Iskolai bántalmazás: pánik helyett nézzük a megoldást!

Napi szinten találkozom kétségbeesett szülőkkel, mert a gyermeküket bántották. Vagy mert a gyermekük bántott valakit. Pedig nem a pánik a legjobb reakció: a gyerekcsoportokban történő agresszív viselkedés megértéséhez és feldolgozásához meg kell vizsgálnunk a gyerekcsoportok dinamikáját, így különbséget tehetünk bántás és bántalmazás között, és érthetőbbé válik a bántó, bántalmazó és megfigyelő szerep. 

Aligha van olyan gyerekcsoport, ahol ne fordulna elő bántás vagy bántalmazás. Mindenhol megütik, meglökik egymást a gyerekek, mindenhol mondanak a másikra megalázó, bántó kifejezéseket. Nem az a kérdés tehát, hogy a gyerekek kortárs csoportokban (játszótéren, óvodában-bölcsődében, iskolában) bántják-e egymást, hanem hogy hogyan reagálunk minderre, illetve miként dolgozzuk fel a történteket. Képesek vagyunk-e a gyerekekben megoldási rutinokat kialakítani az ilyen helyzetekre.

A gyerekcsoporton belüli erőszak a legkülönfélébb módokon tud megjelenni. Egy hagyományos iskolai közegben jellemzően nem a tanteremben történik, ahol a gyerekek szigorú struktúrában, egymástól elszeparálva dolgoznak valamilyen feladaton. Az erőszak színtereivé inkább azok a közösségi helyek válnak, ahol a gyerekek kapcsolatba tudnak lépni egymással: parkok, udvarok, ebédlők, folyosók. (Itt és most nem térünk ki a cyberbullyingra, az interneten megvalósuló zaklatásra.)

Ezek az esetek rendszerint rejtve maradnak a felnőttek elől, és így feldolgozásuk is nehézkessé válik: a történetek zavarosak, a gyerekek próbálják magukat védeni, a tanárok pedig tehetetlennek tűnnek, pedig lehet, hogy nem is akkora a baj.

A módszer: nem hibást keresünk, hanem megoldást

Egy szabadabb szemléletű oktatási intézményben, ahol a gyerekek folyamatos interakcióban vannak egymással és a felnőttekkel, állandóan közösen dolgoznak, a konfliktuslehetőségek száma is nagyobb. Az általános iskolás korú gyerekek konfliktuskezelési szokásai még fejletlenek, nem rögzült stabilan bennük a problémák erőszakmentes megoldásának menete.

Márpedig problémák bármiből adódhatnak: elég egy rosszul elejtett mondat, egy kölcsön nem adott játék vagy íróeszköz, egy rossz mozdulat. Ezekben a helyzetekben még egy remekül szocializálódott gyermek is erőszakosan reagálhat. Ez azt jelenti, hogy erőszakos? Nem! Csak annyit, hogy hirtelen reagált a helyzetre, és nem egy korábban megtanult, felépített viselkedésmintázatot alkalmazott. Ahogy a bonyolult matematikai példák megoldásához is idő és rengeteg gyakorlás kell, a gyerekeknek ugyanúgy meg kell tanulniuk az ilyen helyzetek kezelését bántóként és bántalmazottként is. Erre számos módszer és technika áll már a pedagógusok rendelkezésére, csak egy kis időre és térre lenne szükségük, hogy alkalmazzák ezeket – és érdemes a szülőket is bevonni a folyamatokba.

Bántás, bántalmazás: nem ugyanaz

Fontos, hogy különbséget tegyünk bántás és bántalmazás között.

A bántás

  • esetén egyenlő viszonyban vannak a felek, nem elnyomó és elnyomott helyzetben;
  • hirtelen, gyorsan történik;
  • barátok között is lehetséges;
  • nem okoz komoly sérülést érzelmileg, feldolgozható;
  • rutinnal, türelemmel, módszerekkel kidolgozható a gyermekből;
  • azonnali reagálást igényel, de hamar megbeszélhető.

A bántalmazás

  • esetén a felek nem egyenragnúak, a bántalmazó felülkerekedik a bántalmazotton, és ezt kihasználja;
  • folyamatos, szisztematikus, tervezett;
  • nagyon komoly sérüléseket tud okozni;
  • feldolgozásához szakemberre lehet szükség. 

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a bántásnak, bántalmazásnak több értelmezési kerete és árnyalata van. Egy szülő érthetően rendkívül érzékenyen reagál arra, ha gyermekét bármilyen típusú agresszió éri, de sokszor valóban elég egy helyzet mérlegelése, megvizsgálása és annak elfogadása, hogy egy bántalmazó gyermek csupán rosszul reagál bizonyos szituációkra, így meg kell tanítani neki erőszakmentes módszereket is – a bántott gyermeket pedig arra, hogy képes legyen jelezni állapotát, érzéseit. 

A helyzetértékelés elmulasztása arra az eredményre vezethet, hogy egy bántó viselkedést bántalmazásnak minősítünk. Ez a kimenet legalább annyira káros lehet a szülőkre és a bántó, illetve a bántott gyerekre nézve, mint a bántalmazásra adott reakció elhanyagolása.     

Bevonni a közösséget

A konfliktuskezelés rutinjait akár órai keretek között is ki lehet alakítani. Nem fejlesztő az a beavatkozás, amikor megkérjük a gyerekeket, hogy hagyják abba a veszekedést. A Budapest School csoportjaiban arra ösztönözzük a feleket, hogy beszéljenek egymással. Megkérdezzük a bántott gyermekeket, hogy mit éreznek: fáj-e nekik, amit mondtak nekik vagy tettek velük. Érdekes, hogy először mindig velünk osztják meg a gondolataikat, hiszen hozzá vannak szoktatva, hogy a felnőttek oldják meg a problémáikat. Ilyenkor figyelmeztetjük őket, hogy a társaikhoz beszéljenek. Amikor sikerül artikulálni az érzéseiket, akkor ösztökéljük arra őket, hogy fogalmazzanak meg egy, a helyzettel kapcsolatos kérést a társaik felé. Például „kérlek, ne csapj rá a kezemre”, vagy „kérlek, ne mondd nekem azt, hogy…”.

Ez után a bántó feleket is megkérdezzük az érzéseikről, illetve hogy ők mit kérnének a társaiktól. Ezen a ponton rendszerint kiderül, hogy van valamiféle kölcsönösség a helyzetben, de az egyik fél túllépett egy határon. Nem mindig egyértelmű, hogy ki is kezdte, de ebben a feloldási folyamatban az az előnyös, hogy nem hibást keresünk, hanem megoldást.

A következő lépés: a megfigyelők bevonása. Nem azt kérdezzük, hogy mit láttak, nem szemtanút kutatunk, hanem azt, hogy mit tettek volna ebben a helyzetben, hogyan tudták volna megelőzni a bántást. Ebből már felszabadult, kedélyes beszélgetések fakadnak rendszerint, a konfliktust megoldottuk, következhet a rutinok kialakítása a gyerekekben.

Hogyan vezethet az iskolai erőszak kezelése érettebb viselkedéshez?

Természetesen előfordul, hogy két óra múlva ugyanazokkal a gyerekekkel ugyanezt a folyamatot újra végig kell vennünk. Egy ilyen helyzetmegoldás lassúnak tűnhet, de hosszú távon kifizetődő. A gyerekek képesek lesznek megfogalmazni érzéseiket, segítik őket abban, hogy visszajelzést adjanak egymásnak, illetve kérést is meg tudnak fogalmazni a társaik felé, továbbá megértik azt a felősségüket, hogy kívülállóként van lehetőségük beavatkozni.

Egy gyermek másként működik kortárs közösségekben, mint otthon, ahol a családi szabályrendszerben már kialakított magának viszonyokat. Ezért egyáltalán nem meglepő, ha egy otthoni környezetben nem agresszív gyermeknek vannak erőszakos megnyilvánulásai az iskolában. Az, hogy odacsap, odaszól, vagy meglök valakit, még nem jelent bántalmazó attitűdöt, csak azt, hogy még nem alakította ki a különféle szituációk kezelésének rutinját. Ilyenkor újra és újra, türelmesen, megfontoltan, és persze megfelelő következményekkel ösztönözni kell a gyereket arra, hogy legközelebb más típusú viselkedésbeli mintázatot kövessen.

A Budapest Schoolban minden hasonló helyzetet csoportdinamikában dolgozunk fel. Egyrészt ösztönözzük a gyerekeket, hogy azonnal jelezzék társaik felé, ha úgy érzik, hogy bántják őket. Ahogy arra is, hogy lépjenek közbe, ha bántó viselkedést látnak. Sokszor egy bántott és egy bántó gyermek is beszűkült tudattal reagál egy konfliktusra. Ilyenkor nagy segítség lehet egy másik gyermek, aki vagy beavatkozással, vagy a felnőttek bevonásával fel tudja oldani a konfliktust. Egy szemlélődő is számon kérhető egy bántalmazó helyzetben. Másrészt rengeteg szituációs gyakorlatot játszunk a gyerekekkel, eközben lassan felépítjük bennük a konfliktuskezelés lehetőségeit.

Az internet hemzseg a jobbnál jobb (és rosszabbnál rosszabb) videóktól, amelyek a bántalmazás folyamatát dolgozzák fel. Bemutatják például, hogy a domináns viselkedés milyen gyakorlatokkal hozható egyensúlyba.

Az UNICEF és a Cartoon Network készített egy remek sorozatot olyan módszerekkel, amelyek nagyon jól alkalmazhatók az osztálytermekben. Egyrészt azért, mert tisztázzák a szerepeket egy konfliktushelyzetben (van videó a bántalmazó, a bántalmazott és a megfigyelő szerepéről is), másrészt a rövid filmek vitaindítónak is alkalmasak. 

Egy lehetséges projekt: a beszéltetés

Mint fentebb kitértünk rá, a bántalmazás feldolgozására alkalmas módszer lehet a problémák kibeszélése. Néhány hónappal ezelőtt rapvideót készítettünk néhány gyerekkel és a Szarvas X Jorgosz rapformációval. A folyamat elején mindenki elmondhatta, hogy milyen témával foglalkozna szívesen. Ebbe nem szóltunk bele, minden ötlet jó ötletként jelent meg, a gyerekek választották ki a kirekesztés témáját.

Majd elkezdődött egy őszinte beszélgető kör, amihez szükség volt a biztonságos környezet megteremtésére, illetve moderációra, hogy mindenki ugyanolyan nyíltan beszélhessen az élményeiről. A gyerekek ezek után írásba fogtak. Otthon összeszedték a soraikat, amiket hol közösen, hol egyénileg dolgoztunk fel. A gyerekek így nemcsak kiírták magukból az érzéseiket, hanem saját maguk számára és másoknak is hivatkozási alapot adhattak a kirekesztéssel kapcsolatban. A végeredmény az alábbi videó:

Egy ilyen folyamat (ötletelés, témaválasztás, beszélgető kör, szövegalkotás, szövegfeldolgozás, videó készítése) bármelyik intézményben, bármilyen gyermekközösségben megvalósítható.

A legfontosabb tudnivalók a gyerekcsoportokban megjelenő erőszak kezelésével kapcsolatban:

  • mindhárom felet be kell vonni a megoldásba (szülőt, gyeremket és pedagógust);
  • a helyén kell tudni kezelni a bántalmazást, azaz nem túlreagálni és nem is elsiklani felette;
  • rutint, megoldási módszereket, forgatókönyveket kell a gyerekben kialakítani, legyen szó akár bántalmazottról, akár bántalmazóról;
  • időt kell szánni a megoldásra;
  • el kell fogadni azt a tényt, hogy minden fél sérül egy bántalmazó helyeztben.

A szerző tanulásszervező, a Budapest School munkatársa.