Kubinyi Enikő: A kutyák egymással szemben dominánsak, ember ellen csak a neveletlenek lázadnak
Az etológiában a dominancia nem jellemvonás, hanem két egyed kapcsolatának jellemzője, amely harcias jellegű összeütközések során alakul ki. Az az egyed, amely ezeket az összecsapásokat sorozatosan megnyeri, domináns lesz, amelyik pedig behódol, alárendelt. A dominanciahierarchia, vagyis a rangsor kialakulása hasznos, hiszen lehetővé teszi, hogy a csoportban élő állatok a sérülés veszélye nélkül eldöntsék, melyikük férhet hozzá elsőként bizonyos erőforrásokhoz. Például ha a csoport elejt egy zsákmányt, először a domináns ehet belőle, és a szaporodás joga is a dominánst illeti, éppúgy, mint a legjobb pihenőhely.
Kubinyi Enikő és Lisa Wallis, az ELTE etológiai tanszékének munkatársai a PeerJ folyóiratban május 9-én közzétett kutatásukban azt vizsgálták, hogy azoknál a háztartásban élő kutyáknál (Canis lupus familiaris), amelyek nem versengenek az életben maradásért és a szaporodásért sem, megmaradt-e az etológiai értelemben vett dominancia.
Dominanciafaktorok
Kubinyi szerint kétségtelen, hogy a több kutyás háztartásokban általában van versengés az egyedek között, ám a tét leginkább csak az, hogy melyik kedvenc csikar ki több dédelgetést a gazdától, melyiké lehet a konyhapultról odadobott maradék, illetve melyik száll először be és ki az autóból.
„Több mint 700, közös háztartásban élő kutyapár gazdáinak véleményét összegezve először is meglepődtünk, milyen sokan jelölték meg az egyik kutyájukat dominánsnak. Tíz gazdából csak egy állította azt, hogy a kutyái közt nincs rangsor. A dominánsnak tartott kutyák jellemzően elsőként férnek hozzá bizonyos erőforrásokhoz, vagyis megszerzik a jutalomfalatokat, ha tehetik elsőként esznek, elfoglalják a jobb pihenőhelyet. Sajátos személyiségük van, mivel képezhetőbbek, agresszívabbak, impulzívabbak, mint a párjuk. Emellett igyekeznek védelmezni a csoportjukat, többet ugatnak, séták során elöl járnak" – írta a Qubitnek a tanulmány ismertetésében a kutatást vezető Kubinyi.
Az etológus szerint az ismert dominanciajelek az állatok viselkedésében is megjelennek: felüljelölik a másik vizeletét, összetűzésnél ők nyernek, az alárendelt pedig gyakran nyalogatja a száját, ami a behódolás egyik jele. A kutyapárosok harmadánál ugyanakkor egyébként nem fordul elő se szájnyalogatás, se verekedés.
Az etológusok szerint bármilyen furcsának tűnik, a nagyobb, erősebb kutyák nem lesznek automatikusan dominánsak. Viszont ha szuka és kan él együtt, akkor gyakoribb, hogy a szuka a domináns. Ennek a társszerző Wallis szerint az lehet az oka, hogy a szukákat gyakrabban ivartalanítják, ami a szakirodalmi adatok alapján növeli az agresszivitást.
A Szenior Családi Kutya Programban a kutyák öregedésével is foglalkozó etológusokat az is érdekelte, hogy milyen szerepet játszik a kutyák életkora a dominanciaviszonyokban. Azt találták, hogy az idős kutyák általában dominálnak a fiatalok felett. Nem véletlen, hogy a szakemberek sokszor megkérdőjelezik a dominancia szerepét a kutyáknál, szerintük ugyanis a korkülönbség elég magyarázat az egyedek viselkedésének eltérésére. Kubinyi és Wallis azonban úgy véli, hogy ebben alighanem tévednek, mert az adatok világosan mutatták, hogy a rangsorban elfoglalt pozíció jobban magyarázta a különbségeket, mint a kor.
Az ember nem falkavezér
A kutatók szerint téves az a közkedvelt elképzelés, hogy a kutya és az ember közös falkát alkot, és hogy a rátermett gazda a domináns falkavezér. Kubinyiék arra jutottak, hogy a kutya és az ember viszonyrendszere lényegileg más, mint amilyenek a kutya- és farkasfalkán belül működnek.
A kutya ugyanis függő helyzetben van, az emberrel való kapcsolata tehát nem egyenrangú. Az ember rendelkezik az erőforrások felett, ő szabályozza, hogy az állat mikor ehet, sétálhat, pihenhet, szaporodhat.
„Mi, emberek korlátozzuk a kutya mozgását, szabályozzuk az ellátását, szaporodását – ezért is nevezzük a kutyát háziállatnak” – fogalmaz Kubinyi. A legtöbb kutya ezt gond nélkül tudomásul veszi, hiszen erre genetikailag felkészítette a sok ezer éves domesztikáció.
Az etológus szerint mivel a kutya nem képes az ember ellátására, így a kísérlet, hogy uralja az embert, eleve kudarcra van ítélve. Az ilyen kutyát az ember nem tartotta meg, és nem tenyésztette tovább, génjei kiszelektálódtak. A kutya tehát inkább szót fogad, csak hogy életben maradjon. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb kutyának esze ágában sincs az ember státuszát megkérdőjelezni. Ha engedetlenül viselkedik, akkor egyszerűen csak elfelejtették neki megtanítani, hogy a helytelen viselkedés káros következményekkel jár.
A kutya-ember konfliktusok oka ezért nem is az, hogy az állat a falkavezéri, vagyis alfa pozícióra törne, hanem az, hogy a problémás egyed életéből hiányoznak a szabályok, a gazdák a humánumra hivatkozva engedékenyen rájuk hagynak szinte mindent.
„A kutya viszont, akárcsak egy gyerek, könnyen visszaél az engedékenységgel vagy határozatlansággal. Miért menne vissza a parkban a gazdájához, ha még szaladgálni szeretne, és a szófogadatlanságnak semmiféle következménye nincs? Miért ne morogna, ha a fenyegetéssel eléri, hogy a szemetesből kikotort fél szendvics nála maradjon? Persze, hogy felugrál mindenkire, jó móka! Kirohan a nyitott ajtón a gazda előtt? Hogy ne tenné, ha tele van kíváncsisággal? Nincs mit tenni, a viselkedésnek korlátot kell szabni. Az a kutya, amelyik megtanulja, mit lehet és mit nem, végül sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint korlátok nélkül nevelt, zabolátlan, neveletlen társa” – fogalmaz Kubinyi.
Az etológusok szerint ha egy kutyát nem tanítanak meg kölyökkorában arra, hogy az adott helyzetben mi a helyes viselkedés, könnyen a gazda fejére nő. Ilyenkor jól jön a szakmai segítség, hogy helyrehozzák az elrontott kapcsolatot. A kutya alárendelt viselkedését kikényszerítő technikák azonban csak pillanatnyilag orvosolják a problémákat, hosszú távon akár károsak is lehetnek. Az etológusok szerint ilyenkor a kutyában állandósulhat a szorongás, ami egészségügyi problémákhoz, illetve félelmi agresszióhoz vezethet.
Kutyakutatásokkal az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk a Qubiten: