Sokak számára felelősséghárításnak, nyílt kapitulációnak tűnhet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) március 21-i elnökségi ülésének végkifejlete. Mint az intézmény honlapján olvasható, „Lovász László, az MTA elnöke tájékoztatta az elnökséget és az intézetvezetőket az ITM-mel folytatott tárgyalások legutóbbi fejleményeiről, így a március 8-án aláírt szándéknyilatkozatról is. Az MTA vezetői, elnöksége és kutatóhálózatának vezetői egyetértettek abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának jövőjéről a közgyűlés dönt.”

Vagyis: Lovász múlt csütörtökön tájékoztatta, nem pedig megszavaztatta a kutatóhálózat intézeteinek az elnökségi ülésen megjelent vezetőit arról, amit amúgy az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM) vezető Palkovics Lászlóval március 8-án már megtárgyalt.

„A kutatóhálózat képviseletében megjelent intézetvezetők vélhetően azért nem szavaztak az elnökségi megállapodásról, mert az lényegében az elnökkel szembeni bizalmi szavazás lett volna. Lovász László tudományos és erkölcsi tekintélye viszont olyan nagy, hogy esetleges lemondását azok sem tartották volna jónak, akik a kormányzati egyeztetések mostani fordulatával nem értenek egyet” – mondta a Qubitnek Fábri György tudományfilozófus, aki egy játékelméleti modell alapján próbálja értelmezni a tavaly június óta tartó konfliktust.

A március 8-i tárgyalások nyomán született, Lovász és Palkovics által közösen szignált szándéknyilatkozatból úgy tűnhet, hogy amiről a közgyűlésnek döntenie kellene, tulajdonképpen részben már el is dőlt: az MTA „elnöke tudomásul veszi a kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni”. Valamint „az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.”

Tudomásul veszi, de el nem fogadja

Feszül némi ellentmondásosság abban, hogy az MTA elnöke „tudomásul veszi” a kormányzati szándékot a kutatóhálózat kiszervezéséről, a múlt heti közlemény szerint mégis „továbbra is szorgalmazza, hogy a kutatóhálózatnak az MTA-nál kell maradnia”. Mint azt a Qubitnek az MTA Nyelvtudományi Intézetét vezető, és ebben a minőségében az MTA március 21-i elnökségi ülésén is részt vett Prószéky Gábor nyelvészprofesszor elmondta, „ez úgy oldható fel, hogy a kérdéses kifejezést az elnök az értelmező kéziszótár elsődleges, a választékos nyelvhasználatban gyakori jelentéstartalmával ruházta fel, vagyis a tudomásul vesz ez esetben annyit tesz, hogy számol vele mint ténnyel. Önmagában az, hogy megértette a másik fél szándékát, még nem jelenti, hogy el is fogadja azt.”

Az ELTE társadalmi kommunikáció kutatócsoportját vezető Fábri szerint ugyanakkor „a májusi közgyűlés eredménye nem számítható ki előre. Sőt, Palkovicsnak már tavaly sem kellett volna ekkora ellenállással számolnia, ha a miniszter eleget tesz a meghívásnak és részt vesz a rendkívüli közgyűlésen”.

A kutatók egy része, köszöni, nem szavaz

Az akadémiai kutatóintézet-hálózat átszervezését a természettudományos és műszaki területeken dolgozók nem élik meg akkora veszélyként, mint bölcsész kollégáik. Fábri szerint ezért is fordulhatott elő, hogy az akadémiai osztályok vezetői annak ellenére sem lázadoznak hangosabban, hogy korábban az MTA több osztálya is nyíltan tiltakozott az ilyen megegyezés ellen. „Kérdés, hogy megmarad-e a szolidaritás a kutatók között a tudományos munka autonómiáját védő irányítás kidolgozása érdekében, vagy a természettudósok bizonyos értelemben elengedik a társadalomkutató kollégáik kezét.”

Utóbbiak azért is tarthatják veszélyeztetettebbnek a helyzetüket, mert a szóban forgó tudományterületeken a kormány az utóbbi években jó néhány alternatív – még ha a tudományosság kritériumainak nem is kitett – intézményt hozott létre, és tartanak tőle, hogy az átszervezés után ezeknél az intézeteknél landolnak majd a források.

Kétségtelen, hogy az alkalmazásközeli tudományágakban érdekeltek pozíciója védettebbnek tűnhet, mint azoké, akik a folyton változó, ezért kevésbé számszerűsíthető társadalomban tetten érhető folyamatokat kutatják, de Prószéky szerint az akadémiai kutatóintézetek igazgatói körében „fel sem merült az örökzöld társasházi probléma, miszerint a földszinten lakó nem kíván fizetni a liftért”.

Az egyelőre még az MTA kutatóhálózatába tartozó 15 intézményben egyébként az Akadémiai Dolgozók Fóruma szavazást indított, hogy kiderüljön, hogyan állnak a kutatóintézetekben dolgozók a hálózat átalakításához. Bár az intézetek egységesen kiálltak az akadémiai felügyelet mellett, mondta Fábri, voltak olyanok, ráadásul épp a meghatározó, nagy befolyással bírók között, ahol a jogosultak alig harmada szavazott. (Ilyen meghatározó kutatóközpont a debreceni Atommagkutató Intézet, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, ismertebb nevén a SZTAKI, vagy a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet.) Kérdés, hogy a szavazástól való távol maradás nem azt jelzi-e, hogy a kutatóhálózat teljes egységével nem feltétlenül érdemes számolni.

„Az akadémia lépéskényszerben van”

A kutatóhálózat működtetését a kormányzati tervek szerint egy alapítvány alá szerveznék. A konstrukció hasonló lehet ahhoz, mondta Fábri, ahogyan idén nyártól a Budapesti Corvinus Egyetemet (BCE) működtetik, noha az akadémiai kutatások esetében nem képzelhető el, hogy az állam teljesen kivonulna a közvetlen finanszírozásból. Az egyetem finanszírozására életre hívott alapítvány vagyona a tervek szerint mindenesetre állami cégek részvényeiből áll majd össze, ezeknek pedig az osztalékát használják majd fel. Csakhogy az osztalék felhasználhatósága politikai döntéseken múlik majd. Az egyik legnagyobb állami vállalat, a MOL például a legutóbbi gazdasági válságot követően három évig egy forint osztalékot sem fizetett, írta a BCE átalakításáról a G7. Igaz, a BCE tervezett finanszírozási modelljét Fábri szerint biztosan nem lehet átültetni a kutatóhálózatra.

Prószéky szerint egyébként is inkább az a kérdés, meddig lehet még fenntartani az állóháborút: „a kormányzatnak lehetnek olyan elképzelései a függetlenség megszüntetésén túl is, amelyeket egyelőre senki nem ismer. Az akadémia lépéskényszerben van, egy arisztokratikus álláspont nem segít a helyzet gyakorlati megoldásában.” Az akadémiai kutatóintézetek például egyelőre nem a kiíróknak, hanem az MTA elnökének adták le pályázataikat az idén január 31-én nyilvánosságra hozott pályázati rendszerben, a Tématerületi Kiválósági Programban. A kutatóhálózat jelentős pénztől esne el, ha ezeket a pályázatokat végül nem továbbítanák. Az intézetvezetőknek ez is fontos szempont, „viszont az aktuálisan kialakult helyzetet másképp láthatják, akiknek nincs efféle felelősségük” – tette hozzá Prószéky, aki, mint mondta, 130 kutató és azok családjainak megélhetését teszi mérlegre, amikor véleményt alkot.

A befektetés jelentős, a haszon nem garantált

Az átalakítás egyébként a mindennapi gyakorlat szintjén önmagában nem feltétlenül jelenti a tudomány szabadságát veszélyeztető tragédiát – mondtaa Fábri, aki szerint a kiegyensúlyozott, megfontoltan összeállított tudományos tanácsok és felügyelőbizottságok létrehozása és az intézményi átszervezés iszonyatos energiabefektetések árán a jelenlegihez nagyon hasonló rendszert eredményez majd, csak épp az akadémián kívül, amire Fábri szerint nincsenek kellően megalapozott érvek.

„Semmilyen mérés vagy tanulmány nem igazolja, hogy a kutatóhálózat eredményesebben működne egy, a részleteiben még mindig nem ismert átszervezést követően, még ha elvi akadálya nincs is annak, hogy egy ország kutatóhálózata ne az akadémiájához tartozzon” – mondta Prószéky. Fábri szerint ugyanakkor „az elszakadás növeli az igazgatáskontroll veszélyét, miközben csökken a tudományos kontroll lehetősége”.