Magyarország lakossága 2060-ra a legpesszimistább előrejelzések szerint alig éri majd el a 6,5 milliót, de a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) ennél derűlátóbb forgatókönyve is van: eszerint a következő négy évtizedben csak 8,5 millióig csökken majd a népesség – nyitotta meg a Political Capital (PC) kutató- és elemző intézet és a Friedrich Ebert Stiftung (FES) közös konferenciáját Krekó Péter, a PC ügyvezető igazgatója hétfő délelőtt.

Mindenestere a kormánynak vajmi kevés esélye van arra, hogy megvalósítsa ambíciózus célkitűzését, és a jelenlegi 1,5-ről 2030-ra 2,1-re növelje a szaporodási rátát Magyarországon. Mint azzal a Qubit korábban már foglalkozott, ez az a bűvös szám, amit egy társadalomnak ahhoz kellene elérnie, hogy a saját népességét újra tudja termelni.

A 2,1-es cél elérése például azért szükséges, hogy egy országban ne omoljon össze a nyugdíjrendszer vagy az egészségügyi ellátórendszer. A tét nagy, de arról alig esik szó, hogy a szaporodáspárti politikai retorika sokszor maga hátráltatja a szociális háló egyre növekvő hiányosságait befoltozóz szakpolitikai döntéseket.

Demográfiai kihívások – Politikai és Szakpolitikai válaszok című tanulmányukban a PC kutatói azt vizsgálták, milyen viszonyban van egymással a politikai retorika és a szakpolitikai problémakezelés. Kiderült, hogy a szakpolitikai döntések túlnyomó többségét tévhitekre alapozzák – emelte ki a napokban megjelenő tanulmány legfontosabb sarokpontjait Juhász Attila társadalomkutató, az esszé társszerzője. A legközismertebb tévhitek:

• Európát egységesen demográfiai válság sújtja.

• Az Európai Unió tagállamaiban a csökkenő népességet bevándorlással pótolják.

• A kereszténység túlélését az iszlám térnyerése fenyegeti, ami abban is megnyilvánul, hogy a muszlim családokban több gyerek születik.

• A demográfiai válságra Magyarország egységes kelet-közép európai modell alapján reagál a nyugati modellel szemben.

A Kelet a demográfiai pániktól hangos, Nyugaton meg alig tudják, mi az

„Európa vesztésre áll a nagy civilizációk népesedési versenyében. Egyre kevesebb házasságból egyre kevesebb gyermek születik, ezért a népesség öregszik és fogy” – festett bizakodásra kevés okot adó jövőképet a tavalyi demográfiai fórumon Orbán Viktor. A felszín megkapargatása után az okfejtésnek nemcsak az ok-okozati elemei, hanem a tényként feltüntetett megállapításai is problémásnak bizonyulhatnak. Tévhit, hogy egész Európát egységesen demográfiai válság sújtaná. Az utóbbi két évtizedben a népesség a 28 uniós tagállam közül mindössze nyolcban fogyott tartósan. Ezek kivétel nélkül a 2004-ben csatlakozott tagállamok voltak.

Európai országok népességének változása 1998 és 2018 között (%)

Ráadásul korántsem arról van szó, hogy Európában a népesség fogyását csak a bevándorlók tömegei ellensúlyozzák, és hogy a lélekszám ennek ellenére nő. A lakosság természetes fogyásának mértékét több (nyugati) országban is meghaladja a születések száma: ilyen például Franciaország és Írország is. Máshol, például Ausztriában, Dániában vagy Svájcban a természetes szaporulat és a bevándorlás közel egyenlő mértékben biztosítja a népességnövekedést.

Gondolhatnánk, hogy a nyugati országokban is a korábban bevándorolt családok biztosítják a magas születési rátát. Ezt azonban, például személyiségi jogi okok miatt, tényadatokkal sem alátámasztani, sem cáfolni nem lehet – mondta a Qubit kérdésére Juhász. Az elmúlt évtizedek szociológiai kutatásaiból annyi egyértelműen kiderült, hogy miközben a bevándorló családokban eleinte valóban magasabb a születésszám, idővel ezek a mutatók a befogadó országokban szokásos adatokba simulnak. A társadalmi integráció ezen a téren is hat, a kiegyenlítődés időszaka alatt pedig – így Juhász – tömegében egyetlen országban sincs annyi bevándorló, hogy a természetes népességszaporulatot csak az ő gyerekvállalási kedvük magyarázhatná.

Akárhogyan is, Magyarország, Olaszországgal és Görögországgal együtt abba a csoportba tartozik, ahol a természetes fogyást nem ellensúlyozza sem a születések száma, sem az országba érkező letelepedők. A legnagyobb bajban egyébként épp azok az országok vannak, ahol kevesen is születnek és jóval többen is vándorolnak el, mint ahányan az országba érkeznek. Romániában, Bulgáriában vagy Litvániában például mára a magyarnál is akutabbá vált a demográfiai válság.

A népességcsökkenés smafu az elöregedéshez képest

A népességszám puszta méricskélése a szociológus szerint egyébként is félrevezető: az igazi válságot, mint kiderült, valójában nem is a lélekszám csökkenése okozza. Sokkal nagyobb problémát jelent a társadalom elöregedése, ez ugyanis az összeomlás szélére sodorja az ellátórendszereket. Ez egyébként az a folyamat, amely az összes uniós tagállamot érinti, a népességük változásától függetlenül. A felelős demográfiai politikának, legalábbis Juhász szerint, erre kellene rendelkeznie valamiféle válasszal. Az időskori függőségi ráta növekedése, vagyis az, hogy egy országban hány idős jut egy aktív dolgozóra, valóban az összeomlás szélére sodorhatja egy ország ellátórendszerét.

Magyarországon egyébként a születéskor várható élettartam és az egészségesen töltött évek száma is jóval alacsonyabb, mint amire Nyugat-Európában számíthat a lakosság. Erről alig esik szó a szakpolitikai elemzésekben, pedig a gondozási kényszer – a PC és a FES közös konferenciáján szakmai vitát folytató szociológus kutatók szerint – negatívan befolyásolhatja a munkaerőpiaci viszonyokat, de akár még a gyerekvállalási kedvet is.

Be vagy ki? A diplomás gyermektelen férfiaknak nem kérdés

Sokan, sok helyen bizonyították már, hogy Magyarország a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető migrációs célpontnak. Mindez annak ellenére így van, hogy a bevándorlók száma közben évről évre növekszik. Erről ráadásul a kormányzati kommunikáció is mélyen hallgat, aminek a kutatók szerint az a legfőbb oka, hogy a bevándorlók nem politikai menekültek, és még csak nem is a háborúk és természeti katasztrófák sújtotta Közel-Keletről vagy Afrikából érkeznek.

A PC tanulmánya szerint leginkább az ázsiai munkaerő érdeklődésével kell számolni, az utóbbi öt évben közel kétszeresére nőtt az onnan bevándoroltak száma Magyarországon. Ennek legfőbb oka a hazai munkaerőhiány, amit egyre több multinacionális vállalat pótol munkaerőimporttal.

Más kérdés hogy az elvándorlás üteme 2013 óta valamelyest csökken, és némi visszavándorlás is megindult. Ami viszont továbbra is hatalmas érvágást jelent a magyar gazdaságnak: a legfiatalabb, a legképzettebb és a legkreatívabb fiatalok távoznak. Az elvándorlók túlnyomó többsége magas iskolai végzettségű, egyedülálló, fiatal férfi, aki a 40-et biztos nem, de sokszor még a 30-at se töltötte be – hívta fel a figyelmet a PC-FES konferencia panelbeszélgetésében Hárs Ágnes, a Kopint-TÁRKI vezető társadalomkutatója.

Aki viszont ide jön, sokszor akkor is szakképzetlen munkát végez, ha egyébként másra komoly szaktudása lenne, tette hozzá Melegh Attila szociológus, a KSH tudományos főmunkatársa. Németországban és Ausztriában ezzel szemben a bevándorló munka pont oda megy, ahol szükség van rá, nyoma sincs a Magyarországon tapasztalható egyenlőtlen cserének.

Ami a népességfogyást illeti, nemcsak Magyarországon, a Visegrádi Négyek (V4) összes országában nagy a baj. Az ENSZ előrejelzése szerint a V4-országok együttes népessége a tavalyi 64 millióról az évszázad közeépre 55,6 millióra csökken. Ez világviszonylatban is példátlan csökkenést jelentene adott térségen belül. Magyarország mellett Lengyelországban várják a legnagyobb, 14 százalékos visszaesést, Szlovákia 10, de Csehország is több mint 5 százalékos népességfogyással számolhat.

Ha gender nincs, népességkutatás sincs

A magyar politikai ellentmondásosságot kiválóan példázza a kormányzat ádáz küzdelme a genderszakok ellen. Miközben a csapból is a családok támogatása, sőt, éve folyik és a miniszterelnök demográfiai alapú kormányzást hirdetett, a társadalmi nemek tanulmányozása finoman szólva is problematikussá vált. Pedig a társadalmi nemi szerepek egyenlőtlenségeinek beható ismerete alapvető feltétele lenne a demográfiai nehézségek megoldásának.

Azokban az országokban például – hangsúlyozta a mai konferencián Szalma Ivett családszociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa –, ahol a népességcsökkenést sikerült megállítani, a politikai döntéshozók kivétel nélkül komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy a nők össze tudják egyeztetni a karriert és a gyerekvállalást. Ezt szolgálják a gyermekgondozási lehetőségek javítását célzó rövid távú megoldások, de a társadalmi szerepek átstrukturalizálását célzó intézkedések is. Utóbbi például a skandináv országokban bevett, az anyákra át nem ruházható apasági gyermekgondozási szabadság.

Nyugat-Európában a hazainál jóval elterjedtebbek a szülőbarát vállalati gyakorlatok is. Nemcsak a részmunkaidős foglalkoztatás gyakoribb, hanem az iskolai évhez igazodó munkaév és a távmunka is. Franciaországban az állam a bébiszitterek felfogadását is adókedvezményekkel segíti, miközben Írországban bevezették az egyszülős családtámogatási rendszert.

A hagyományok visszavetik a fogantatást

A nők gyerekvállalását nemcsak Franciaországban és Írországban, hanem Magyarországon is árgus szemekkel követi az állam. A gond csak az, hívta fel rá a figyelmet a mai konferencián Szalma Ivett, hogy a hazai intézkedések kivétel nélkül a tradicionális szemléletet erőltetik.

A magyar nők számára a karrier és a család kérdése még mindig vagylagos, pedig az európai gyakorlatban sikeres népesedéspolitikákból Szalma szerint világosan látszik, hogy a tradicionalista ideológia zsákutca. Nemcsak azért, mert a nők esetleg a karriert választják, és nem érzik úgy, hogy amellett a gyerekvállalás is elfér, hanem például azért is, mert a házasodási kedvet nem növeli ugyan, viszont eltántoríthatja a gyerekvállalástól az élettársi kapcsolatban élőket.

Európában és Magyarországon is terjednek a házasság rovására az egyszemélyes háztartások és az élettársi kapcsolatok. A gyakorlat azt mutatja, hogy nem a kiszolgáltatott nők vállalnak gyereket, hanem azok, akiknek stabil munkahelye és kiegyensúlyozott megélhetése van. Arról nem beszélve, hogy Nyugat-Európában már azt is felismerték, hogy a gyermektelenség a gondozási kényszerrel is összefügghet. Nem ritka jelenség, mondta Szalma, hogy valaki azért nem vállal gyereket, mert idős szüleit gondozza.

Sokat elárulnak a társadalmi elvárásokról az olyan apróságok is, hogy miközben Nyugat-Európában egyre gyakrabban telepítenek pelenkázó asztalokat a női és a férfi illemhelyekre egyaránt, a hazai nyilvános helyeken kizárólag a női részleg van efféle kiegészítőkkel felszerelve. Az ehhez hasonló, látszólag ártalmatlannak tűnő jelenségek pedig a legfiatalabb korosztályokban is újratermelik a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A hazai döntéshozók ennek ellenére az amúgy is példaértékűnek tekintett orosz rezsimet másolják, ahol 2015-ben nemzetstratégiai kérdéssé emelték a gyereknemzést. A putyini Oroszországban, derül ki a PC tanulmányából, „a férfi és a nő alkotta házasság célja a családalapítás, a gyermekvállalás és a közös gyermeknevelés”. Az elemzők szerint Oroszországban és Magyarországon egyaránt elvárás, hogy a nők több gyermeket vállaljanak, illetve javarészt fizetetlen gondozási munkákat végezzenek. A „hagyományos családmodell” az orosz alsó-középosztály számára a tanulmány értelmében azért válhatott vonzóvá, mert az egyre csökkenő erőforrások miatt semmi másban nem találhatták meg a büszkeségüket.