Mi köze van egymáshoz a nyúlnak, a tojásnak és Jézus Krisztusnak?

Krisztus feltámadását sokan még nagyobb eseménynek tartják, mint a születését, a húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Épp ezért érdekes, hogy egy ilyen alapvető jelentőségű eseményhez hogyan csapódhat hozzá ilyen sok eltérő népszokás, pláne a nyúl. A zsidó pészah, a szabadság, a pászka és a tavasz ünnepe már egy fontos előkép, annál is inkább, mert a Biblia szerint Jézus és tanítványai épp egy széderestén gyűltek össze, ezt hívják utolsó vacsorának is. Nyúlról viszont itt sincs szó.

Nyúl nincsFotó: Alfredo Dagli Orti/Photo12

A tavaszi napéjegyenlőséghez köthető ünnepek már régóta jelen vannak az emberiség történetében, nem is nagyon akadt olyan nép, amely ne ünnepelte volna meg valamilyen módon a tavasz beköszöntét (ide teljes joggal kívánkozik a „már az ókori görögök is” kezdetű mondat, de a kelták és a germánok, sőt mindenki más is megülte). A perzsák éppúgy ünnepelték a tavaszt, mint a maják, a Mithrász-kultuszban pedig már a feltámadás is előkerült. 

Kasztrálás és tojások

A rómaiak a Megalensia ünnepén már időszámításunk előtt 240 környékén őrületes tavaszi bulit csaptak Kübelé, eredetileg fríg anyaistennő tiszteletére. A kultusz egészen a 4. századig tartotta magát, pedig egy időben be is tiltották, az ünnepség pedig valamivel élénkebb forgatókönyvet követett, mint akár a leginkább eldurvult szilvapálinka-gőzös húsvét hétfő, ugyanis a vallás követői olykor vad orgiákat tartottak. A későbbiekben azért már megelégedtek az ünnepi játékokkal és a bemutatott áldozatokkal. 

Ezek az ünnepségek is a feltámadás körül forogtak, mert a mítosz szerint az istennő szerelmese, a szíriai illetőségű Attisz (foglalkozására nézve szintén Isten) a rá bocsátott őrületében kasztrálta magát, a véréből pedig növények sarjadtak. Az ünnepeket márciusban tartották, 24-én emlékeztek meg erről az eseményről, és ennek során a hívek vallási tébolyukban gyakran kasztrálták is magukat. Nyulakról itt kiemelten nem volt még szó, Kübelét rendszerint oroszlánokkal ábrázolták, a nyulat viszont ettől függetlenül a termékenység szimbólumának tekintették, ahogy a tojást is – ezek a legrégebbi egyiptomi tavasz- és termékenységünnepek, így például Ozirisz és Ízisz történetében is felbukkannak.

A tojás mint univerzum

Az egyiptomi hitvilágban a tojás olyan fontos szerepet játszott, hogy a Napisten születését is egy őstojásra vezették vissza (más elképzelések szerint maga a Nap sem más, mint egy tojás). A hindu világkép szerint az univerzum maga is úgy épül fel, mint egy tojás. A tojás jelképezi a termékenységet és az újjászületést, vagyis mindazt, amiről egy magára valamit is adó tavaszünnepen megemlékeznek. 

A kereszténység az első században emelte be a szimbólumai közé a tojásból újjászülető Istent vagy madarat: ez volt a főnix születése – a korai keresztények a főnix feltámadását nem csupán a feltámadás szimbólumának tartották, hanem a madarat is Krisztussal azonosították. Mellékszál, de a későbbiekben Órigenész és más egyházatyák is úgy vélték, hogy a főnix ettől függetlenül létező állat, amelyet Isten épp azért teremtett, hogy bizonyítsa a hitetleneknek, hogy a feltámadás igenis lehetséges. 

A tojás még kitartFotó: Artur Widak/NurPhoto

De vissza a tojáshoz: akárhogy is történt, annyi bizonyos, hogy Jézus azon a bizonyos utolsó vacsorán maga is fogyasztott tojást, bár annak a zsidó hagyományban más jelképértéke van: a sós vízbe mártott kemény tojás a Templom elpusztításakor hullajtott könnyeket jelképezi. Természetes, hogy utat talált magának a kereszténységbe is: Carole Cusack, a Sydney-i Egyetem vallástudomány-professzora szerint a napéjegyenlőség és a tojás mint az újjáéledő természet jelképe már a kereszténység hajnalán a feltámadó Jézushoz kötődött. 

Csakhamar elterjedt a tojás megfestése is: a piros tojás Jézus kiontott vérét szimbolizálja (Macedóniában még mindig él a szokás, hogy a hívők piros tojással mennek a húsvéti misére, és amikor hivatalosan is véget ért a böjt, elfogyasztják). A húsvét időpontja körül több évszázadon keresztül zajlott a vita, az ügyben még maga Szent Polikárp is megszólalt, de csak nem tudtak dűlőre jutni, végül 325-ben, a niceai zsinaton jutottak megállapodásra, azóta a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapon ünneplik a húsvétot.

Erósz tojása, Aphrodité nyula

A nyúl esetében már bonyolultabb a helyzet: míg a tojást a Biblia négy esetben is említi (egy ízben leszögezve, hogy só nélkül a főtt tojás fehérjéjének semmi íze nincs), a nyulakkal kapcsolatosan meglehetősen szűkmarkú az írás. A tavaszünnep jellegéből adódóan a nyúl szintén a termékenységet szimbolizálja, az ókorban Erósz és Aphrodité szent állataként tisztelték (külön érdekesség, hogy Erószról és Aphroditéről is élt az az elképzelés, hogy tojásból születtek).

Szent Béda angol szerzetes 8. századi feljegyzéseiben találkozunk először azzal az elképzeléssel, amely szerint az angol easter szó gyökere Eostre vagy Ostara pogány istennő nevéből ered, és a hozzá kötődő termékenységi szertartások miatt terjedt el a világon a húsvéti nyúl elképzelése. Annak ellenére, hogy ezzel senki másnál nem találkozunk, a történet hamar nagy népszerűségre tett szert, még egy meglehetősen homályos eredetű történet is fűződik hozzá: eszerint Eostre (Ostara) istennő (vagy erdei tündér) egy sebzett madárra bukkant a mezőn. Hogy megóvja az életét, nyúllá változtatta, de az átalakulás nem volt tökéletes: 

a madár ugyan megnyúlult, de továbbra is képes volt tojni, a megmentéséért hálából pedig tojásokat ajándékozott az istennőnek. 

Érdekes módon Bédán kívül más nem talált bizonyítékot az istennő létezésére, bár többen tényként kezelik a szó pogány gyökereit. Mindemellett a kelta törzseknél tabunak számított a nyúlfogyasztás, mivel úgy tartották, hogy a túlvilágról átkiránduló nők nyúlként látogatják meg ezt a világot, ez az átváltozás pedig sokak szerint nem véletlenül emlékeztethet Ostara történetére. 

A rejtélyes Ostara

Legalábbis gyanús, hogy egyetlen kép, faragvány vagy hasonló nem maradt fenn erről a rejtélyes Ostaráról, csak a tiszteletre méltó Béda homályos beszámolója – az első ezt követő említés 1682-ből származik, ez pedig a Guardian cikke szerint egy ukrán népmese átirata. Ostarának a germán és a kelta mitológiában sem találjuk nyomát, a későbbiekben a Grimm fivérek állították, hogy a szájhagyományban meglelték az elfeledett istennőt valahol Németországban. 

Valószínűnek tűnik, hogy Ostarát valójában nem a 12. századi németség tisztelte, hanem a neopogány mozgalmak: nem is rossz reklám egy spirituális mozgalomnak, ha indokolni tudja a húsvéti nyuszi létezését.

Ostara egy 1810-es ábrázoláson

Húsvéti nyúlként első ízben egy német gyógyszerészprofesszor, Georg Franck von Franckenau emlegette az állatot 1722-ben, ő ekkor már arról a néphitről is beszámolt, hogy a húsvéti nyuszi színes tojásokat tojik a kertbe, amelyeket aztán a gyerekek megkereshetnek. A képeslapipar csakhamar meglátta a kínálkozó üzleti lehetőséget: a posta olcsó volt, az emberek pedig majd megőrültek a cuki nyulas képekért (ez még a macskás gifek előtti időkben volt), az üzlet pedig beindult. 

A csokinyulak ötlete a 19. századi Németországban pattant ki egy csokoládégyáros fejéből, nemsokára pedig az egész világon gyártották már a nyulakat és a tojásokat, ezzel is átalakítva a színes tojást tojó nyúl egyébként is bizarr képét a csokit tojó nyúl talán természetközelibb, de még mindig elég különös képévé. 

A cikk után gyerekjáték lesz kitölteni tavalyi húsvéti totónkat: