Grönland mozgásban van, változik az alakja, és ezt most már mérni is tudjuk
Észak-nyugati irányba mozdult a világ legnagyobb szigete, húsz év alatt, évente két centit. Eközben pedig az alakja is változott. De miért?
Észak-nyugati irányba mozdult a világ legnagyobb szigete, húsz év alatt, évente két centit. Eközben pedig az alakja is változott. De miért?
Ez az egyetlen vulkán a világon, amely rendszeresen kék színű lánggal ég, köszönhetően a nagy mennyiségű kéngáznak, amely reakcióba lép az oxigénnel.
Nagyjából 600 millió évente fordul elő, hogy szuperkontinens alakul ki a Földön, ami a földrészek és az óceánok átrendeződésével jár.
Japán kutatók 8000 méteres mélységben lyukat fúrtak a Csendes-óceán medrébe, és kiemeltek egy üledékmagot, hogy a régió földrengéstörténetét tanulmányozhassák.
Mivel a haldokló szuperkontinensek ellaposodtak, a felszínükről nem jutott elég tápanyag az óceánokba. A legunalmasabb földtörténeti kor egymilliárd évvel hátráltatta a földi evolúciót.
Afrika térképe jobban megváltozik az elkövetkező néhány tízmillió évben, mint korábban gondolták, Madagaszkár részei például egyszerűen eltávolodnak egymástól – derült ki GPS-adatokat feldolgozó számítógépes modellek segítségével.
Több kilométer hosszú repedés miatt omlott be nemrég egy autópálya Kenyában. A jelenség rávilágít arra, hogyan alakul Kelet-Afrika távoli jövője: még néhány tízmillió év, és beáramlik az óceán, Etiópia és Szomália egyes részeiből pedig sziget lesz.