Mit taníthatna a magyar iskolásoknak Usagi, a szamuráj nyúl?
35 éves lett Mijamoto Usagi, a szamuráj nyúl története, itthon pedig a 18. kötet jelent meg a napokban, ebből az alkalomból a már itthon is 13 éve futó képregény alkotójával, Stan Sakaival találkozhattak az érdeklődők a Vad Virágok Könyvműhely szervezésében. A hazai képregényrajongóknak szép és nagyon bensőséges meglepetésben volt részük múlt pénteken.
A minőségi képregény
Az Usagi Yojimbo a Vad Virágok Könyvműhely második kiadványa volt 2006-ban, amikor érezhetően felfutottak a távol-keleti tematikájú kulturális termékek. A kiadó ehhez a trendhez csatlakozott a 17. századi Japánban játszódó szamurájos-nindzsás történettel. Napjainkban belehúztak a klasszikusnak mondható képregények kiadása terén is, láthatóan nem azzal a céllal, hogy kiszolgálják a szuperhősökre vágyó tömegek igényeit, stratégiájuk inkább arra az elképzelésre épül, hogy a magyarországi képregénypiac is megérett a minőségibb, exkluzívabb kiadványokra.
Igaz, a minőségi képregények iránti igény terén Magyarország 20-30 évvel marad el a Nyugathoz képest, ami magyarázható a szűkösebb piaci lehetőségek mellett a hazai képregényfogyasztás kezdetleges állapotával: csak most nőtt fel az a fizetőképes olvasói réteg, amely egyrészt megengedheti magának a drágább, akár több tízezer forintos képregényeket, másrészt értéknek is tekinti a minőségi darabokat. Hátráltatja továbbá a nívós képregények terjedését a szuperhősös képregények dominanciája, illetve a nagyobb könyvkiadók kezdeményezőkészégének hiánya.
Magyarországon mégis soha nem látott növekedést mutat a képregényes piac, és benne a Vad Virágok Könyvműhely is, amely újra kiadta a Hellboy-sorozatot, megjelentette Craig Thompson önéletrajzi ihletésű, drámai hatású képregényét, a Takarókat, illetve Alan Moore Pokolból című klasszikusát, amelyből Johnny Depp főszereplésével filmadaptáció is készült. És persze a rendkívül sután Kázmér és Hubának fordított Calvin and Hobbes sorozatot, amelyet nem véletlenül neveztek el koruk kiemelkedő gondolkodóiról – míg a Kázmér és Huba cím pont nem jelent semmit.
A kiadó egyik legnagyobb büszkesége ezek mellett Stan Sakai szamuráj nyula, Miyamoto Usagi. A képregény szereplői emberi tulajdonságokkal rendelkező állatok, nyulak, oroszlánok, tigrisek és jó pár beazonosíthatalan, állatszerű élőlény.
Az antropomorf szereplőket felvonultató képregényeknek szép hagyománya van a képregényes világban, de magyarul is elérhető már néhány. Elég csak a második világháború kegyetlenségét érzékletesen, de az állati vonások felhasználásával mégis távolító Mausra, a noir stílusú Blacksadre, Stark Attila sötét vízióit bemutató projektjére, a Kulo Cityre, a Képregényes Rocktörténet macskáira, vagy akár az Usagi Yojimbóval egy évben indult Tini Nindzsa Teknőcökre gondolni.
Képregényes zarándokhely és kávézó egy jó ügyért
A Stan Sakai-találkozónak a Magdolna utcai Nem Adom Fel Kávézó és Étterem adott helyet. A képregényes körökben lassan zarándokhellyé váló kávézót fogyatékkal élő emberek alapították és üzemeltetik. A menedzsment célja, hogy alternatív foglalkoztatási lehetőséget biztosítsanak megváltozott munkaképességű emberek számára, így a kávét vagy a kólát Down-szindrómás pincérek hozzák ki mosolyogva. Nemrég elindították a Képregénykönyvtárat, ami az alábbi alapelvek mentén működik:
- A könyvtár közösségi, tehát magánemberek saját köteteit és kiadók felajánlásait tartják a polcokon, ezért vigyázni kell a példányokra. Saját képregénnyel is bővíthető a gyűjtemény.
- A képregényeket helyben lehet olvasni, kölcsönzésre nincs lehetőség.
- Az olvasó beírhat a vendégkönyvbe, hogy mit olvasott, és hogy tetszett. Rajzolhat képregényt is!
- A képregények mellett a kávézó kínálatát is ajánlott böngészni.
Ha az ember végiggörgeti a könyvtár kínálatát, több nyelven és a legváltozatosabb témákban találhat kiadványokat, mindezek mellett folyamatosan szerveznek beszélgetéseket képregényes témákban.
Sakai Budapesten
Stan Sakai 1953-ban született Japánban, de nagyon fiatalon Hawaiira került, ahol hatalmas japán kolónia él. Nyelvi identitását elvesztette, állítása szerint egy 3-4 éves gyerek szintjén beszél japánul. Japánban egyáltalán nem ismerik, vagy inkább nem ismerik el a munkásságát, hiszen ő mégiscsak nyugati alkotó. Első képregényes élménye az 1959-ben megjelent Disney-féle Csipkerózsika volt, amit egy szupermarketben vásárolt 25 centért.
Sakai egész lényéből nyugalom, kedvesség és teljesség árad, megfűszerezve egy jó adag öniróniával. A folyamatosan mosolygó úr minden kérdésre nevetve válaszolt. A pénteki beszélgetés egyik legbájosabb pillanata az volt, amikor egy kislány megkérdezte, hogy miért a nindzsák vannak a rossz oldalon Usagi világában, mire Sakai magyarázat közben rajzolt egy zsánernindzsát, amit azonnal át is adott a lánynak – életre szóló élmény.
Sakai az Usagi-univerzum egyeduralkodója, ennek a világnak minden rezdülésében benne van, az egész alkotási folyamatot dirigálja, írja a történeteket, rajzolja a képregényt, illetve színezi, ha arról van szó. Büszke a kézművességére, hogy speciális eszközökkel, old school módon alkot, kerülve a digitális megoldásokat.
Valójában ő az Usagi-univerzum istene, és egyben feltehetően szeretne ő maga is Usagi lenni: felépített magának egy csodálatos játszóteret, ahol azt csinál, amit akar. „A kiadóm nem szól bele, hogy mi jelenjen meg tőlem.” A történet lezárásra nincs terve, Usagi addig fog élni élni, amíg maga az alkotó is (sőt feltehetően jóval tovább). Nevetgélve említette, felesége mennyit ugratja azzal, hogy ő kevesebbet létezik a való világban, mint a fekete-fehér Japánban. Tényleg szinte csak enni jár „haza”, a valóságba, mindennap dolgozik, és miután foglalkozott a kutyáival, azonnal fejest is ugrik a kalandokba. A szerzővel folytatott angol nyelvű beszélgetésről videó is készült:
Usagit olvasni
A magyar Usagi-világ 18. kötetéből megismerjük annak a kegyetlen, 17. századi világnak a keretét, amelyben Usagi erkölcsösen próbál létezni. Főhősünk mestere Kacuicsi, a világnak hátat fordító, mogorva szamuráj. Usagi tőle tanulja meg a kardforgatást, és azt, hogy egy szamuráj (vagy egy erkölcsös ember) nem a kardjával, hanem a világhoz való viszonyával azonosul. Ezért oktatja tanítványát művészetekre, kultúrára, sőt stratégiára is, hiszen még egy kegyetlen világban sem mindig az erő az, ami konfliktusokat képes megoldani. Ebben Usagi kiemelkedő: bár rengetegszer rántja elő kardját, mindig csak akkor, ha szükséges.
Usagi legjobb barátja Murakami Gennosuke, a kegyetlennek tűnő és rafinált bérgyilkos, aki a morál és a kegyetlen világ közötti átmenetet testesíti meg. Barátságuk kezdetén becsapja Usagit (vele fizetteti ki csalárd módon a közösen elfogyasztott étel és szaké számláját), de ez inkább egy teszt. Ám Usaginak az anyagiak mindössze annyira számítanak, hogy fenn tudja magát tartani, ezért Genben ennél többet lát. Kettejük kapcsolata az egész történetet átszövi a későbbiekben.
Usagi történetei néhol rendkívül szórakoztatóak, fanyar, alkalmanként fekete humorral megírt kalandok, máskor szívszorítóan szomorú drámák. Legyen szó akár a falu uzsorásáról, akit kétségbeesett anyja minden fájdalma ellenére megöl, hogy mentse otthonát a végső eladósodástól, az apja tisztességért magát a szakadékba vető fiúról, vagy a nyomorgó faluról, amit még rablók is sanyargatnak. Nehéz azonban egy-egy történetet kiemelni ebből a végtelennek tűnő történetfolyamból, amely körbe-körbe hömpölyög a képzelt világban.
