szeptemberi küldetés során Jared Isaacman milliárdos vezetésével négy asztronauta az Apollo-program óta nem látott távolságba utazott a Földtől, és sikeresen elvégezték az űrkutatás történetének első magánűrsétáját is.

A hírügynökség által megszerzett exkluzív információk most arra utalnak, hogy az út során nem ment minden simán – a repülésirányítás egy órán át nem működött, vagyis a földi személyzet nem tudta vezérelni a Dragon űrhajót, vagy probléma esetén kiértékelni annak szenzorai által küldött adatokat.

Az Isaacmant és három társát szállító Dragon ugyanakkor biztonságban volt az áramkimaradás alatt, és az űrhajósok az űrhajót akkor is üzemeltetni tudták volna, ha az esetleg elhúzódik. Emellett az űrcég a Starlink műholdas kommunikációs rendszerén keresztül valamennyi kommunikációs összeköttetést fenn tudott tartani a legénységgel.

Az első magán űrséta a Polaris Dawn küldetés során
photo_camera Az első magán űrséta a Polaris Dawn küldetés során Fotó: SpaceX

„Jelentős esemény az, hogy kiesett az irányítás és a felügyelet” – mondta egy, az esetre rálátó forrás a Reutersnek. „A földi küldetésirányítás lényege pont az, hogy gyorsan tudjon reagálni, ha valami történik [a világűrben]” – tette hozzá. A hírügynökség nem tudta meghatározni, hogy az eset pontosan mikor történt, de két forrásuk szerint valamikor a szeptember 12-ei űrséta előtt következett be. Az áramkimaradást egy hűtőrendszer szivárgása okozta a SpaceX kaliforniai Hawthorne-ban található központjában. Ez pedig azokat a szervereket is érintette, amiken a tartalék, floridai repülésirányító központba történő átkapcsolást levezénylő eljárásokat tárolták, amikről nem volt papír másolat.

Azt nem tudni, hogy a SpaceX értesítette-e a rakétaindításokra engedélyt adó Szövetségi Légügyi Hatóságot (FAA) az esetről, de egy forrás szerint az amerikai űrügynökségnek (NASA) szóltak, részben azért, mert néhány héttel később ugyanazt az űrhajót használta az űrhivatal egyik, Nemzetközi Űrállomást célzó repülése. A SpaceX az információk szerint azt közölte a NASA-val, hogy a hibát gyorsan elhárították, és az nem érinti majd a jövőbeli küldetéseket.

A SpaceX Falcon 9 rakétája a Crew Dragon Resilience kapszulával, amely a Polaris Dawn küldetés legénységét szállítja, felemelkedik
photo_camera A SpaceX Falcon 9 rakétája a Crew Dragon Resilience kapszulával, amely a Polaris Dawn küldetés legénységét szállítja, felemelkedik Fotó: CHANDAN KHANNA/AFP

A Reuters szerint az repülésirányítás kiesése kérdéseket vet fel arról, hogy a hasonló hibákat miként kell az űrcégeknek jelentenie, és hogy ezek jelentőségének kiértékelését mennyire nehezíti meg az, hogy a szektor kulcsfigurái, mint Musk, és a NASA következő vezetőjének jelölt Isaacman a következő Trump kormányzat prominens szereplői lesznek.

A SpaceX és Musk nem reagált a Reuters kérdéseire, ehelyett a milliárdos a világ egyik vezető hírügynökségét az X platformján szerdán „fizetett propagandának” nevezte.