Így csillapítaná Ürge-Vorsatz Diána klímakutató a Föld hőemelkedését
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
„Amikor ezt a sorozatot elterveztük, abból indultunk ki, hogy a tudás senkinek sem lehet a privilégiuma, még az egyetemeké sem. A tudáshoz mindenkinek joga van. Azért döntöttünk úgy, hogy az első alkalmat az éghajlatváltozásnak szenteljük, mert azt gondoljuk, hogy ez az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás” – február 7-én ezekkel a szavakkal nyitotta meg a CEU Határtalan tudás című rendezvénysorozatát Enyedi Zsolt, az egyetem rektorhelyettese.
A rendezvénysorozat médiapartnereként a Qubit is felvonult, hogy ne csak meghallgassa, de a szélesebb közönség számára is összefoglalja Ürge-Vorsatz Diána éghajlatkutató, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke, Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője és Nagy Réka, az Ökuanyu blog szerkesztője előadásait.
Az előadásokból kiderül, hogy a Föld „nagyon pontosan adott optimális hőmérsékletre van kalibrálva, és hosszú távon néhány foknyi eltérés is katasztrofális következményekkel járhat. Például azzal, hogy az emberiség néhány évtized alatt sikeresen elolvasztotta az északi-sarki jég mintegy háromnegyedét. Méghozzá úgy, mondja a klímakutató, hogy a klímamodellek szerint a Föld emberek nélkül épp most egy kisebb jégkorszakban lenne”. De szó esett arról is, mennyit segítene a Földön, ha mindenki mosható pelenkát használna, helyi termelőktől szezonális élelmiszereket vásárolna és nem repülne olyan sokat.
A klímaváltozással foglalkozó előadások immár a Youtube-on is megtekinthetők:
A Qubit összefoglalója itt olvasható:
Most még csak hőemelkedése van, de hamarosan lázgörcs gyűri le a Földet
Hogyan tudjuk megállítani az éghajlatváltozást? Sokkoló klímaadatokkal és praktikus tippekkel-trükkökkel indult szerdán a Határtalan tudás, a CEU nagyszabású rendezvénysorozata.
A Qubit Ürge-Vorsatz Dianával készített interjúját pedig itt lehet elérni:
Drasztikus életmód-változtatással néhány éven belül csökkenthetnénk a klímaváltozás hatásait
Miközben van, aki szerint rég késő tenni a globális felmelegedés emberiséget fenyegető hatásai ellen, Ürge-Vorsatz Diána fizikus, a CEU Határtalan tudás rendezvénysorozatának első előadója a Qubitnek elmondta: lényegesen kifizetődőbb lenne az emisszió-csökkentésért fizetni, mint a tétlenség híján elkerülhetetlenné váló szenvedésért.