A népességfogyás nem magyar átok: egész Európa elöregszik, illetve más kultúrákból érkező bevándorlók népesítik be. De vajon mire vezethető vissza, hogy csökken a népesség, és valóban egész Európa szembesül ezzel a problémával? Milyen ösztönzők hoztak mérhetően pozitív változást kontinensünkön a gyermekvállalás tekintetében?

Az EU és az OECD statisztikái alapján a visszaesés nem új keletű: 1970 és 1995 között mindenhol csökkent a születések száma. Ám 1995 és 2016 között jó néhány országban megfigyelhető pozitív változás. Érdekes, hogy utóbbi időszakban éppen azokban az országokban figyelhető meg a születésszámok növekedése, ahol az 1990-es évek közepére nagyon alacsony – 1,3 vagy az alatti – szintre süllyedt a teljes termékenységi arányszám, ami a szülőképes korú női népességre jutó születések átlagát mutatja.

Csak néhány ország képez kivételt, ahol annak ellenére növekedett a gyermekvállalási kedv, hogy 1995-ben sem számítottak sereghajtóknak: Hollandia, Belgium, Svédország és Franciaország.

Túl sok érv a nem szülés mellett

Az 1990-es években az egész kelet-európai régióban visszaesett a gyermekvállalás, aminek a hátterében hasonló okok húzódtak meg. A rendszerváltozás képlékennyé tett egy csomó, korábban biztosnak hitt keretet az egyéni életútban, erre volt példa a munkanélküliség megjelenése. A bizonytalan környezetre adott természetes válasz, hogy az ember kivár a fontos döntések meghozatalával, amíg tisztulnak a látási viszonyok. A potenciális szülők, ahelyett, hogy belevetették volna magukat a családalapításba, befejezték az iskolát és tapasztalatot szereztek a munkaerőpiacon, és csak ezek után kötelezték el magukat. A gyerekvállalás jellemző ideje inkább a 20-as éveik végére vagy a 30-as éveik elejére tolódott, szemben az előző generációval.

Nagyon sokszor a gyermekre vágyók egyszerűen addig halasztják a gyermekvállalást, amíg kifutnak a gyermekvállalás biológiai idejéből, és véglegesen gyermektelenek maradnak, vagy pedig kevesebb gyermekük fog születni, mint amennyit eredetileg terveztek.

A gazdasági bizonytalanság negatív hatása mellett az értékek változása is hatással lehetett a megváltozott demográfiai mintázatokra. A fokozódó bizonytalanság mellett ugyanis a lehetőségek száma is emelkedett a rendszerváltást követő időszakban. Például megnőtt a továbbtanulók aránya, a fiatalok előtt megnyílt a lehetőség, hogy külföldi egyetemen vehessenek részt részképzésen, illetve az sem ritka, hogy már külföldön kezdik meg a felsőoktatási tanulmányaikat.

Az egyetem elvégzése után vagy esetleg már közben lehetőségük van karrierépítésre vagy éppen annak megszakítására. Például mert hosszabb időt szeretnének eltölteni egy egzotikus helyen, vagy csak egyszerűen utazgatni a világban és élményeket gyűjteni.

Így a gyermekvállalás megszűnt az önmegvalósítás fő formájának lenni, mindez pedig kevésbé vonzóvá teszi a szülőséget a mai fiatalok körében. Habár itthon még mindig kisebbségben vannak a tudatosan gyermektelenek, az arányuk lassan növekszik.

Igen ám, de a gyermekvállalás halasztása és a lehetőségek számának emelkedése nem ad teljeskörű magyarázatot a statisztikákra. A svéd vagy a holland nők például tovább várnak az első baba megszületésével, az önmegvalósítási lehetőségeik pedig feltehetően hasonlóan sokrétűek (ha nem sokrétűbbek), mint a magyar nőkéi, mégis több gyermeket szülnek.

Azaz valami extra tényezőnek is szerepet kell játszania abban, hogy a halasztók végül kisebb eséllyel váltják be a gyermekvállaláshoz kapcsolódó terveiket, mint például a svéd, a holland, az ír vagy a francia szülők.

A svéd, a francia és a holland modell

A nálunk magasabb születési számokat produkáló, főleg északi és egyes nyugat-európai országok családpolitikájából kiragadhatunk egy-egy szakpolitikai elemet, amely hozzájárulhat a sikerhez.

A svéd családpolitika fő célja például nem is a gyermekszám növelése, hanem a nők munkaerő-piaci részvételének javítása, és ezáltal az esélyegyenlőség megteremtése. Ennek eléréséhez az egyik eszköz a férfiak bevonása a gyermekgondozásba például az apakvóta bevezetésével. Ez azt jelenti, hogy csak akkor jogosultak a szülők a rendelkezésre álló 16 hónapnyi gyermekgondozási idő teljes hosszát igénybe venni, ha abból legalább 3 hónapot az apa használ fel. Ráadásul a rendelkezésre álló 16 hónapot nem is szükséges egyszerre igénybe venni, akár több részletben kivehető és a szülést megelőző 60. naptól a gyermek 8. születésnapjáig felhasználható a rendelkezésre álló támogatás. (Például lehetséges, hogy egy szülő fontosnak találja, hogy az iskolakezdéskor töltsön együtt hosszabb időt a gyerekével, ezért tartalékol pár hónapot erre az időszakra.) Továbbá olyan egyéni adózási sémát alkalmaznak, hogy ne alakulhasson ki a családon belül a gondozói és a keresői feladatok különválasztása. Emellett elérhetők a rugalmas és jó minőségű szolgáltatást nyújtó bölcsődék.

A francia családpolitika szintén ösztönzi a nők visszatérését a munkába, habár az apák bevonása kevésbé figyelhető meg, mint az északi államokban, viszont a gyermekelhelyezés színesebb és rugalmasabb, mint máshol. Például támogatja azokat a szülőket, akik képzett dadust alkalmaznak, valamint nagyon fejlett bölcsőde- és óvodarendszerük van. A francia bölcsődék már két és fél hónapos koruktól fogva fogadják a gyerekeket – akár egész napra is – és a magán-gyermekfelügyelők is elvállalják a legkisebbeket is. A francia gyerekek hároméves korukban bekerülnek az iskolarendszerbe, ahol már a kezdetektől fogva ingyenes ebédet és délutáni foglalkozásokat biztosítanak nekik, így mindkét szülő teljes munkaidőben dolgozhat. Ezenfelül a családi pótlék és az adózás is kifejezetten a két- és többgyermekes családoknak kedvez, például csak a második gyermektől jár a családi pótlék. Viszont – a kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond elve alapján – a családok bőkezű támogatása nem ér véget azzal, hogy a gyermek betölti a 3 éves kort, hanem az OECD országok átlagát meghaladó pénzbeli juttatást adnak az idősebb gyermekek után is.

A holland családpolitika nem kiugróan nagyvonalú, viszont szintén ösztönzi az anyák munkaerő-piaci jelenlétet azáltal, hogy az állam külön támogatást nyújt az „egy állásra ketten" típusú munkahelyekre. Így a holland nők fele, míg a férfiak egyharmada nem tölti ki a napi nyolc órás munkaidőt. A részmunkaidős foglalkoztatás a holland jövedelmi viszonyok mellett optimálisabb munka-család egyensúly kialakítását teszi lehetővé, ezzel csinál nagyobb kedvet a családalapításhoz.

Mi lenne a csodaszer Magyarország számára?

Ám hiába választaná Magyarország az egyik vagy a másik utat, az feltehetőleg nem teremtené meg a népesség reprodukciójához szükséges 2,1-es teljes termékenységi arányszámot. Annak ellenére sem, hogy Magyarország már 2013-ban is az elit klubba tartozott a családtámogatási kiadások GDP-hez viszonyított arányát tekintve, azóta pedig folyamatosan nőnek az erre fordított összegek, Orbán Viktor múlt vasárnap bejelentett családvédelmi akciótervére például 2020-ban már 150 milliárd forintot készül költeni az állam.

A jelentős javuláshoz az is kell, hogy ne csak a családtámogatások legyenek kiszámíthatóak, hanem a gyermekneveléshez közvetetten kapcsolódó szegmensekben is javulás következzen be: például magasabb színvonalú egészségügyi ellátásra és oktatási rendszerre, nagyvonalúbb munkanélküli-ellátásra lenne szükség, ha például az egyik szülő elveszíti a munkáját. A másik fontos tényező, hogy hosszú távon segítsék a családokat, azaz a nagyvonalú juttatások ne érjenek véget, amikor azokra a gyerek idősebb korában is szüksége lenne a családoknak, gondoljunk például a kamaszokat nevelő szülőkre.

Végül az sem elhanyagolható tényező, hogy a társadalmi attitűdökben is változásra van szükség: Európában ott születik több gyermek, ahol rugalmasabban kezelik a gyermekvállalás és a munkaerő összeegyeztetésének kérdését. Továbbá ahol a gyermeknevelésre nem úgy tekintenek, hogy az kizárólag az anya kompetenciája, hanem a férfiak is egyenrangú félként vállalhatnak benne szerepet.

A most zajló kutatás és a kérdőív

Most zajló kutatásunkban az eddigi hazai elemzésekhez képest kicsit eltérő perspektívából vizsgáljuk a gyerek(nem)vállalás kérdését. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen információkkal rendelkeznek a 18 és 50 év közötti nők és férfiak a gyermekvállalást befolyásoló különböző egészségügyi tényezőkről, illetve a mesterséges megtermékenyítésről. Kutatásunk a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott „A fertilitással kapcsolatos ismeretek és az ismeretátadás hatékonysága” című projekt keretein belül valósul meg.

Az 5-10 perces online kérdőív ennek a kutatásnak az első fázisa. Köszönjük, ha a kitöltésével hozzájárulsz a kutatás sikeres megvalósulásához. Az adatokat bizalmasan és az Európai Unió adatvédelmi rendeletének megfelelően kezeljük.

A szerző szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének munkatársa. Kollégáival azt kutatja, milyen információkkal rendelkeznek a 18 és 50 év közötti nők és férfiak a gyermekvállalást befolyásoló egészségügyi tényezőkről és a mesterséges megtermékenyítésről.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: