Először észlelt marsrengést a NASA

2019.04.24. · tudomány

Az amerikai űrhivatal (NASA) kedden jelentette be, hogy a November óta a Mars felszínét járó InSight űrszonda először észlelt „földrengést” a bolygón. A kőzetbolygó belső szerkezetét és tektonikus folyamatait elsőként vizsgáló szonda 2018 decemberében kezdte meg a Mars szeizmológiai vizsgálatát, amihez a legenyhébb rezgéseket is érzékelni képes eszközökkel szerelték fel.

Az űreszköz SEIS nevű szeizmométere április 6-án, a misszió 128. marsi napján (vagyis solján) észlelte az apró rezgést, amit a berendezést gyártó francia űrügynökség, a CNES szerint a Földön valószínűleg meg sem lehetett volna érezni. Az InSight küldetésében ennek ellenére fontos mérföldkőnek számít az esemény.

„Hónapokat vártunk az első marsrengésre. Nagyon izgalmas fejlemény, hogy végre bizonyítékunk van arról, hogy a Mars még mindig szeizmikusan aktív. Örömmel osztjuk meg a részletes eredményeket, amint jobban tanulmányoztuk és modelleztük az adatokat” – mondta Philippe Lognonné a párizsi földtani intézet (IPGP) SEIS-részlegének vezetője.

Az InSight hangfelvételét közzé is tették az esetről – itt először a marsi szél hallható, ezt követi a marsrengés enyhe zaja, majd magát a szondát lehet hallani, ahogy fotókészítésre emeli a robotkarját. Mivel a rengés zaját az emberi fül nem hallaná, a NASA 60-szoros gyorsításban tette közzé a felvételt.

link Forrás

„Egészen eddig háttérzajokat gyűjtöttünk, de ezzel az eseménnyel hivatalosan is megnyílt egy új terület: a marsi szeizmológia” – mondta a CBS-nek az InSightot felügyelő Bruce Banerdt, a NASA-féle Jet Propulsion Laboratory munkatársa. A NASA ahhoz hasonlítja a mostani észlelést, amikor az Apollo-küldetések 1969 és 1977 között rengések ezreit rögzítették a Holdon.

A Földdel ellentétben a Marson vagy a Holdon nincsenek tektonikus lemezek, így ezeken az égitesteken a kéregben található törések okozhatnak rengéseket. Az InSight annak köszönhetően észlelte az enyhe marsrengést, hogy a Mars felszíne sokkal halkabb a Földénél.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás