Tudományos áttörés: a dubstep jó a szúnyog ellen
Az elektronikus tánczenei kategóriában 2011-ben Grammy-díjas Scary Monsters and Nice Sprites (Ijesztő szörnyek és kedves manók) album címadó dala hathatós védelmet nyújt a Zika-vírust, valamint a chikungunya-, dengue- és sárgalázat is terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) ellen. Legalábbis ezt állítja az Acta Tropica szakfolyóiratban március 25-én megjelent tanulmány.
Íme:
Indonéz, japán, thaiföldi és malájziai epidemiológusok azt állítják, hogy az amerikai producer, énekes és zeneszerző, Skrillex digitális csűrdöngölőjének lejátszásával jelentősen lecsökkent a vérszívók szaporodási hajlandósága, ráadásul szignifikánsan kevesebbszer próbálkoztak támadással olyankor, amikor a dubstep-sláger szólt, mint amikor nem.
A rovarok, köztük a szúnyogalkatúak (Nematocera) hangérzékenysége eddig is ismert volt, ám a kutatók úgy tudták, hogy a vérszívók elsősorban az emberi fül által nem hallható, magasabb frekvenciatartományokra szenzitívek. A mostani kutatás azt bizonyítja, hogy a kétségkívül szubbasszusokkal és ultrahangokkal is operáló elektronikus műfajra is reagálnak – ellentétben az efféle muzsikát kedvelő emberekkel, igencsak negatívan.
A kutatók saját bevallásuk szerint még vizsgálják a csípőszúnyogok szaporodását és táplálkozását is befolyásoló hangtartományokat, ám a tanulmányuk szerint az már biztos, hogy a kísérlet során lejátszott szám egyértelműen elriasztja a rovarokat a hangszórók közeléből. A hatás ráadásul már alacsony hangerőnél is tapasztalható.
Kapcsolódó cikkeink:
Nyugat-nílusi láz: a lovakat meg tudjuk gyógyítani, az embert nem
Bár több mint tíz éve készül, még mindig nem kapható a gyógyszerpiacon a nyugat-nílusi láz elleni humán vakcina. A szintén veszélyeztetett lovakat már több mint másfél évtizede hatékonyan oltják az állatorvosok.
Attól még, hogy bele lehet halni, cseppet sem titokzatos a nyugat-nílusi láz
A nyugat-nílusi láz vírusa évek óta minden nyáron északi körutazásra indul, Magyarországon tavaly 23 megbetegedést észleltek. A fertőzöttek 80-85 százaléka észre sem veszi, hogy a vírus a szervezetébe került.
Szúnyogokra vadászó drónokkal veszik fel a harcot a malária ellen Afrikában
Egy zanzibári kísérletben egyelőre a maláriát terjesztő szúnyogok petéinek és lárváinak helyet biztosító vízterületeket térképezték fel drónokkal, de később akár közvetlen rovarirtást is végezhetnek velük.