Miért fogy a veréb, és miért szaporodik a szarka Budapesten?
Rendszeresen Budapest kellős közepén, a Bazilika tetején tölti az éjszakát az év madara, a messzi északról érkező vándorsólyom egy példánya. És bár Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője szerint a múlt század első felében egyes fajok tekintetében gazdagabb volt ugyan Budapest madárvilága, mint most, az Európában fellelhető 780, illetve a Magyarországon előfordult 417 madárfajnak így is több mint egyharmadát észlelték már a fővárosban. Több mint 270 fajról van szó!
A 417. Magyarországon előforduló madárfajt, a feketetorkú szürkebegyet éppen a napokban videózták le Kisújszálláson:
Orbán szerint a budapesti madár- és természetvédelem jogi és intézményi háttere kimondottan jónak nevezhető, a fővárosi önkormányzat helyi védettségű területeket jelöl ki, amelyeknek az őrzéséről is gondoskodik. Az európai, az országos és a fővárosi erőfeszítéseknek, valamint a madármegfigyelők gyarapodásának is köszönhető, hogy folyamatosan újabb fajok kerülnek elő, illetve a Magyarországról kis híján kivesző fajok állománya ismét szaporodni kezd, mint történt ez a magyar természetvédelem címerállata, a nagy kócsag esetében, amely csaknem kipusztult a húszas években – mondta. Ma már rétisas is fészkel Budapest közigazgatási határán belül, hogy pontosan hol, azt azért sem terjesztik, hogy ne zavarják meg az érdeklődők a fokozottan védett ragadozót.
Az MME szóvivője elmondta: a főváros madárállományáról nincsenek átfogó felmérések, mert nem indokolt, illetve nincs rá igény. A szervezet Madármonitoring Központja azért végez lakott területeket is érintő felméréseket (ilyenkor különböző felbontású rácshálóra osztják az országot, úgy számolják a fajokat), amelyek alkalmasak egy-egy faj, vagy akár átfogóbb állományváltozások elemzésére is.
Viszlát, verebek, szevasztok, szarkák
Mégis észlelhetők bizonyos trendek, amelyek még a nyitott szemmel járó laikusnak is feltűnhetnek.
Ott vannak például a házi verebek, amelyek mintha megfogyatkoztak volna a Klauzál téri verébbrigád üzelmeit bemutató Vili, a veréb (1989) óta. Valójában a trend régebbi eredetű: az állomány csökkenésének oka lehet a lóvontatású járművek eltűnése is, a lócitrom ugyanis még rejt a verebek számára értékes tápanyagot. Még fontosabb, hogy a verebek olyan területeken őshonosak, ahol csak száraz és esős évszak van, és költési időszakban nem kell attól tartaniuk, hogy gömb alakú, focilabda méretű fészkeiket eláztatja az eső. Mérsékelt éghajlaton viszont az előrelátó verebek épületek réseibe szeretnek fészkelni, a házak szigetelése, a modern építkezés viszont kiiktatja ezeket a fészkelőhelyeket. A háziveréb-populáció esetleges fogyatkozásának további oka lehet, hogy csökken a zöldterület aránya, illetve a rendszeressé vált szúnyogirtás is éreztetheti hatását: kevesebb a rovar, amivel a verebek fiókáikat etethetik.
Miközben verébből helyenként kevesebbet látunk, tavaszi, nyári hajnalokon egyre gyakrabban ébredhetünk a szarkák cserregésére. A varjúfélék, köztük a szarkák is, azért kedvelték meg a városokat, mert kifejezetten intelligens állatok lévén kitapasztalták, hogy míg külterületeken, a gyepeken és a szántókon különösen a nyolcvanas években irtották, lőtték, mérgezték őket, az emberekkel sűrűn belakott területeken nagyobb biztonságban vannak. (Mindez nem érvényes a hollóra, amely jó ideje védettséget élvez.) Ennek eredménye, hogy miközben a szarkaállomány az ország egyes területein zsugorodott, a városokban nőtt a populáció.
Az egyik legfeltűnőbb trend a fecskék fogyása. Míg három-négy évtizede a vonulási időszak elején még feketéllett a villanydrót a leginkább városiasodott molnárfecskéktől olyan zöldövezeti külkerületekben, mint a XVII., ma alig látni belőlük. Érdekesség, hogy a Keleti pályaudvaron ma is fészkel egy megközelítőleg száz párból álló kolónia, csak olyan magasan, hogy a legtöbb embernek nem tűnik fel a jelenlétük. Hogy pontosan hol találhatók a fészkek, annak is az MME munkatársa járt utána.
A galambok állományában laikus szemmel ugyan nem érzékelni változást, de néhány szót érdemes azért róluk ejteni. Orbán Zoltán szerint a galambprobléma jellegét tekintve a kóborkutya-problémára emlékeztet, mivel a ma köztünk élő és egyeseket zavaró parlagi galamb a házi galamb visszavadult változata, amely a felelőtlenül magára hagyott háziállat tankönyvi példáját szolgáltatja. A házi galambot a szirti galamb háziasításával hozták létre, amelynek az ember számára legizgalmasabb tulajdonsága az volt, hogy élete a két tenyérnyi fészkelőhely köré szerveződött, és oda akkor is visszatért, ha több ezer kilométerrel arrébb vitték: ezért is használhatták a múltban gyors üzenetközvetítésre, és emiatt lehetetlen kiűzni őt onnan, ahol egyszer megtelepedett.
És hogy miért vonzódik a parlagi galamb a panelházakhoz, miközben például a néhány tíz méterrel odébb lévő kertes házat elkerüli? Mert a természetben is magas sziklafalakon fészkel. Közkeletű tévedés, hogy ezek a galambok azért élnek köztünk, hogy kövérre hízzanak a szemetünkön. A parlagi galamb pompásan elvan az emberi táplálék nélkül, alapvetően ugyanis éppúgy legel a fűben, mint a birka vagy az őz, de csipegeti az olyan bogyós terméseket is, mint amilyen a nagyvárosokban rendkívül gyakori és hatalmasra megnövő ostorfáé, így szerzi meg táplálékának nagy részét. Ha tehát a galambgyűlölők népes táborába tartozunk, akkor se haragudjunk a galambetető öreg nénikre, mert védenceik akkor is köztünk élnének, ha ők nem szórnák nekik a morzsát a téren.
Hogy milyen esetleges és rövid távú emberi tényezők hathatnak egyes madárfajok városi előfordulására, jól szemlélteti a színpompás tollazatú kövirigó példája. Ez a faj, amely sziklakibúvásos hegyvidéki területeken költ, fészkelőként 8-10 éve eltűnt Magyarországról, bár a 20. század első felében még meglehetősen gyakori volt, a Budai-hegységben is fészkelt. Nemcsak az segítette elő elterjedését a környéken, hogy akkoriban még kevésbé terpeszkedett el a főváros, illetve nem volt a maihoz fogható mértékű az élőhelyátalakítás, hanem Budapest elhúzódó, véres ostroma is a második világháború végén. A várost mindenfelé elborító téglatörmelék-kupacok kiváló fészkelőhelyet nyújtottak a kövirigónak, amely ebben az ínséges időszakban Budapest belső területein is előfordult.
Képsorozatunk a fővárosi madárfaunáról:
Itt pedig a híres fekete gólya, Tóbiás életébe kapunk betekintést:
