Borzasztó szóviccel támadnak a most felfedezett parányi békafajok névadói

2019.04.03. · tudomány

Madagaszkár eddig is bőségesen el volt látva békával: több mint 350 fajt tartanak számon a szigeten, ez bővült most öt újonnan felfedezett apró jószággal, ezek közül hárman új nemzetséget is kaptak

Mind az öt béka a szűkszájúbékafélék családjába tartozik, ezek az egész világon elterjedtek, csak Európában és az Antarktiszon nem, Madagaszkáron pedig rengeteg található belőlük. A kis termetű állatok egyrészt kicsik, másrészt nagyon hasonlítanak egymásra, így a hozzájuk tartozó fajok számát is gyakran alábecsülik – így történhetett, hogy csak most kerültek elő.

Mark D. Scherz békaspecialista, a kutatás vezetője fájó tudományos piaci résre csapott le: ha már új nemzetségről volt szó, adta magát, hogy kihasználja a lehetőséget egy szóviccre. Illetve akkor már háromra, az új fajok ugyanis a Mini mum, a Mini scule és a Mini ature nevet kapták a keresztségben. A legkisebb (Mini mum) közülük mindössze 8-11 milliméteresre nő meg, de a Mini scule sem sokkal nagyobb. Ezzel kis híján elnyerték a világ legkisebb békája címet, de csak majdnem, ezt a rekordot ugyanis a 7,7 milliméteres pápua-új-guineai Padophryne amauensis tartja. A legnagyobb az új fajok közül még mindig nem túl nagy, a Mini ature is legfeljebb csak másfél centisre nő meg. 

Ez a Mini mum
photo_camera Ez a Mini mum Fotó: PlosOne

Méretarányos kisbéka

Scherz és csapata két további békafajt azonosított, de ezek már nem a Mini génuszba tartoznak, így a nevük is kevésbé szórakoztató, bár az Anodonthyla eximia nevet bármelyik Disney-hercegnő elirigyelhetné. A másik újonnan azonosított faj, a Rhombophryne proportionalis azért érdekes, mert méretarányos: egy nagyobb testű béka arányainak felel meg, nem figyelhető meg rajta a kis szűkszájúbékafélékre jellemző nagy szem és fej, miközben mindössze 12 milliméter hosszú.

link Forrás

Mivel az apró békák nagyon hasonlítanak egymásra, Scherzék CT-vizsgálatokkal vizsgálták a jószágok csontozatát, és ezek különbségei alapján azonosították az öt új fajt. Kis békának lenni valószínűleg evolúciós szempontból előnyös, Scherz szerint ezért is fordulhat elő, hogy ilyen sok fajtájuk fejlődhetett ki Madagaszkáron: olyan területeken is megélnek, ahol a nagyobb testű társaik már nem találnának elegendő élelmet. Ha már területről van szó, hiába kicsik, a kutató szerint még így is veszélyben vannak: Madagaszkáron hihetetlen iramban zajlik az erdőirtás, amely számos faj életterét szűkíti. 

Scherz a névadással többek között erre is akarta felhívni a figyelmet – miközben persze ki is használta az alkalmat a magas labda lecsapására (ellenőrizte is, hogy tényleg ő-e az első, akinek ez eszébe jutott, de nem kellett aggódnia, tényleg ő volt). Persze akad, aki kritizálja a névválasztást, de Scherz nem hiszi, hogy Linné ettől forogna a sírjában – ha pedig az ember megtalálja a világ második legkisebb békáját, az a minimum, hogy megfelelő nevet választ neki. 

link Forrás
link Forrás