Annak ellenére, hogy a padlizsán (Solanum melongena) a világ gazdasági szempontból ötödik legfontosabb burgonyaféle növénye a burgonya, a paradicsom, a paprika és a dohány után, háziasítás előtti története eddig javarészt ismeretlen volt. 

Most viszont, részben egy magyar kutató jóvoltából, nemcsak az derült ki, hogy az afrikai eredetű padlizsán annak idején elefántok és impalák gyomrában utazott szerte a kontinensen, ahonnan aztán valószínűleg az ember vitte tovább Ázsiába, hanem az is, hogy a népszerű zöldség feltehetően a világ legviccesebb nevű növényétől, a belénd csucsortól (Solanum insanum, illetve belénd tsútsor, dühös almacsucsor, bódító ebszöllö, esetleg bolondító pityóka) származik. 

A nemzetközi növénykutatások legrangosabb folyóirataként számon tartott American Journal of Botanics hasábjain augusztusban megjelent tanulmány amerikai, brit, finn és francia akadémiai műhelyek közös, kontinenseken átívelő vizsgálatának hiánypótló eredményeit ismerteti. A közel egy évtizede zajló nemzetközi kutatásról Poczai Péter, a Finn Természettudományi Múzeum tudományos munkatársa, a tanulmány társszerzője számolt be a Qubitnek. 

A kutatás egyik szenzációja az a felfedezés, hogy a termesztett padlizsánváltozatok egyenesági, bizonyítottan Észak-Afrikában honos ősét a nagy testű növényevő emlősök terjesztették el a kontinensen. A padlizsánmagok az ízletes bogyótermésért rajongó, vándorlásaik során hatalmas távolságokat bejáró elefántok és impalák emésztőrendszerében utaztak. A kutatók a vad változatok és a botanikai génbankok örökítőanyag állományának elemzésével, illetve a flóra és a fauna kölcsönhatásait térben és időben egyaránt vizsgáló biogeográfiai módszerekkel fejtették vissza a padlizsán történetét. 

„Számos olyan esetet ismerünk, amikor az elterjedésben például madarak játszottak kulcsszerepet, így került Afrikából Ausztráliába a burgonya és a paradicsom nagyon távoli rokonainak számító csendes-óceáni kengurualma (Solanum laciniatum). Az emlősök szerepét a haszonnövények evolúciójában viszont eddig alig vizsgálták  – mondta Poczai. – Nekünk sikerült bizonyítanunk, hogy az afrikai elefántoknak mindmáig kulcsszerepük van egyes vad fajok kelet-nyugati terjesztésében. Ha az orvvadászat és a természetes élőhelyek visszaszorulása miatt kritikusan lecsökken az elefántpopuláció, akkor egyes vadpadlizsánfajok akár végleg el is tűnhetnek, velük együtt pedig azok a nemesítés számára fontos rezisztencia gének is, amelyeket még fel sem tudtunk fedezni. Márpedig ahhoz, hogy ellenálló fajtákat tudjunk előállítani, szükségünk van a vad fajokban rejlő diverzitásra. Tehát, ha a jövőben is szeretnénk padlizsánt fogyasztani, akkor óvnunk kellene az afrikai elefántpopulációkat” – mondta a kutató a Qubitnek.

A dollármilliárdos piacú padlizsánfajták vad ősei hatékony védekezési mechanizmusokat voltak kénytelenek kifejleszteni hosszú törzsfejlődésük során, míg a nemesített utódokat elkényelmesítette a célirányos termesztés. Poczai szerint „a ma termesztett, kereskedelmi forgalomba kerülő paradicsomfajták a betegség és a kártevők ellen védettséget biztosító rezisztencia génjei a dél-amerikai vadparadicsomfajokból származnak. Az eddig azonosított 32 közül egyetlen egy sem található meg a termesztett változatokban, mindegyik a nemesítők kitartó és hosszú munkájának eredménye”. 

Genezis és Michelangelo Dávidja

Azt is tudni kell, hogy a ma termesztett növények zöme emberi konstrukció, régóta nem áll a természetes szelekció evolúciós nyomása alatt, ezért az ilyen domesztikált fajok biológiai órája is máshogy ketyeg. A botanikusok sokszor bajban is vannak, amikor a háziasítás kezdetének időpontját szeretnék megállapítani. Ráadásul a padlizsán esetében egymástól függetlenül több helyen és időpontban is sor kerülhetett a nemesítés első fázisára (hasonlóan a vadlófajok domesztikációjához). Az írott források szerint Indiában, Kínában, illetve Indonéziában tevékenykedtek az első padlizsánkertészek. „Szanszkrit és kínai feljegyzések és rajzok szolgálnak bizonyítékul az időszámítás előtti első és harmadik századból” – mondja a magyar növénybiológus, aki szerint ezért is tartotta magát sokáig az ázsiai eredetet feltételező elképzelés. 

Afrikában mindmáig a vad fajokat fogyasztják, bár kétségtelen, hogy egy részüket szelektálták, illetve egy másik családtagot az afrikai tojásgyümölcs néven is ismert gilót (Solanum aethiopicum) vonták termesztésbe. Némely afrikai rokon fajon is tettenérhető az emberi szelekció, ezt azonban sokszor lehetetlen elkülöníteni a természetes változatosságtól – ugyanez tapasztalható a burgonya és a paradicsom esetében Dél- és Közép-Amerikában. 

Sokáig még az is tisztázatlan volt, hogy mit is értsen padlizsán alatt a botanika. A lilás színű, körteforma, megsütve önmagában, vagy fokhagymával krémmé pépesítve fogyasztott változattal szemben a vad alakok igen változatosak a bogyó és a levél tekintetében is. Elég csak egy pillantást vetni a termesztett padlizsán belénd csucsor (Solanum insanum) néven jegyzett legközelebbi vad rokonára.  

Ez az a vad forma, amelyből Poczai és kollégái szerint a mai termesztett változat a domesztikáció hatására kialakulhatott. 

„Eddig erősen vitatott volt, hogy melyek azok a fajok, ahonnan ezek a folyamatok elindultak,  a padlizsán ugyanis egy úgynevezett fajkomplexumba tartozik. Ez olyasmi, mintha több Michelangelo-szobrot összezúznánk, a törmeléket kupacokra osztanánk, és aztán azokból kellene rekonstruálnunk, hogy melyik kupacból áll össze Dávid. A burgonya vagy a paradicsom esetében a kirakós darabjai már a helyükre kerültek. A padlizsánnál viszont csak most találtuk meg a kőrakást” 

– mondta Poczai. 

Homo botanicus

Az még a kutatók előtt is homályos, hogy miként jutottak el a padlizsánősök az afrikai géncentrumból Indiába és Ázsiába, ahol a háziasítás végbement. „Találgatunk, mert a DNS alapú molekuláris óra kalibrációink és biogeográfiai elemzéseink ugyan egybeesést mutatnak más elterjedési eseményekkel, de ezek a jelek nem egyértelműek és gyengék” – fogalmaz a magyar kutató. Az biztos, hogy sok vadpadlizsánfaj nyomát találták meg a Nagy Afrikai Hasadékvölgyben, a Teleki Sámuel és az osztrák Ludwig von Höhnel által 1888-ban felfedezett Rudolf-, másnéven Turkana-tó környékén, ahonnan a legelső majdnem teljes Homo erectus csontváz, a híres Turkana boy is előkerült 1984-ben.  Azt is tudni lehet, hogy az emberelődök eljutottak Ázsiába és, hogy mai szemmel nézve is elég széleskörű botanikai tudással rendelkeztek.

Poczai szerint „a Golán-fennsíkon található Gesher Benot Ya'aqov lelőhelyen talált több, mint 55 különböző növény faj 780 ezer éves maradványa között nincs ugyan padlizsán, de van más afrikai csucsorféle. Elképzelhető tehát, hogy a padlizsán ősének tekinthető faj emberi migrációval jutott el Ázsiába, ahol a háziasítás megtörtént. Erre utaló gyenge jelek az adataink közül kiolvashatóak, de mindenképpen több mintára, és közvetett bizonyítékra lenne szükségünk, hogy ezt tudományosan elfogadható módon is alá tudjuk támasztani”.