A legújabb, 18. kötetben Usagi és unokaöccse, Dzsotaro kalandjai folytatódnak. Dzsotaro, a hebrencs szamurájtanonc Usagit szokatlan kihívások elé állítja, hiszen egy határait kereső gyerek iránt kell türelmet tanúsítania, itt már Usagi pedagógiai képességei is előtérbe kerülnek.
Usagi története rengeteg popkulturális utalást tartalmaz, ahogy maga is hatással van a kultúrára. Legtöbben talán a Commodore 64-es játékból ismerhetik, de Usagit ruhákra is nyomják, készült róla számos fanart videó, illetve akkora nevek is készítettek már Usagi-rajzot, mint Frank Miller vagy Mike Mignola. Sakait Budapesten magyar alkotók is meglepték egy csodálatos ajándékkal: 33 rajzoló állt össze, hogy jótékonysági kiadvánnyal kedveskedjen neki. Mindegyik alkotó a saját stílusában értelmezte újra Mijamoto Usagit, a képregény teljes bevételét pedig jótékonysági célra fordítják, a fanzine-ből befolyt összeget a Bátor Tábor kapja meg.
Mire taníthatnának a képregények?
A képregények oktatásra való használatában talán még nagyobb Magyarország lemaradása, mint a képregényfogyasztásban. Rajztanfolyamokon előszeretettel használják mint eszközt, de kifejezetten oktatási célra nem. Nincsenek jól végiggondolt, tanároknak szóló képregényes továbbképzések (címek, történetek, tanároknak szóló letölthető anyagok), továbbá módszertani segédanyagok sem (hogyan használjuk a képregényeket).
Pedig egy kis segítséggel a Persepolis, a Maus, Alexandar Zograf képregényei, a Biblia felfedezése vagy akár a Képregényes Világtörténet (hogy csak néhány példát ragadjunk ki a tengernyi lehetőség közül) könnyedén kiegészítő tananyaggá (ne adj’ isten magává a tananyaggá) válhatnának, megkönnyítve ezzel a pedagógusok és a tanulók munkáját. Ám az oktatóknak nincs eszköztáruk, ismeretük és kapcsolatuk ehhez a képregényes világhoz, illetve a nyitottnak tűnő tanárok is rejtőznek a nyilvánosság elől, nem kezdeményeznek képregényekkel kapcsolatos oktatási programokat (tisztelet a kivételnek).
A képregények alapvetően drágák ahhoz, hogy minőségi kiadványokat lehessen használni az oktatásban. A képregénygyűjtők fóliákba csomagolva őrzik kincseiket (én is), illetve még nem hallottam olyan ötletről, hogy a képregénykiadók oktatási program támogatásába kezdenének (mondjuk digitális platformokon használható képregények felajánlásával oktatási intézményeknek, akár pályázaton keresztül). A képregénykiadók és a pedagógusok kevés színtéren kapcsolódnak egymáshoz, egyik oldalról sem igazán kezdeményezték még az együttműködés, aminek oka a pénz és a knowhow hiánya lehet. Pedig rengeteg lehetőség rejlene abban, ha ennek a művészeti ágnak teret engednének az oktatásban. A képregényekkel
- gyorsan lehet információkat átadni, akár még természettudományos tudástartalmakat is,
- könnyen olvashatók tanulási zavarokkal küzdő gyerekek számára is,
- az illusztrációk lekötik az olvasót,
- kiváló átmenetet jelenthetnek a mesehallgatástól a könyvolvasás felé vezető úton,
- általa könnyebben feldolgozhatók alapműnek számító szövegek,
- segíthet a művészeti és kreatív foglalkozások gyakorlatában,
- képregények írásával fejleszthető az íráskészség is.
Sakai elmondta, hogy képregényét a japán történelem oktatására használják középiskolákban, művészeti iskolákban pedig egyebek mellett a történetmesélés bemutatására. Sakai nagy hangsúlyt is helyez történetei kidolgozottságára, hitelességére, így kalandjai nyitott tanárok kezében jól használhatók oktatási segédanyagként. A szerző nagyon támogatóan és nyitottan beszélt a képregények oktatásban betöltött szerepéről, és számos példa támasztja alá, hogy a képregények oktatási használata mennyire más megítélés alá esik külföldön.
Sakaitól rengeteg mindent lehet tanulni, például nyugalmat, türelmet, művészi alázatot. Usagitól pedig kultúrát, nyitottságot, morált. Azon a pénteki napon pedig minden érdeklődő hazavihetett magával egy picit ebből az élményből, nemcsak a kislány.
A szerző tanulásszervező, a Budapest School munkatársa, korábbi cikkei a Qubiten itt olvashatók.
Kapcsolódó cikk a Qubiten: