Különös nap lehetett Bárány Róbert életében, amikor a turkesztáni hadifogolytáborban arról értesült 1915 őszén, hogy a Nobel-bizottság neki ítélte meg az orvosi Nobel-díjat. Családi gyökerei Várpalotához kötődnek, onnan költöztek át szülei Bécsbe, ahol 1876-ban megszületett, és ahol osztrák állampolgárként anyakönyvezték. Gyermekkorában nem kerülte el a kor egyik alapbetegsége: csonttuberkulózisban szenvedett. Kigyógyult, de élete végéig küzdeni kellett a problémával, amit térdízületének merevsége okozott. Erős akaratát mutatja, hogy mégis aktív, sportos életet élt, betegsége nem akadályozta meg abban, hogy hódoljon teniszszenvedélyének, és gyakran vállalkozott hegymászásra is.

Bárány erős akarata tanulmányaiban is megmutatkozott: Bécsben szerzett orvosi diplomát 1900-ban, majd Frankfurtban és Heidelbergben képezte tovább magát a belgyógyászat és a pszichiátria területén. 1905-ben a Bécsi Egyetemen helyezkedett el a fülészeti klinikán.

Eddigi pályájában nem volt semmi különös, végezte a fülorvosok rutinmunkáját, amelynek része volt a páciensek fülének vízöblítéssel való tisztítása. A mindennapi gyakorlat során azonban Bárány felfigyelt valamire, ami odáig elkerülte az orvosok figyelmét: a betegek nagy része szédülést érzett a fül tisztítása után.

Nem hagyta nyugodni a rejtély, ezért a hallószerv belső szerkezetének alapos tanulmányozásába fogott. Felismerte, hogy a fül belső ívjárataiban lévő nyirokfolyadéknak fontos szerepe van az egyensúlyozásban, és ennek működési zavara okozza a szédülést. Szisztematikusan vizsgálta, hogy mikor következik be szédülés: kiderült, hogy akkor, ha túl hideg vagy túl meleg az öblítővíz, míg langyos víz esetén a probléma nem jelentkezik.

Bárány Róbert felismerte tehát, hogy a szédülést a nyirokfolyadék testhőmérséklettől való eltérése okozza. A termodinamikából ismert, hogy a hőmérséklet-különbség a folyadékok áramlását idézi elő, és ez következik be a fülben is. A nyirokfolyadék, amely a nyomáskülönbség által „érzékeli” a függőleges helyzetet, az áramlás miatt már téves információt küld az agyba, amely így a páciens szédülését idézi elő.

Bárány arra is rájött, hogy a nyirokfolyadék rázkódása okozza az erősebb hullámzás által kiváltott tengeri betegséget is. Bárány Róbert megfigyeléseit és magyarázatát orvosi szaklapokban közölte, aminek híre a Nobel-bizottsághoz is eljutott. Az eredmények fontosságát felismerve a testület neki ítélte oda a díjat.

De mi történt Bárány Róbert életében a díj odaítélése előtt? 1914-ben tört ki az első világháború, és bár részleges rokkantsága miatt felmentést kapott a katonai szolgálat alól, mégis önként jelentkezett a frontra. 1915-ben a przemysli erődben volt katonaorvos, amikor az oroszok rajtuk ütöttek és elfoglalták az erődöt. Bárány így került hadifogságba, majd a távoli turkesztáni táborba hurcolták. Amikor a Nobel-díj-bizottság értesült a történetről, diplomáciai akciót indított, amely végül a fogoly kiszabadulásához vezetett.

Bécsben kiutálták, Svédországban tisztelték

Gondolhatnánk, hogy micsoda ünneplésben lehetett része a Nobel-díjasnak Bécsbe való visszaérkezése után. De saját házában (hazájában) senki nem lehet próféta, és ez különösen igaz volt Bárány Róbert esetében. Amikor megfelelő orvosi pozícióért folyamodott az egyetemen, az orvosok összefogtak ellene, és még orvosi alkalmasságát is kétségbe vonták. Bárány sorsa ebből a szempontból sok hasonlóságot mutat Semmelweis Ignácéval: nem sokkal korábban, a 19. század közepén az anyák megmentőjeként tisztelt magyar orvosnak is meg kellett élnie, hogy a bécsi orvostársadalom ellene fordul. (Semmelweis egy fertőzéses eredetű homloklebeny-sorvadás miatt 47 évesen a döblingi elmegyógyintézetbe került, ahol máig sem tisztázott körülmények között 1865-ben meghalt – mindössze öt évvel azután, hogy Széchenyi István ugyanott, szintén rejtélyes körülmények között öngyilkosságot követett el.)

Bárány a bécsi állást nem kapta meg, ezért arra kényszerült, hogy elhagyja a monarchiát. Svédországa utazott, ahol Uppsalában rábízták a helyi klinika vezetését, és haláláig nagy megbecsülés övezte tevékenységét. Emlékét ma is őrzi a svédországi Bárány Társulat konferenciák szervezésével. Kár hogy nemcsak Bécsben, hanem itthon sem kapta meg emléke a méltó elismerést, leszámítva Szekeres Csaba 2015-ben bemutatott, A Nobel-díjas hadifogoly című dokumentumfilmjét.

A szerző fizikus, a BME és az ELTE címzetes egyetemi tanára. A Qubiten a Kalandozások a fizikában címen futó sorozatának írásai itt olvashatók.

Van még magyar tudós, akinek a munkássága jószerivel ismeretlen Magyarországon. Telkes Mária fizikusról itt olvashat részletesen: