A Facebook segít, hogy rámozdulhass az ismerőseidre

2019.05.02. · TECH

Az F8 nevű konferencia kétségkívül a Facebook (és az egész techvilág egyik) legfontosabb éves eseménye, idén a kaliforniai San José adott helyet a fejlesztőknek szóló előadásoknak és a bejelentéseknek. 

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is a facebookos társkereső volt az F8 legnagyobb szenzációja: a még mindig csak Kanadában, Latin-Amerikában és Ázsiában létező szolgáltatás egyik új funkciójával a felhasználók az ismerőseik között kereshetnek párt, méghozzá úgy, hogy csak akkor tudják meg, hogy vonzódnak egymáshoz, ha mindketten megjelölték a másikat egy titkos listán.

A hírfolyam helyett a csoportokra helyezik a hangsúlyt

„Több tízmillió aktív csoport van Facebookon. Amikor az emberek megtalálják a nekik valót, gyakran az válik számukra a Facebook legfontosabb részévé. Ma már több mint 400 millióan tartoznak olyan csoporthoz, amely sokat jelent nekik. Ezt szem előtt tartva egyszerűbb és a közösségeket középpontba helyező dizájnt kap a Facebook. Emellett olyan eszközöket is bemutatunk, amelyekkel könnyebbé válik a hasonló érdeklődésű emberek csoportjainak felfedezése” – írta közleményében a cég.

photo_camera Mark Zuckerberg a 2019-es F8-on Fotó: AMY OSBORNE/AFP

Ez a szemlélet lesz az alapja az FB5 fantázianévvel illetett új dizájnnak, ami az álhírek terjedésében nagy szerepet játszó hírfolyam leépítésével, helyette a csoportokra és az eseményekre helyezett fókusszal igyekszik felhasználóbarátabbá tenni az oldalt és az appot. A csoportokat a lehető legtöbb helyen integrálják is a Facebook különböző felületein – például a Marketplace vagy a Watch környékén.

Létező ismerőseink mellett új ismerősök keresésére is buzdít a Facebook, legalábbis az lenne a Meet New Friends nevű új opció célja, hogy könnyen megtalálják egymást, akiknek közös érdeklődési körei vannak, vagy akiket ténylegesen összekapcsol valamilyen életesemény – egy iskolába jártak, egy helyen dolgoztak vagy hosszabb ideig megfordultak ugyanabban a városban.

Az események szervezése is könnyebb lesz a cég ígéretei szerint, ugyanis egyrészt bevezetik azt a rég várt funkciót, hogy átlátható térképen helyezik el a környékbeli eseményeket, illetve könnyebben, kategóriák szerint is lehet majd böngészni a meghirdetett események, helyek között.

photo_camera Az új dizájn eseményoldala Fotó: Facebook

Jön a facebookos Tinder és a messengeres videózás

A legnagyobb visszhangot azonban az eddig csak öt országban (Argentína, Kanada, Kolumbia, Mexikó, Thaiföld) elérhető, de májustól további 15 dél-amerikai és ázsiai országban megjelenő Facebook Dating továbbfejlesztése váltotta ki. A nem külön alkalmazásként, hanem a Facebookba építve elérhető társkereső szolgáltatásban bevezetnek egy olyan funkciót (Secret Crush), amellyel az ismerőseink körében kereshetünk társat.

A Secret Crush lényege, hogy egy listán bejelölheted legfeljebb kilenc ismerősödet, aki tetszik, és ha az adott személyek is rendelkeznek Dating-profillal, értesítést kapnak, miszerint valaki „crusholta” őket, tehát ez esetben a Facebook nem fedi fel a kiléted. Ha viszont egy általad bejelölt személy is készít egy ilyen listát, és te is szerepelsz rajta, akkor ugyanúgy „matcheltek” (azaz létrejön a kölcsönös érdeklődés), ahogy az a Tinderen működik. Arra viszont nagyon büszke a Facebook, hogy itt nincs semmi jobbra-balra húzogatás.

Bár a szolgáltatás a Facebookon belül elérhető (ígéretek szerint az év végéig az USA-ban, majd később Európában is bevezetik), a Dating külön profil létrehozását igényli, ahová csak a keresztneved, az életkorod és a tartózkodási helyed kerül át fixen, a bemutatkozó szöveg és a többi adat kitöltése teljesen rád van bízva.

photo_camera A Secret Crush bemutatása az F8-on Fotó: Andrej Sokolow/dpa Picture-Alliance/AFP

Az év második felére ígért változtatások része lesz a Facebook elsődleges üzenetküldő alkalmazása, a Messenger megújulása is. A szolgáltatást teljesen új, gyorsabb és könnyebb motorra ültetik át (iOS-en a mérete is az ötödére, 30 megabájt alá csökken majd), és jön a Messenger asztali verziója is, Windowsra és MacOS-re egyaránt. De lehetőség lesz ezentúl a Messengerből valós idejű videómegosztásra is, ami annyit tesz, hogy akivel megosztunk egy Facebook-videót, azzal egyszerre tudjuk megnézni, majd kibeszélni azt – mintha együtt tévéznénk vele.

Instagram: vásárlás és népnevelés

Miután 2012-ben Zuckerbergék felvásárolták a feltörekvő képmegosztó startupot, az Instagramot, az alkalmazás sorra vette át a Facebook ismertetőjegyeit: idővel megjelentek a videók, az ismerősök megjelölésének lehetősége, a hirdetések és a privát üzenetküldés. Az instasztorikkal pedig később a legnagyobb konkurenciának, a Snapchatnek is odavágott a cég, amely már rég nem hasonlít kezdeti, fotóközpontú önmagához.

A facebookosítás tovább folytatódik: az Instagramot vezető Adam Mosseri az F8-on bejelentette, hogy az e-kereskedelemre, valamint a vizuális tartalmak mellett az egyszerűbb üzenetmegosztásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Előbbi az alkalmazásba beépített vásárlási lehetőségen (Shop Now) keresztül mutatkozik meg, utóbbit pedig a történetek közé bekerülő új, kreatív posztolási mód (Create Mode) jelzi, ami a Buzzfeed szerint nagyjából a Facebookon 2017-ben bevezetett színes hátteres posztok megfelelője lesz.

Az új Create Mode
photo_camera Az új Create Mode Fotó: Instagram

Egy kis népnevelést is csempésztek a bejelentések közé: Kanadában indítják el annak a funkciónak a tesztelését, amellyel eltörlik a lájkok láthatóságát az Instagram feedjében, a hivatalos megfogalmazás szerint azért, hogy „a megosztott képekre és videókra fókuszálj, és ne arra, hogy hány embernek tetszenek”.

link Forrás

Emellett a Facebookon már szintén tesztelt adományozási lehetőséget is beépítik az Instagramba – ezzel a felhasználók például a születésnapjukon oszthatnak meg egy olyan linket, amivel az általuk választott nonprofit szervezetnek utalhatnak pénzt a követőik. Az ilyen születésnapi adományok a Facebookon egy év alatt több mint 300 millió dollárt hoztak a különböző szervezeteknek.

A Facebookkal ellentétben az Instagram névhez még nem kötődik annyi botrány, így elképzelhető, hogy idővel – legalább az Instát favorizáló fiatalok körében – a fotómegosztóként indult app lesz a cég első számú terméke. Egy márciusban közzétett közvélemény-kutatás szerint például a leggyakrabban használt közösségi médiumok között a Facebook százalékos aránya 62-ről 52-re csökkent, míg az Instagramé 9-ről 16 százalékra nőtt 2017 és 2019 között. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás