X, Y, Z: így neveltek gyereket és így váltak felnőtté a 20. századi generációk Magyarországon

„Nem tudom, ti hogy vagytok az ilyesmivel. Szeretek valakit, és akkor történik vele valami, és ettől kezdve úgy érzem, mintha nem ugyanaz az ember volna” – vezeti fel Bezzeg az én időmben című, 1966-tól tucatnyi kiadást megért ifjúsági regényének 18. fejezetét Fehér Klára. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a tudásszociológia első iskoláját megalapító, 1919-ben Budapestről Bécsbe, majd onnan a németországi Heidelbergbe, és végül a nácik elől Nagy-Britanniába települt Mannheim Károly magyar szociológus, filozófus, aki az 1920-as évektől cizellálta a mára minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendő elméletét a generációkról. Mint Mannheim írja, „a tradíciókat a velük összekötött elhelyezkedések történelméből kell magyarázni (…). Ha új csoportok nyomulnak be a már előzetesen kiképződött elhelyezkedésbe, nem minden további nélkül veszik át az ezen elhelyezkedés számára korábban kialakított ideológiákat, hanem inkább a saját hagyományukból magukkal hozott tartalmakat idomítják az új elhelyezkedéshez”. A kissé nyakatekert megfogalmazásból nem könnyű kihámozni, hogy az elsőként Mannheim által említett generációfogalomra alapozva beszélünk manapság – úton-útfélen – boomerekről, valamint X, Y és további betűkkel jelzett generációkról.

Generációk. 1976.
photo_camera Generációk. 1976. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Egy év. 1934.
photo_camera Egy év. 1934. Fotó: Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár / Klauszer
1940.
photo_camera 1940. Fotó: Fortepan / Ebner
A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium 7. emeleti bölcsődéje a budapesti Dob utcában 1952-ben.
photo_camera A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium 7. emeleti bölcsődéje a budapesti Dob utcában 1952-ben. Fotó: Fortepan / UVATERV
Deák-Bárdos György zeneszerző, karnagy és családja karácsonyozik a budapesti Kék Golyó utca 15/a egy II. emeleti lakásában 1941-ben.
photo_camera Deák-Bárdos György zeneszerző, karnagy és családja karácsonyozik a budapesti Kék Golyó utca 15/a egy II. emeleti lakásában 1941-ben. Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Mannheim alapvetéseit egy amerikai szerzőpáros, Neil Howe történész és William Strauss író gondolták tovább. 1991-ben megjelent könyvükben az amerikai történelem fordulópontjain keresztül vezették le a generációk – szerintük – ciklikus magatartásformáinak összefüggéseit. Ők azokat értették egy generációba tartozóknak, akik ugyanabban a társadalmi és élethelyzetben élnek, vagyis nagyjából hasonló korosztályba tartoznak. Hasonló élményeik és élethelyzetük miatt hasonló megküzdési stratégiákat, magatartásformákat vesznek fel.

1920.
photo_camera 1920. Fotó: Fortepan
Manökenek öltöznek a Hadtörténeti Múzeum oldalfalánál a budai várban 1970-ben.
photo_camera Manökenek öltöznek a Hadtörténeti Múzeum oldalfalánál a budai várban 1970-ben. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
Kártyázók a VII. kerületi Klauzál térten 1966-ban.
photo_camera Kártyázók a VII. kerületi Klauzál térten 1966-ban. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Hartai esküvő 1958-ban.
photo_camera Hartai esküvő 1958-ban. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Az általuk leírt 20. századi generációk közül az 1943 és 1960 között, a nagy amerikai gazdasági felívelés időszakában született baby boomerekről például úgy vélték, hogy felnőtt korukra a berögzült politikai, társadalmi rendszerek nagy kritikusai lettek, ezért is indítottak heves küzdelmet a fogyasztói társadalom ellen és a feminizmus mellett. A Howe és Strauss által 1961 és 1981 közé helyezett X generáció tagjaira viszont szerintük az amerikai gazdaságot súlyosan érintő olajválság volt maradandó hatással, az akkor általános társadalmi apátia és az elégedetlenség volt az alapvető gyerekkori élményük. Az évszázad utolsó két évtizedében, az internet elterjedésének idején született Y generációsok pedig Howe és Strauss szerint abba szocializálódtak bele, hogy pillanatok alatt és könnyen megkapják, amire vágynak, és ezt az alapélményüket nemcsak a virtuális térben, hanem az élet más területein is kamatoztatni akarják. Vagyis: minden egyes generáció (kis)gyerekkori és fiatalkori alapélményei, neveltetésének családi és társadalmi körülményei jelentős hatással vannak az adott generáció tagjainak a felnőttkori viselkedésére.

Az vagy, amit megeszel?

A generációs magatartást az adott korszakra jellemző, berögzült társadalmi elvárások is alakíthatják. „A 20. század derekától nagyjából az 1970-es évek végéig például 3-4 óránként, szigorú menetrend szerint etették a csecsemőket. Ettől akkor sem tértek el, ha sírt, hogy megtanulja a struktúrát. Azt vallották, hogy egy gyereket nem szabad elkényeztetni, az sem baj, ha ordít, erős lesz a tüdeje. Ezt az 1980-as évektől fokozatosan felváltotta az a mára teljesen elfogadott norma, hogy a csecsemőt 6-8-10 hónapos koráig lehetetlen elkényeztetni, az édesanyjának rendelkezésére kell állnia bármikor. Így korábban a csecsemők hamar megtanulták, hogy nem mindig számíthatnak másokra, ma egy csecsemő azt tanulja meg, hogy akkor jut hozzá a táplálékhoz meg az édesanyja melléhez, amikor csak akar. Alapélményévé válik, hogy a dolgok rendelkezésére állnak. Mindennek komoly hatása van arra, hogy mire felnőtté érnek, mennyire bíznak önmagukban és másokban, mennyire néznek pozitívan a világra, és ez a felnőttkori viselkedésükre is kihat” – magyarázza Steigervald Krisztián közgazdász, a Generációk harca című, több kiadást megért kötet szerzője.

1932.
photo_camera 1932. Fotó: Fortepan / Schermann Ákos / Schermann Szilárd
A II. kerületi Retek utca 29-31. óvóhelyére mutató nyílnál 1944-ben.
photo_camera A II. kerületi Retek utca 29-31. óvóhelyére mutató nyílnál 1944-ben. Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
1909.
photo_camera 1909. Fotó: Fortepan / Zichy
1967.
photo_camera 1967. Fotó: Fortepan / Péterffy István

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés

Steigervald szerint hasonló kapcsolat fedezhető fel a neveltetés és a munkához való viszony között is. „A huszadik század első felében, illetve a második világháború utáni évtizedekben a szülők sokkal céltudatosabban nevelték munkára a gyerekeiket, mint a múlt század utolsó évtizedeiben. Bár az 1950-es évek végétől terjedni kezdtek a háztartásokban a házimunkát segítő gépek, a mosógép, a porszívó, a vasaló, és már a földeken is egyre kevesebb gyereknek kellett a szüleivel dolgoznia, hétvégente fix program volt a gyerekek életében a saját szobájuk vagy lakrészük kitakarítása, és többnyire az életkoruknak megfelelő állandó háztartási feladataik voltak. Ezt az 1980-as évektől fokozatosan felváltotta az élményre nevelés, és ha kapnak is iskola utáni feladatokat a gyerekek, az is inkább a képességeik fejlesztését szolgálja, különórák, sportfoglalkozások formájában.”

1935.
photo_camera 1935. Fotó: Fortepan / Rothman család
Nehézbúvár az óbudai gázgyár előtti Duna-parton 1965-ben.
photo_camera Nehézbúvár az óbudai gázgyár előtti Duna-parton 1965-ben. Fotó: Fortepan / MHSZ
A XIV. kerületi Hermina úti Általános Iskola udvara 1949-ben.
photo_camera A XIV. kerületi Hermina úti Általános Iskola udvara 1949-ben. Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő
A Heim Pál Gyermekkórház baleseti ügyeletén 1984-ben.
photo_camera A Heim Pál Gyermekkórház baleseti ügyeletén 1984-ben. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Az elmúlt 50-60 évben lezajlott társadalmi folyamatok Steigervald szerint komoly nyomot hagytak a legkülönfélébb ünnepeinken is. A régen még valóban csak kétnapos karácsony a legszűkebb család ünnepe volt, amit akkor is a szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel ünnepeltek, ha a család egyébként nem volt vallásos. „Mire azonban az X generáció tagjai, az 1964 és 1981 között született kulcsos gyerekek, akik gyerekkorukban jóformán több időt töltöttek a barátaikkal, mint a családjukkal, felnőttek, ők már nem akartak a mikrokönyezetükkel ünnepelni. Erre erősítettek rá a karácsonyból jelentős profitot termelni kívánó gazdasági szereplők, végül mára eljutottunk oda, hogy a karácsonyi időszak jóformán egy teljes hónapig tart, és már a december 24–26 közötti ünnepnapok sem kizárólag a szűk családról szólnak. Ehhez igazodva a nagyvárosokban nyitva tartanak a szórakozóhelyek, a karácsonyi vacsorát a családjukkal elköltő fiatalok pedig este a haverjaikkal ünnepelnek” – így Steigervald.

1942.
photo_camera 1942. Fotó: Fortepan / Id. Konok Tamás
A Nyugati (Berlini) tér a Váci út felé nézve 1945-ben.
photo_camera A Nyugati (Berlini) tér a Váci út felé nézve 1945-ben. Fotó: Fortepan
Miklós Lajos járműgyártó mester X. kerületi üzemének udvarában 1943-ban.
photo_camera Miklós Lajos járműgyártó mester X. kerületi üzemének udvarában 1943-ban. Fotó: Fortepan / Miklós Lajos
Május 1-i felvonulók a Murányi utcán a Thököly út felől a Garay tér felé nézve 1959-ben.
photo_camera Május 1-i felvonulók a Murányi utcán a Thököly út felől a Garay tér felé nézve 1959-ben. Fotó: Fortepan / Album027

Nem a születési év, a politikai közeg határozza meg a tudatot

A generációelmélet alapjait Mannheim Károly a múlt század 20-as éveiben fektette le, az amerikai Howe és Strauss azonban csak több mint 40 évvel később porolta azt le. A Mannheiméhez képest erősen felduzzasztott hipotézisüket ráadásul teljes mértékben az amerikai társadalomra szabták. Az általuk leírt korszakolás – bár olykor még a szakértők is használják – nem is igazán feleltethető meg a teljesen más társadalmi és politikai folyamatokat megélt magyarországi generációk trendjeinek. Éppen ezért a Politikatudományi Szemlében 2013-ban írt tanulmányában Róbert Péter és Valuch Tibor társadalomkutatók teljesen más korszakolást javasolnak a hazai generációk vizsgálatára. Mint írják, a második világháború előtt születettek számára például mindennapos élményt és traumát jelentett a trianoni békeszerződés és annak következményei, a szocialista generációk életében ezzel szemben épphogy annak teljes elhallgatása volt a meghatározó. A magyar szerzőpáros felosztása szerint az 1949 előtt, a „fényes szelek időszakában” születettek generáció „a hosszú 50-es évek generációja” követte 1950 és 1962 között, az 1963 és 1979 között születettek a kádári konszolidáció gyermekei, míg az 1980 és 1989 között születettek a Kádár-korszak válságában szocializálódtak. Az 1990 és 1995 között születettek a transzformációs válságba születettek, 1996-tól pedig a posztszocializmus gyermekeinek időszakáról beszélhetünk.

1935.
photo_camera 1935. Fotó: Fortepan / Ebner
A Hermann Lipót klub a Budapesti Zsidó Hitközség Síp utcai székházában 1990-ben.
photo_camera A Hermann Lipót klub a Budapesti Zsidó Hitközség Síp utcai székházában 1990-ben. Fotó: Fortepan / Erdei Katalin
A pécsi Magányosok klubja 1978-ban.
photo_camera A pécsi Magányosok klubja 1978-ban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A kovásznai mofetta 1969-ben.
photo_camera A kovásznai mofetta 1969-ben. Fotó: Fortepan / Sütő András örökösei / Új Élet szerkesztőség

A 40 az új 20

A történelmi korszakok az ezekkel együttjáró társadalomformáló változásokkal kart karba öltve zajlottak, ami nemcsak az adott korszakokban szocializálódott emberek felnőttkori viselkedésén, hanem azon is nyomot hagyott, ahogy az utókor szemléli az elődöket. Miközben egy első világháborús hadirokkant kamasz fiút szinte egyidősnek látunk az 1980-as évek felvételein az akár nyolc-tíz évvel idősebb szórakozó fiatalokkal, ma még a 30-as korosztály is fiatalnak számít és a középkor csak a negyvenes-ötvenes évekkel köszönt be.

1916.
photo_camera 1916. Fotó: Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár / Klauszer
Krumpliszedés az újbögi KISZ építőtáborban 1976-ban.
photo_camera Krumpliszedés az újbögi KISZ építőtáborban 1976-ban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Az első Leánycserkész Világtalálkozó (I. Pax Ting) a gödöllői Erzsébet parkban 1939 nyarán.
photo_camera Az első Leánycserkész Világtalálkozó (I. Pax Ting) a gödöllői Erzsébet parkban 1939 nyarán. Fotó: Fortepan / Magyar Bálint
Rockkoncert a Kisstadionban a XIV. kerületi Istvánmezei úton 1974-ben.
photo_camera Rockkoncert a Kisstadionban a XIV. kerületi Istvánmezei úton 1974-ben. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

De a Howe és Strauss eredeti elméletében leírt ciklikusságról, vagy legalábbis annak a felületes formáiról is árulkodhatnak a 20. századi hazai felvételek. Jó ideig „nem nagyon lehetett kilógni a sorból, mert azokra, akik megtették, felfigyelt a gestapó, vagy az oroszok, esetleg a szájára vette a falu népe. Az 1980-as évektől azonban berobbantak azok a szubkultúrák, amelyekhez hozzátartozott, hogy tagjaik a külsőségekben, öltözködésükben, hajviseletükben is hirdették összetartozásukat. Egy rocker összetéveszthetetlenül különbözött egy punktól, egy diszkós egy deszkástól és így tovább. A fiatalok az egyedi, másokétől eltérő énjüket keresték, ami mára mégis oda kanyarodott vissza, hogy a társadalom a végletekig individualizálttá vált, ám korra és nemre való tekintet nélkül mindenki ugyanazt a 2-3 divatmárkát viseli, a 60 évesek ugyanolyan cipőben járnak az utcán, mint a 20 évesek, mindenki ugyanattól a 2-3 mobiltelefon-gyártótól vásárol. A végletekig énközpontúak vagyunk, a világunk mégis uniformizáltabb, mint valaha” – hívja fel a figyelmet Steigervald, aki szerint az önkifejezés külsőségekben megnyilvánuló formáit az is visszaveti, hogy a közösségi média elterjedésével egyre kevésbé merünk kilógni a normának vélt keretekből.

Jégzajlás a Dunán a Belgrád (Ferenc József) rakpartnál 1914-ben, férfiak hétköznapi viseletben.
photo_camera Jégzajlás a Dunán a Belgrád (Ferenc József) rakpartnál 1914-ben, férfiak hétköznapi viseletben. Fotó: Fortepan / Schmidt Albin
1943.
photo_camera 1943. Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
A József körút a József utcától a Baross utca felé nézve az 1956-os forradalom idején.
photo_camera A József körút a József utcától a Baross utca felé nézve az 1956-os forradalom idején. Fotó: Fortepan / Nagy Gyula
1979.
photo_camera 1979. Fotó: Fortepan

Csak óvatosan a kategorizálással

Bár a generációs társadalommagyarázatok reneszánszukat élik, akadnak olyan társadalomtudósok, akik óva intenek a túlságosan leegyszerűsítő következtetések leszűrésétől. Nagy Ádám ifjúságkutató és Szabó Andrea szociológus például egy tavalyi interjúban beszéltek arról, hogy valójában már a betűgenerációs magyarázat is egy fatális félreértésen alapul, ráadásul nemcsak a generációelméletnek, hanem a félreértelmezésének is a magyarokhoz van köze. A mai értelemben ugyanis Robert Capa magyar fotográfus használta először az X generáció kifejezést egy albumborítón. Csakhogy Howe és Strauss eredetileg nem X-nek nevezték az 1961 és 1981 között születettek amerikai generációját, hanem arról beszéltek, hogy az általuk vizsgált időszakban az ő generációjuk volt a tizedik (római számmal X). A társadalomtudósok ennél a bakinál sokkal nagyobb problémának látják, hogy sokan túlságosan kevés adat birtokában és módszertanilag sekélyes vizsgálódást követően fogalmaznak meg sarkos következtetéseket egy-egy generációra vonatkozóan. Mint mondják, X, Y és Z generációból, csakúgy, mint boomerekből nem egy, hanem nagyon sok van, mert nemcsak az nem mindegy, hogy a vizsgált korosztály tagjai New Yorkban vagy Budapesten látták-e meg a napvilágot, hanem az sem, hogy egy borsodi zsákfaluba, vagy egy 12. kerületi családba születtek-e.

Képszerkesztő: Virágvölgyi István. A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található. Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás