ENSZ: Egymillió faj pusztulhat ki a Földről az emberi tevékenység miatt

„Az ökoszisztémák egészsége gyorsabban romlik, mint valaha. Világszerte pusztítjuk gazdaságunk, megélhetésünk, élelmiszerbiztonságunk alapjait, saját egészségi állapotunkat és életminőségünket”

– fogalmazott Sir Robert Watson, a bonni székhelyű Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület, az IPBES elnöke a szervezet plenáris ülésének zárónapján, május 6-án Párizsban tartott sajtókonferencián. (Az élő közvetítést itt lehet követni.)

Az ENSZ biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó tudományos világszervezete az április 29-e és május 4-e között tartott konferencián fogadta el azt a még nem publikus jelentést, amely szerint a természet jelenlegi pusztulása példa nélkül álló az emberiség története során. A fajok egyre gyorsuló kihalásának súlyos társadalmi következményei várhatók.  

Az elmúlt három évben 145 ország 50 szakértője állította össze a jelentést, további 310 szakértő bevonásával. Az 1800 oldalas dokumentum az elmúlt öt évtized változásait értékeli, átfogó képet nyújtva a gazdasági fejlődés irányairól és a természetre gyakorolt hatásukról. 

„A jelentés azt is bemutatja, hogy nem túl késő változtatni, de csak akkor, ha most elkezdjük minden, helyi és globális szinten” – fogalmazott Watson, aki szerint „transzformatív változással” a természet még mindig megőrizhető, helyreállítható, és használható, ami más globális fenntarthatósági cél eléréséhez is kulcsfontosságú. A transzformatív változás alapvető, rendszerszintű átalakítást jelent minden technológiai, gazdasági és társadalmi területen, az elvek, célok és értékek tekintetében. Watson szerint az IPBES 132 tagországának képviselői biztosak benne, hogy az átalakítást a jelenlegi helyzet haszonélvezői ellenzik majd, de az ő érdekeiket a szélesebb közösségi érdek felülírhatja. 

A francia ökológiai miniszter nyitóbeszéde az IPBES konferenciáján PárizsbanFotó: FRANCOIS GUILLOT/AFP

Brutális fajpusztulás, fenntarthatatlan fejlődés

A tanulmány szerint körülbelül egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás, sokat közülük évtizedeken belül, ez a veszély az emberiség története során példa nélküli. A honos fajok átlagos egyedszáma a legfontosabb szárazföldi élőhely típusokban 1900 óta legalább 20 százalékkal csökkent. A kétéltű fajok több mint 40 százaléka, a zátonyképző korallok csaknem 33 százaléka és az összes tengeri emlős több mint egyharmada veszélyeztetett. A rovarok tekintetében a kép nem ennyire egyértelmű, de a létező adatok szerint 10 százalékuk léte forog kockán. A 16. század óta 680 gerinces faj halt ki, és az étkezési vagy mezőgazdasági hasznosítású háziasított emlősfajták 9 százaléka tűnt el 2016-ra, további ezer fajta továbbra is veszélyeztetett.

A jelentés szerint teljes ökoszisztémák tűnnek el nap mint nap; a vadon élő populációk, a helyi változatok és a háziasított növény- és állatfajták mennyisége és élettere is drasztikusan csökkent. A földi élet alapvető, egymással szoros kapcsolatban élő hálózata zsugorodik és egyre inkább pusztul – emeli ki a jelentés. Ez a pusztulás az emberi tevékenység közvetlen következménye, és komolyan veszélyezteti az emberi jóllétet a világ minden régiójában. 

A jelentés rangsorolja a globálisan ható folyamatokat. Ezek csökkenő sorrendben a következők:

  • a szárazföldi és tengeri területek használatának változása; 
  • az élő szervezetek közvetlen felhasználása; 
  • a klímaváltozás;
  • a szennyezés; 
  • az idegenhonos özönfajok terjedése.

A jelentés kiemeli, hogy 1980 óta az üvegházhatású gázok kibocsátása megduplázódott, ez bizonyítottan átlagosan 0,7 Celsius fokos globális melegedést okozott. A klímaváltozás máris hatással van az élővilágra az ökoszisztémáktól a genetikai sokféleségig. Ez a hatás várhatóan a következő évtizedekben fokozódik, egyes régiókban felülmúlhatja a szárazföld- és tengerhasználat változás hatását, és egyéb ható tényezőkét is felülmúlhat.

„A természetvédelmi erőfeszítések és szabályozások ellenére a jelen folyamatok mellett a természet megőrzése, fenntartható használata és a fenntarthatóság sem valósulhat meg. A 2030-ig és azon túl vállalt célok csak a gazdasági, a szociális és politikai rendszerek és az alkalmazott technológiák alapvető átalakításával valósíthatóak meg” 

– áll a jelentés összefoglalójában, amely szerint az ökoszisztémák pusztulása és a biodiverzitás jelenleg tapasztalt negatív trendje a 2015-ben New Yorkban rendezett ENSZ klíma csúcson elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok 80 százalékának teljesítését veszélyezteti. Ezek egytől egyig a szegénységgel, az éhezéssel, az ivóvízzel, a városokkal, az éghajlattal, az óceánok és a szárazföldek állapotával kapcsolatosak. 

A jelentés szerint egyértelmű, hogy a biodiverzitás csökkenése nem kizárólag természet- és környezetvédelmi probléma, hanem gazdasági, biztonsági, szociális és etikai kérdés is egyben.

Az IPBES szerint az elmúlt fél évszázadban

  • a szárazföld egyharmada és a tengerek 66 százaléka az emberi tevékenység következtében jelentősen átalakult. Ezek a folyamatok átlagosan kevésbé súlyosak, vagy nem is jelentkeznek a bennszülöttek és helyi közösségek által birtokolt vagy fenntartott területeken; 

  • a világ szárazföldi területének több mint egyharmada, és az édesvíz készletek közel 75 százaléka jelenleg a mezőgazdasági termelést vagy az állattenyésztést szolgálja;

  • a mezőgazdasági termelés értéke 1970 óta 300 százalékkal, az ipari fafelhasználás 45 százalékkal nőtt; 

  • évente nagyjából 60 milliárd tonna megújuló és nem-megújuló erőforrást használnak fel évente globálisan, amely kétszerese az 1980-as adatnak; 

  • a beporzók pusztulás évente 577 milliárd dollár értékű terméskieséssel járhat;

  • az árvizek és hurrikánok 100-300 millió embert veszélyeztetnek a tengerparti élőhelyek pusztulása és megőrzésének hiánya következtében.

Jellemző adalék a rablógazdálkodásra, hogy 2015-ben a tengeri halállomány 33 százalékát már nem fenntartható mértékben, 60 százalékát pedig még fenntartható, de a lehetőségeket maximálisan kihasználva halászták le, és csak a fogások 7 százaléka tartozott a következő évek szaporulatát is figyelembe vevő, fenntartható kategóriába. 

Más statisztikák sem a rózsás jövőt jelzik: 

  • 1980 és 2000 között 100 millió hektár esőerdőt irtottak ki Dél-Amerikában és Ázsiában.
  • A városi területek 1992 óta több mint kétszeresükre nőttek.
  • A műanyagszennyezés 1980-tól megtízszereződött. 
  • Globálisan évente 300-400 millió tonna nehézfémet, ipari létesítményekből származó oldószert, mérgező iszapot és egyéb hulladékot ürít az emberiség a világ vizeibe. 
  • Az ökológusok több mint 400, műtrágyaszennyezés miatt kialakult óceáni „halott zónát” tartanak számon, összesen több mint 245 ezer négyzetkilométernyi, Nagy-Britaniával azonos méretű területen. 
Erdőirtás elleni WWF-demonstráció Párizsban május 4-énFotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

Megoldás?

A kutatók által vázolt negatív folyamatok megfordítására aligha van esély, amennyiben tovább folytatódik a növekvő földhasználat, az élőlények kizsákmányolása és az éghajlatváltozást figyelmen kívül hagyó gyakorlat. És az, hogy az emberiség demográfiai növekedésével, az egy főre eső fogyasztás emelkedésével a globális összekapcsoltság szintet lép és egyre gyakoribbá válik, hogy a világ egyik pontján kiaknázott erőforrások és megtermelt javak a világ egész más pontján fellépő igényeket elégítenek ki. 

A jelentés több, a fenntarthatóságot elősegítő szcenáriót is tartalmaz. Valamenyi kiemeli az integrált irányítás és az ágazatközi megközelítések jelentőségét, amelyek alapja a biodiverzitás fenntartása és az élelmiszer- és energiatermelés, az urbánus infrastruktúra, az édesvízi és a tengeri partmenti gazdálkodás közötti kompromisszumokra alapoznak. 

A jelentés szerint a jövőbeni politikai forgatókönyvek kulcsfontosságú eleme a globális pénzügyi és gazdasági rendszerek átalakítása, méghozzá úgy, hogy azok a lehető legtávolabb kerüljenek a növekedés jelenlegi, korlátolt paradigmájától.

Magyar részvétel

Az IPBES tudományos vezetőségébe az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársai is meghívást kaptak. A plenáris ülésen így tanácskozási jogkörrel vett részt Dr. Török Katalin, Dr. Molnár Zsolt és Dr. Báldi András is. A magyar etnoökológusok a Science-ben tavaly megjelent tanulmányukban javasolták a hagyományos ökológiai tudás beemelését és felhasználását az akadémikus diskurzusba. Molnár Zsolt, botanikus, etnoökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója szerint a tudósok ugyanis más szemüvegen át látják a világot, mint azok, akik a világ kevésbé urbanizált részein, az elődeiktől örökölt, évszázados tudás alapján még ma is viszonylag „hagyományos” módon művelik a tájat, legeltetik a Hortobágyon vagy a szavannákon a jószágaikat vagy halásznak egy kis horvát vagy indonéz szigeten. 

Molnár Zsolt kutatócsoportja Magyarországon, Erdélyben, a Szerémségben és Mongóliában vizsgálja pásztorok és gazdálkodók hagyományos gazdálkodását, illetve azt az ökológiai tudást, amire ez a gazdálkodás alapoz. Szerintük ez a tudás ugyan régi, de nem elavult. A modern világunkban számos esetben ez a több száz éves tudás az egyik alapja a globális változásokhoz való alkalmazkodásnak. 

A magyar kutatók kezdeményezésére az IPBES is sürgeti a tudomány és a hagyományos tudásrendszerek összefogását, méghozzá úgy, hogy a tudomány a saját adatait a saját logikájával, a hagyományos tudás hordozói az ő tudásukat a saját logikájuk szerint tehessék be a közösbe.

A témával az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk korábban:

Gigantikus gátszakadás vagy becsapódó üstökös okozta a jégkorszakot 12 800 évvel ezelőtt?

A hirtelen klímaváltozáshoz vezető folyamatok vagy események világos megértése nemcsak elméleti szempontból érdekes, hanem az emberi civilizációt fenyegető globális felmelegedés miatt is, hogy jobban értsük, miként reagálnak bolygónk rendszerei különböző behatásokra. Ehhez pedig a földtörténetnél jobb útmutató nem áll rendelkezésünkre.