Az MTA kutatója is részt vett az ütköző galaxishalmazok első észlelésében
A Nature Astronomy június 24-én közölte azt a tanulmányt, amely beszámol a 1E 2216.0-0401 és a 1E 2215.7-0404 galaxishalmazok összeütközésének megfigyeléséről. Az eddig csak számítógépes szimulációk segítségével tanulmányozható jelenséget vizsgáló, a japán Gu Liyi vezette kutatócsoportnak tagja az MTA-ELTE Forró Univerzum nevű Lendület programos stábjában dolgozó François Mernier.
Az MTA honlapjának nyilatkozó csillagász szerint „hatalmas szerencse, hogy sikerült ráakadnunk két galaxishalmazra az ütközés eme igen ritkán megfigyelhető szakaszában. Emellett meglepő látni, milyen csodásan egyeznek a megfigyelés adatai számítógépes szimulációink eredményeivel. Persze fontos lenne további hasonló, az összeolvadást megelőző állapotban talált galaxishalmazok megfigyelése, hogy jobban megértsük, miként növekednek a világegyetem leghatalmasabb struktúrái”.
Az ezelőtt 600 és 300 millió év közötti időszakra datált kozmikus eseményt tucatnyi rádió- és röntgenteleszkóppal figyelték meg a csillagászok.
A galaxishalmazok ütközésének számítógépes szimulációi helyesnek bizonyultak: az ütközés legelső fázisában valóban lökéshullám indul ki az ütközés térségéből, és az ütközés tengelyére merőleges irányban terjed szét a világűrben. A felszabaduló energia ilyenkor akkora, hogy a keletkező százmillió fokos gázgyűrű akár a galaxishalmazok határain is túljuthat, így a lökéshullám nyilvánvalóan jelentős hatással van a galaxishalmazok és más nagy űrbeli struktúrák fejlődésére.
Az MTA magyarázata szerint a megfigyelés jelentőségének megértéséhez nem árt tudni, hogy „ ezek az ütközések fontos részét képezik a világegyetem nagy léptékű történetének, azonban közvetlenül nem figyelhetők meg, hiszen az emberi élethez képest rendkívül lassan zajlanak le. Azonban ilyen ütközésből meglehetősen sok zajlik egyszerre, és ezek az ütközési folyamat különféle fázisainak pillanatfelvételeit tárják elénk”.
A galaxishalmazok ütközéseit vizsgáló rádió- és röntgencsillagászok feladata ahhoz hasonlítható, mintha a tó felszínébe csapódó esőcsepp viselkedését próbálnák megérteni úgy, hogy egy esős napon a teljes tó felszínéről készített egyetlen pillanatfelvételt elemezhetnek. A felvételen látszanak még a vízfelszín felett elcsípett esőcseppek, de olyanok is, ahol már csak a becsapódás nyomán keletkezett hullámgyűrű észlelhető. Épp így, ha erre alkalmas távcsövekkel a világűrt pásztázzuk, találunk ütközés előtt álló, vagy már az összeolvadás utáni galaxishalmazpárokat.
Kapcsolódó korábbi cikkeink: