Hogy mennyire versenyképes Magyarország? Attól függ, hogyan számolják!

A Világbank Doing Business felmérése az egyik legtöbbet idézett és legbefolyásosabb versenyképességi rangsor. Az új helyezésék bejelentését minden évben komoly médiafigyelem övezi, és kormányok a világ minden táján, így itthon is, bizottságokat állítanak fel és törvényeket módosítanak, hogy feljebb kerüljenek rajta. De a rangsor tekintélyén komoly csorba esett az elmúlt hónapokban. A magyar adatok tükrében röviden bemutatom, hogy az indikátort milyen módszertani visszásságok terhelik, és ennek mik lehetnek a következményei.

A Doing Business-felmérés az országokat üzleti környezetük minősége alapján rangsorolja, olyan szempontok szerint, hogy mekkora nehézségbe ütközik egy átlagos méretű cégnek különböző adminisztratív akadályok leküzdése, így például  a cégalapítás, új tulajdon bejegyzése, a hitelhez jutás vagy az adóbevallás elkészítése. Szakértőkkel méretik fel, hogy a különböző intézkedésekhez hány engedély kell, vagy hogy hány napig tart az eljárás. Míg más hasonló mutatók, mint például Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsora, alapvetően üzletemberek szubjektív megítélésén alapulnak, addig a Doing Business (DB) egyik fő erényeként tartják számon, hogy objektív mutatók szerint értékelnek (bár ezeknek a mutatóknak a relevanciája a valódi üzleti életben szintén vitatott).

A DB körüli új módszertani vitát Paul Romer robbantotta ki két hónapja, aki ekkor a rangsort előállító Világbank vezető közgazdásza volt. Egy blogposztban azt mutatta be historikus DB-adatokon, hogy Chile helyezése hogyan alakult volna változatlan módszertan mellett, és ehhez képest hogyan alakult a valódi helyezés. Azt találta, hogy míg a hivatalos rangsoron Chile pozíciója meredeken zuhant szocialista kormányok alatt (2006-10, 2014-18), és javult konzervatív kormányzás idején (2010-14), valójában a változatlan módszertan szerint számolva alig változott Chile helyezése az évek során. Feltette a kérdést, vajon mennyire megbízható az index, ha ilyen eltérő következtetésekre lehet jutni belőle. Továbbá egy újságnak nyilatkozva arra utalt, hogy kollégái a metodológiát szándékosan manipulálták a DB szakmai vezetőjének vélt politikai motivációi miatt, azért, hogy Chile rosszabbul teljesítsen. 

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Justin Sandefur és Divyanshi Wadhwa, a CGD közgazdászai azóta továbbelemezték az adatokat, amelyek világosan mutatják, hogy a tényleges és változatlan pontozás menti eredmények között számos ország esetében a chileinél is nagyobb a különbség. Ők Chilén kívül még India példáján mutatják be, hogy a kormány ott olyan eredményeket hirdet magáénak, amelyek mögött valójában változó metodológia áll.

Mit mond a magyar adat?

De hasonlóan tanulságos az általa számolt magyar adat. Míg az elmúlt 12 évben közel stagnált a hivatalos helyezésünk a rangsoron (az 50. helyezés környékén), addig a 2006-os, változatlan metodológiával és országlistával számolt rangsoron elég meredeken esett a helyezésünk, egészen pontosan az 52.-ről a 77. helyre. Az elmúlt 4 évben a kétféle módszertan szerinti eredmény között nagyobb is az eltérés, mint Chile esetében volt.

A részletes adatokat vizsgálva kitűnik, hogy a 2015-ben és 2016-ban bevont új indikátorok húzták fel a magyar pontszámot – ezek nagyrészt a közszolgáltatás minőségét mérik a ráfordított idő és adminisztráció helyett. Szerepet játszhat egy 2015-ben életbe lépett új külkereskedelmi indikátor is, amely az EU tagjainak maximális pontszámot ad.    

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Az, hogy a DB módszertana, illetve a vizsgált országok köre időről időre változik, és ez időnként hátrányosan vagy előnyösen ér országokat, nem újdonság. A kormányok is előszeretettel hivatkoznak erre, főleg amikor éppen esik az ország helyezése. De Paul Romer és a CGD közgazdászai rámutattak arra, hogy egészen drasztikus eltérések állhattak elő ezeknek hatására az évek során, és ez alól Magyarország sem kivétel.

Így összességében kijelenthető, hogy a DB módszertana ingoványos talajon áll, a  kérdőív nagyfokú változása elfedi a valódi teljesítményt. Bár biztosan igaz, hogy a magyar üzleti környezet minősége valahol a dán alatt, de a tanzániai felett helyezkedik el, óvatosan kell kezelni az éves változás mértékét, illetve a közeli helyezések összevetését (erről erősen technikai cikk itt). Egy másik hasonló indikátor, az állami szabályozás minőségét mérő WGI esetében (amihez hibahatárt is közölnek a szerzők), azt találjuk, hogy Magyarország helyezését a rangsorban plusz-mínusz 7 helyezéssel becslik.

A botrány hatására a DB stábja megígérte, hogy visszamenőlegesen 4 évre újraszámolja a pontokat. Mi pedig jól tesszük, ha addig is kellő óvatossággal kezeljük a versenyképességi rangsorbeli helyezéseink változását. De ne higgyünk azoknak sem, akik összeesküvést sejtenek a rangsor mögött. Paul Romer is utóbb beismerte, hogy nem volt semmi bizonyítéka a Chile elleni manipulációra, és lemondott pozíciójáról.

A számolások és a többi ország eredménye elérhető itt.

A szerző a CEU School of Public Policy kutatója. 

A Stádium 28 kör februári beszélgetésén Magyarország versenyképességi helyzetét elemezték gazdasági szakemberek, erről az alábbi cikkben számoltunk be:

Mit művel Kína Afrikában?

Afrika és Kína 2001-ben 13 milliárd dollár értékű tranzakciót bonyolított le egymással, 2015-re viszont már 180 milliárd dollárra duzzadt az összeg, ami több, mint India, Franciaország és az USA afrikai tranzakcióinak értéke összesen. Bekebelezi, kizsákmányolja vagy megmenti az ázsiai ország a kontinenst?