A NASA megpróbálja megmenteni azt az űrteleszkópját, ami még idén a Földre zuhanhat
Akár már június végén elindulhat a Swift űrteleszkóp megfelelő pályára állításának missziója.
Akár már június végén elindulhat a Swift űrteleszkóp megfelelő pályára állításának missziója.
A szondát két másik űreszközzel együtt lőtték fel szerdán. A helioszféra vizsgálata a NASA szerint a biztonságos emberes Hold- és Mars-expedíciókhoz is elengedhetetlen.
A több kamerával felszerelt holdszonda a leszállást követően egyből munkába lendült, és még sok hasonló kép várható tőle a következő két hét során.
Az amerikai űrügynökség szondája december 24-én 6,2 millió kilométerre halad majd el a Naptól. A megközelítés során 692 000 kilométeres óránkénti sebességet fog elérni, amivel fél óra alatt eljuthatna a Földtől a Holdig.
Az 1969-es Apollo-10 misszió a holdraszállás főpróbája volt, a most megtalált Snoopy nevű holdkomp pedig a később Neil Armstrongot és Buzz Aldrint szállító Eagle előfutára.