
Az arcpiercing már a 30 ezer évvel ezelőtti Európában is divat lehetett
Legalábbis erre utalnak az őskőkorszak végéről fennmaradt koponyák fogazatának jellegzetes mintázatai.
Legalábbis erre utalnak az őskőkorszak végéről fennmaradt koponyák fogazatának jellegzetes mintázatai.
A gránátokkal kirakott, aranyozott ékszert egy amatőr fémkeresős találta meg, és Detlef Jantzen régész szerint a 2024-es év legfontosabb leletei közé tartozik.
Az eddig előkerült legfontosabb délnyugat-angliai ékszerleletet a 2020-as megtalálása óta restaurálták, október 20-ától pedig Somerset múzeumában lesz látható.
Az ékszert egy 20 ezer éve élt nő hordhatta vagy készíthette. Mindez most először az értékes tárgy tönkretétele nélkül derült ki, köszönhetően egy új, az ősi DNS kinyerésére szolgáló eljárásnak, aminek kidolgozásában a friss Nobel-díjas Svante Pääbo is szerepet játszott.
A Pandora jövőre minden nagyobb piacon átáll a mesterségesen létrehozott gyémánt felhasználására az ékszereiben. A Gyémánt Világtanács szerint ez csak még rosszabb helyzetbe hozza azokat az afrikai közösségeket, amelyek gyémántbányászatból élnek.
Három nagy kihívás is fenyegeti a globális gyémántpiacot, de a szereplők a 2015-ös nagy megingástól eltekintve köszönik, jól vannak. A gyémántipar mamutja, a De Beers ráadásul bejelentette: mostantól nemcsak valódi, hanem műgyémántban is utazik.