Elnézést kért a Duolingo, amiért gonosznak nevezte a Harry Potter írónőjét
A gyanú szerint a transzneműek jogairól való véleménye miatt kapta a kritikát.
A gyanú szerint a transzneműek jogairól való véleménye miatt kapta a kritikát.
A vádak szerint a transzneműek orvosi ellátásának irányelveit kidolgozó szervezet befolyásolta azoknak a kutatási eredményeknek a publikációját, amelyeket a Johns Hopkins Egyetemtől maga rendelt meg.
A brit egészségügyi szolgálat nemrég vizsgálta felül a nemi identitásukat megkérdőjelező vagy gender diszfóriát tapasztaló gyerekek kezelésének gyakorlatát, ennek értelmében már Skóciában is meg kell várni a 18. életév betöltését a pubertásblokkoló és hormonkezelések elkezdéséhez.
A szigorítás indoklása szerint nem bizonyítható, hogy a pubertásblokkolók használata segítene a saját testükkel szemben extrém mértékű diszkomfortot megélő gyerekeken, a kezelés hosszú távú negatív hatásai viszont egyértelműen bizonyíthatók.
Bár a magyar kormány úgy állítja be, mintha Nyugat-Európában mindenkinek elment volna az esze, a kamaszok számára hozzáférhető nemváltó kezelésekről valójában parázs vita folyik, és még maguk a transzneműek sincsenek azonos állásponton. Finnországban és Svédországban nemrég szigorítottak is a nemváltó kezelések gyakorlatán.
Bár a tesztoszteronterápia során leállhat a transznemű férfiak peteérése, az Edinburgh-i Egyetem kutatóinak sikerült egy olyan technikát kidolgozni, amellyel életképes petesejteket lehet kinyerni transz férfiak petefészkéből, ami óriási segítség lehet azoknak, akik gyereket szeretnének.