Először hajtott keresztül az Egyesült Államokon egy önvezető autó emberi segítség nélkül
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A botrányos mérnök hírében álló Anthony Levandowski azt állítja, hogy a történelem során először átutazta az Egyesült Államokat (San Franciscótól New Yorkig) egy saját maga által épített önvezető autóval, beavatkozás nélkül. A 3099 mérföldes, vagyis közel ötezer kilométeres utat október 26-án, a Golden Gate hídon kezdte, míg néhány óra híján négy nappal később a manhattani George Washington hídon ért célba.
Az átalakított Toyota Prius a férfi állítása szerint kizárólag videokamerákat, számítógépeket és alapvető digitális térképeket használt fel a száz százalékig problémamentes út során. Levandowski a Guardiannek azt nyilatkozta, hogy végig a vezetőülésben ült, de a pihenés és a tankolás miatt előre beütemezett megállókon kívül egyszer sem nyúlt a kormányhoz és a pedálokhoz.
Ha Levandowski igazat állít (márpedig az alábbi timelapse videó nem cáfol rá), akkor ez volt a leghosszabb út, amit önvezető autó valaha megtett emberi segítség nélkül – Elon Musk például régóta ígérget hasonlót, de mindig halogatja a projektet.
Levandowski neve egyébként onnan lehet ismerős, hogy ő az a mérnök, akit a Google azzal gyanúsít, hogy 14 ezer belső fájlt vitt magával, amikor elment a cégcsoport önvezető autókat fejlesztő vállalatától, a Waymótól, és Otto néven saját céget alapított. Olyan nagy ügyet talán nem is csináltak volna belőle, ha az Ottót nem veszi meg rövidesen az Uber, amely Levandowskin keresztül felhasználhatta a Waymo titkos technológiáit. A Waymo beperelte az Ubert, de az még a tárgyalás előtt kirúgta Levandowskit, aki most Pronto.AI nevű cégével fejleszt újfajta önvezetőkamion-navigációs szoftvereket.
Rosszabb kamerákkal működik, mint egy okostelefon
Az egyelőre csak autópályákra tervezett rendszer, amit Priusában az USA-t keresztező út során is használt, már nem a Waymo vagy az Uber által is alkalmazott lézeres lidartechnológiára épül, mivel Levandowski szerint az csak egy „drága és felesleges zsákutca” az önvezető autók fejlesztésében. Az új rendszerben hat, a modern okostelefonokénál sokkal kisebb felbontású videokamerát helyeznek az autóra (elölre, oldalra és hátulra), amelyek képeit a csomagtartóba épített számítógép elemzi ki.
Ez a gép két neurális hálózatot futtat: az egyik a sávokat elválasztó felfestéseket, a jelzőtáblákat, az akadályokat és a többi közlekedő járművet figyeli, az azok pozícióját és sebességét tartalmazó információt pedig a másik hálózat dolgozza fel, amely ezek alapján dönt a haladásról, a fékezésről és a kormányzásról. Egy hetedik kamera az autó belsejében található, ami arról gondoskodik, hogy a biztonsági sofőr végig az utat figyelje – ha elfordítja a fejét vagy előveszi a telefonját, a rendszer hangos jelzéssel figyelmeztet, végső esetben le is állítja az autót.
A Copilot nevű rendszert 2019 elején tervezi piacra dobni a Pronto, eleinte 5000 dolláros áron, újabb kamionokba beépíthető verzióban, minden vásárlónak személyes betanítással.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Elsőként a Waymo kapott engedélyt önvezető autók sofőr nélküli tesztelésére Kalifornia közútjain
A Google önvezető autói az év végétől már rendszeresen szállítanak embereket Arizonában biztonsági sofőr nélkül, Kaliforniában pedig kihasználják a megtépázott hírnevű Uber átmeneti visszavonulását.
Élet az első Uber-halál után: az USA államai sorra tiltják be az önvezető autók tesztelését
Kalifornia után Arizona is kiutasította az Ubert az első önvezető autó által okozott halálos közúti baleset után, miközben egyre több részlet derül ki, hogyan vette semmibe a cég a biztonsági előírásokat. Az Nvidia is felfüggesztette a teszteket.
Megkezdődött az Uber-Waymo per, az önvezető autózás jövője lehet a tét
Az Uber dollárszázmilliókat fizetett egy alig néhány hónapig élő startup cégért, amelynek az alapítója állítólag 14 ezer fájlt lopott el előző munkaadójától, a Waymótól. A helyzet egyértelműnek látszik, de nem véletlen, hogy az ilyen ügyek peren kívül szoktak rendeződni. Hétfőn mégis bíróságon kezdték el tárgyalni.