Egyiptomban épül a világ legnagyobb napelemparkja

Benban Solar Projectnek hívják a világ legnagyobb, még épülő napelem-beruházását, amely Egyiptomban valósul meg, az Asszuán melletti sivatagos területeken. A helyszínt a szerencsés időjárási viszonyok figyelembevételével jelölték ki.

Az egyiptomi kormány szerint a napelempark összkapacitása megközelíti a 2000 megawattot (az asszuáni főgát által termelt energia 90 százalékát). A világ legnagyobb lítiumionos akkumulátora, amelyet Elon Musk Tesla-vezér építtetett Ausztráliában, 100 megawattot teljesít.

A projekt célja, hogy hozzájáruljon Egyiptom energia-önellátásához. Az ország ugyanis máris rengeteg pénzt ölt a modernizálással, a villamos hálózat kiépítésével járó fokozott energiaigény kielégítésébe. Egyiptom ráadásul stratégiai vállalást is tett, hogy 2022-re a villamosenergia-ellátás 20 százalékát megújuló forrásokból fedezi.

A 2015-ben indult asszuáni energetikai beruházás 3,5 milliárd dollárba kerül, és ha megvalósul, összteljesítménye eléri az 1650 gigawatt csúcsot (GWp), ami nagyjából évi 3,8 terawattórányi áram előállításának felel meg. Emellett a július eleji hivatalos bejelentés szerint négy év alatt 20 ezer főnek ad munkát.

A benbani napelempark különálló erőműveinek kifejlesztéséről és működtetéséről 39 helyi és nemzetközi céggel állapodott meg az egyiptomi kormány, olyan szereplők is beszálltak, mint a brit Lightsource BP vagy a német ib vogt.

Ha ez még nem lenne elég, Egyiptomban épül a világ egyik legnagyobb, 290 turbinából álló szélerőműve is, 670 millió dolláros beruházással. A szélerőműpark építését több fázisban végzik, az első 2015-ben kezdődött. A már működő részlegek egyelőre kb. a felét termelik ki a tervezett 580 megawattos összkapacitásnak.

A szélerőművet olyan újításokkal szerelték fel, mint a 2,3 millió dolláros költségű automata madárfigyelő és - riasztó rendszer, amely arra szolgál, hogy minél kevesebb vándormadár lelje halálát a turbinákba repülve.

Mit művel Kína Afrikában?

Afrika és Kína 2001-ben 13 milliárd dollár értékű tranzakciót bonyolított le egymással, 2015-re viszont már 180 milliárd dollárra duzzadt az összeg, ami több, mint India, Franciaország és az USA afrikai tranzakcióinak értéke összesen. Bekebelezi, kizsákmányolja vagy megmenti az ázsiai ország a kontinenst?