Belepusztulhatnak az állatok a széthagyott horgászeszközökbe
Az úgynevezett járulékos fogás a biológiai sokféleség csökkenésének jelentős tényezője lehet.
Az úgynevezett járulékos fogás a biológiai sokféleség csökkenésének jelentős tényezője lehet.
Magyar ökológusok közösségi média posztok alapján most először becsülték meg, hogy mennyi felszerelést veszthetnek el a hazai horgászok. Úgy tűnik, elég sokat, és ennek egyre komolyabb hatása lehet az élővilágra.
Ezer liter Balaton-víz átlagosan 5,5 műanyagszemcsét tartalmaz, ami sokszor a kimosott ruhákból vagy kozmetikumokból kerül a tóba. Svigruha Réka szerint azt is érdemes vizsgálni, hogy mi lesz a hallal, ami megeszi a bolhát, és mi lesz az emberrel, aki megeszi a halat.
A világ kék tavai elveszítik ragyogó színüket, helyette homályos zöldes-barnássá változnak a klímaváltozás hatására.
A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán ősi Földre emlékeztető viszonyai, vastag légköre, szénhidrogéntengerei és tavai, szénhidrogén-esőzése, vándorló dűnéi, folyóvölgyei, érdekes szerves kémiai folyamatai és felszín alatti globális folyékony vízrétege az egyik legizgalmasabb tudományos célponttá teszik a holdat Naprendszerben.
A kontinensen hamarabb megérezték a klímaváltozás hatásait, mint máshol, és a kormány már 1992-ben megpróbált tenni ellene. A természetes vizek magántulajdonba adása viszont felemás eredményekkel járt: az emberek tényleg elkezdték becsülni a vizet, de a kisebb farmok kiszorultak, az ökológiai katasztrófák pedig azóta is folytatódnak.