Az Osztrák-Magyar Monarchiának köszönheti a világ a klímakutatást
A természetföldrajzi és meteorológiai összefüggések feltárása a soknemzetiségű birodalom természetes egységét igazolta, az Osztrák-Magyar Monarchia tudománypolitikája ezért is támogatta az ezirányú kutatásokat – amellett persze, hogy az időjárási, geológiai, ökológiai törvényszerűségek megértése a mezőgazdaságtól a közlekedésen át a bürokráciáig szinte minden területen közvetlen hasznot hozott.
Deborah Coen, a Yale tudománytörténész professzora Climate in Motion címmel nemrégiben megjelent, a Nature által szemlézett 500 oldalas tanulmánykötete több tucat meteorológus, botanikus, földrajztudós, geológus, festő és író egymást keresztező életművét tanulmányozva jutott a fenti eredményre.
A kötet az 1918 előtti félévszázad tudományos eredményeit politikatörténeti kontextusba helyezve vizsgálja, és arra keresi a választ, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy az addig csupán a természeti környezet leírására és feltérképezésére szorítkozó geográfiát éppen a monarchia tudósai modernizálták.
Kanitz Fülöp Félix, a Balkán Kolumbusza
Coent az érdekelte, hogy miféle szociokultúrális együttállás kellett ahhoz, hogy Julius Ferdinand von Hann felfedezze az uralkodó széljárás, a csapadék és az átlaghőmérséklet hármas kapcsolatának törvényszerűségeit; hogy mi késztette az éghajlati zónák globális osztályozási rendszerének megalkotására Alexander Georg Supant, a magyarul természetföldrajznak mondott Physische Geographie tudományágának egyik alapító atyját, a klimatológia és az óceonográfia tudományágainak előfutárát; vagy hogy miért emelte be a régészetet, a gazdaság- és természetföldrajzot az etnográfiába a Balkán Kolombuszaként is emlegetett, 1829-ben Pesten született Felix Philipp Kanitz, alias Kanitz Fülöp Félix.
A Yale tudománytörténésze szerint a monarchia hatalmi centrumához tartozó poltikusok a 19. század derekától felismerték, hogy az egymástól olykor gyökeresen különböző természeti és társadalmi adottságú birodalomrészek egysége csak erőszakkal nem tartható fenn. Ezért is pártolta a Habsburg udvar, valamint a bécsi, illetve a budapesti (kezdetben pest-budai) kormányzatok az olyan kutatásokat, amelyek a természeti jelenségek rendszerszintű összefüggéseit firtatták.
A Habsburg korona egyben tartja a sokféleséget
Coen külön fejezetben tárgyalja, hogy a különféle nemzeti ébredések, békésebb vagy agresszívabb nacionalista mozgalmak okán az I. világháború előtti évtizedben robbanásig feszült birodalomban miként működhetett kvázi egységként a tudományos világ. A Nature szemleírója, Mott Greene szerint Coen megtalálta a választ. Az osztrák-magyar tudósok, miközben lerakták a modern környezettudományok alapjait, a szintén ezidőtájt megszülető tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő sajtón keresztül a geo- és hidrográfia, az időjárás és az élővilág kölcsönös egymásra utaltságát bizonyították a kortársaiknak. Mintegy metafórájaként a birodalomnak, amelyben a Habsburg korona egyben tartja és prosperáló rendszerré szervezi a széttartónak tetsző sokféleséget.
Hogy mindez nem utólagos magyarázat, arra Coen a szociáldemokra Karl Rennert, a monarchia felbomlása után alakult első osztrák köztársaság államkancellárját és az 1945 utáni második osztrák köztársaság első elnökét hozza fel példának: Renner egyebek mellett az 1902-ben megjelent Az ausztriai nemzetek harca az államért című kötetében, a mai klímakutatókat is jellemző természettudományos rendszerszemlélettel érvelt egy új kiegyezés mellett.