A háziméhek túlzott szorgossága akár a vesztüket is okozhatja. A monokultúrák túlkínálata gyakran arra kényszeríti a dolgozókat, hogy a természetesnél korábban álljanak be pollen- és nektárgyűjtőnek, ám ez károsan befolyásolja az egyedek problémamegoldó és tanulási képességeit. A PLOS One közösségi tudományos folyóiratban nemrégiben megjelent kutatási beszámoló szerint a korai munkába állás olyan stresszel jár, amely megváltoztatja a rovar idegsejtjei közötti kapcsolatokat.

Munkakényszer

Nem árt tisztázni, hogy a dolgozók a társas méhfajok családjaiban azok a terméketlen nőstények, amelyek gondozzák az utódokat, nektárt és virágport gyűjtenek, mézet, viaszt, méhkenyeret, propoliszt és méhpempőt állítanak elő, továbbá védik a kolóniát. Ők adják a család népességének fő tömegét. Várható élettartamuk nyáron 44-46 nap.

„Gyűjtőtevékenységének megkezdése előtt a dolgozó már 3–5 napos korától kezdve nagyon fokozatosan, és ennek köszönhetően alaposan ismerkedik a kaptár tágabb környezetével, úgynevezett tájoló repülések során szerzi meg a szükséges tapasztalatokat. A gyűjtőmunkát általában 21 napos korában kezdi el. Előbb virágport, majd nektárt, 36 napos korától pedig vizet és propoliszt hord. Ezt a külső szolgálatot teljesíti élete végéig” – írja Váczi Kristóf és Takács Edit a meheszet.eu szakportálon közzé tett cikkében.

Néhányan közülük felderítőként újabb virágok után kutatnak, majd eltáncolják társaiknak a felfedezett lelőhely irányát és távolságát. Mások „repülésirányítóként” illatanyagokat bocsátanak ki a fészek bejáratánál, hogy a hazatérők tájékozódását megkönnyítsék. „A munkák korhatára rugalmas, éppen ebben rejlik a méhcsalád szervezettségének nagy titka: szükség esetén át tudnak térni más munkákra, az igényekhez és a körülményekhez maximálisan képesek igazodni.”

Amélie Cabirol, a Toulouse-i Egyetem ökológusa és Andrew Barron, az ausztráliai Macquarie University neurobiológusa a Conservation-ben is beszámolt nemzetközi kutatócsoportjuk eredményeiről.

A 2016 nyarán három méhcsalád 1500 dolgozójára szerelt miniatűr rádiójeladók segítségével először a természetes viselkedési mintázatokat térképezték fel. Közelebbről azt, hogy miként váltanak illatpreferenciát a dolgozók, követve a természetes virágzási időszakokat. Természetes körülmények között a pollent és nektárt termelő növények virágzási időszaka más és más, a dolgozóknak ehhez kell alkalmazkodniuk, különben az egész kolónia éhkoppon marad.

Ezután mesterséges körülmények között az eltérő korú dolgozók tanulási képességeit vizsgálták. Kiderült, hogy azok az egyedek tanulnak meg egy-egy új illatot akár veteránként is, amelyeknek normál időben, 21-22 napos koruk után kellett gyűjtővé válniuk, azok viszont, amelyeknek már 14 napos koruk efféle munkát kellett végezniük, egy idő után képtelenek voltak befogadni bármiféle új információt.

Holott, ahogy azt az állati viselkedéskutatás primatológus nagyasszonya, Jane Goodall budapesti látogatásán megemlítette, a méhek bámulatos tanulási képességekkel és intelligenciával rendelkeznek. (Az alábbi videón a háziméhek unokatestvérei, a poszméhek demonstrálják, mire is képesek.)

Plaszticitás vagy elnéptelenedés?

Cabirol és Barron szerint neuroanatómiai és -fiziológiai kutatások már tisztázták, hogy – akárcsak az emlősöknél vagy az embernél – a tanulási, alkalmazkodási, problémamegoldási képesség a méheknél is szorosan összefügg az idegrendszer plaszticitásával, ami által a tapasztalatok formálhatják az idegsejtstruktúrákat, így biztosítva a tudnivaló bevésődését. Madár- és emlőskutatásokból az is tudható, hogy a problémamegoldó képesség mértéke összefüggésben van azzal, hogy egy-egy tapasztalat milyen mértékű neuroanatómiai változást generál. Magyarán, mennél rugalmasabb (plasztikusabb) egy faj idegrendszere, annál inkább képes alkalmazkodni a környezeti változásokhoz.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy e folyamat miként alakul a méheknél. Ehhez a különböző életkorú dolgozók agynak nevezett – a gerincesektől eltérő szerkezetű, de bámulatos komplexitású – feji idegközpontjának meghatározott részét és annak elváltozásait vizsgálták. Arra jutottak, hogy az idő előtt gyűjtővé vált (kvázi gyerekmunkás) méhek olyan stressznek vannak kitéve, amely redukálja a fent vázolt idegrendszeri plaszticitást, magyarán elhülyíti a méheket.

A kutatók szerint az intenzív legeltetés – vagyis az ipari léptékű méztermeltetés érdekében idő előtt gyűjtői munkakörbe kényszerített méhek tanulási zavara –a rejtélyes kolónia-összeomlásokat (Colony Collapse Disorder; CCD) is megmagyarázhatja.

A CCD bő tíz éve kisebbfajta pánikot váltott ki, miután bizonyos területeken a háziméh-populáció 90 százaléka szó szerint eltűnt. A magyar szaknyelven elnéptelenedésszindrómának nevezett jelenség során méhcsaládok tízezrei váltak köddé. Erre a mobiltelefonok elektromágneses sugárzása, a beltenyésztés következtében kialakult immungyengeség, a rovarirtószerek szakszerűtlen használata vagy a GMO-növények terjedése már korábban sem bizonyult tökéletes magyarázatnak.

Cabirol és Barron ugyan nem állítja, hogy az általuk feltárt összefüggés minden kétséget kizáró indoka volna a jelenségnek, de nem zárják ki ennek ellenkezőjét sem. Mindenesetre – írják a kutatók – mindenképp fontos volna még mélyebben utána járni a problémának, már csak azért is, mert a háziméhek dollármilliárdokkal járulnak hozzá a világgazdasághoz – és akkor még a beporzás ökológiai kulcsmomentumáról szó sem esett.