Selye János élete és a felfedezés, amely átalakította mindennapi életünket
Talán nem volt még a modern tudományban olyan felfedezés, amelynek akkora hatása lett volna mindennapjainkra, mint Selye Jánosé, amikor először írta le a kifejezést: stressz. Azóta beszélünk hajszolt életünkben a stressz hatásairól, panaszkodnak rá a diákok vizsgák előtt, ezt élik át a színészek és előadóművészek is fellépésre várva, de aligha van bárki is, akinek életét ne befolyásolták volna stresszhelyzetek.
Selye Jánosnak is bőven volt alkalma, hogy átélje ennek hatásait, hiszen ő lehetett az egyik, akit legtöbbször jelöltek Nobel-díjra – összesen 17-szer – de végül mégsem kapta meg. De ilyen hatással lehetett rá édesanyja halála is, az asszonyt egy eltévedt golyó ölte meg az 1956-os forradalom és szabadságharc idején.
Selye János gyermekkora az Osztrák-Magyar Monarchiában tipikus volt. Bécsben született 1907-ben egy magyar orvos és egy osztrák anya gyermekeként, de már Komáromban tanult és nevelkedett. Csehszlovákia 1918-as megalakulása után került a család Prágába, ahol 1929-ben Selye János az ottani egyetemen szerzett orvosi és vegyészi diplomát.
Tudományos tevékenysége főleg már az Egyesült Államokban (Johns Hopkins Egyetem) és Kanadában (McGill Egyetem és Montréali Egyetem) teljesedett ki, nagyszámú (1700) tudományos publikációját Hans Selye néven jegyezte. Bár Magyarországon fiatal éveitől eltekintve nem sok időt töltött, gyakran hazalátogatott, és részt vett televíziós interjúkban, tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián is. Megjegyezték róla, hogy a hosszú távollét ellenére is akcentus nélkül beszélt magyarul. 1964-ben jelent meg könyve hazánkban „Életünk és a stressz” címmel, amely a korszak legnagyobb könyvsikere lett.
A stressz fogalmának diadalútja
Selye orvosként és kutatóként is rendkívül jó megfigyelő volt. Tapasztalatait mindig gondosan feljegyezte, és próbált magyarázatot találni arra, ami nem volt érthető. Érdeklődésének középpontjában az állt, hogy milyen környezeti és egyéb hatások érnek minket, és erre szervezetünk hogyan reagál. Kiindulópontja a belső elválasztású mirigyek működési mechanizmusa, az endokrinológia volt. Jelentős tapasztalatokat szerzett krónikus betegségek epidemiológiai hatásairól.
Selye azt találta, hogy egészen eltérő káros hatásokra is nagyon hasonló lehet a szervezet nem fajlagos válaszreakciója, amelyet három szakaszra bontott fel. Az első szakasz a felfokozott aktivitás annak érdekében, hogy leküzdjük a külső káros hatásokat akár ellentámadással, akár meneküléssel a veszély forrása elöl. A második szakasz már részleges visszavonulás, vagy alkalmazkodás a megoldatlan helyzet elviselése érdekében. Ezután jön a feladás fázisa, amikor kimerülnek a szervezet belső tartalékai, ez már a pusztuláshoz vezet.
Felismerését, amit általános adaptációs szindrómának nevezett, 1936-ban a Nature folyóiratban publikálta, tanulmánya a szakirodalom egyik legtöbbet idézett publikációja lett. Ennek folyománya volt a stressz fogalmának bevezetése az élettanba. Selye a stressz hatását a legkülönbözőbb területeken írta le, voltaképp ez képezte további kutatásai alapját is.
A stressz szó használata hamarosan minden országban és nyelven elterjedt, így vált mindennapi életünk meghatározó kifejezésévé. Selye rámutatott, hogy a stressz önmagában nem káros, sőt nagyobb teljesítményt válthat ki belőlünk, és kifejleszti alkalmazkodási és védekező képességünket is. A stressz akkor káros, ha krónikussá válik, és kezdi felélni szervezetünk tartalékait. Ennek következtében válhatunk áldozatává a legkülönbözőbb betegségeknek.
Dohányipari szerep
Képünk Selye Jánosról csak akkor lesz teljes, ha nem hallgatjuk el ellentmondásos tevékenységét dohányipari tanácsadóként. A kutatáshoz pénz kell, mégpedig nem is kevés, Selye stresszkutatásainak fő támogatója pedig néhány nagy nemzetközi dohánygyártó monopólium volt.
Amikor a dohányzás és a rák, mindenekelőtt a tüdőrák kapcsolata egyre világosabb bizonyítékokat kapott az orvostudományban, perek sora indult meg a dohányipari monopóliumokkal szemben. Ez ellen védekezve a cégek gyakran hivatkoztak Selye egyes kijelentéseire, és ő ugyan nyíltan nem állt ki mellettük, de nem is cáfolta ezeket az állításokat. Nevére ez árnyékot vetett, ami magyarázhatja, hogy 1982-ben bekövetkezett haláláig sem ítélték meg számára az orvosi Nobel-díjat.
A szerző fizikus, a BME és az ELTE címzetes egyetemi tanára. A Qubiten a Kalandozások a fizikában címen futó sorozatának korábbi írásai itt olvashatók, további tudósportréit pedig itt találja.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: