Erősebb a sugárzás a Bikini-atollon, mint Csernobilban
Az Egyesült Államok a Bikini-atollon tesztelte az atomfegyvereit, 1958-ig összesen 67 alkalommal – ennek pedig meg is lett az eredménye, a környéken ugyanis a mai napig durvább a sugárzás, mint a csernobili katasztrófa helyszínén. Egy amerikai kutatócsoport frissen publikált jelentése szerint a tesztek szennyezése a mai napig kitart, a plutónium, amerícium és bizmut bőven az egészségügyi határérték felett fordul elő az egykori robbantások helyszínén.
A Bikini-atollnál hajtották végre a történelem legnagyobb termonukleáris tesztjét, a Castle Bravo kódnévre hallgató robbantást is: 1954. március elsején egy 15 megatonnás bombát robbantottak a helyszínen. Az amerikai haderő nem kímélte a csendes-óceáni helyszínt: 1946 júliusától kezdve folytak itt robbantások, a ritkán lakott környékről összesen 167 embert telepítettek ki, és úgy néz ki, hogy a terület nem is lesz egyhamar lakható. A robbantások közül 23 zajlott a Bikini-atollon.
A világ első atomkatasztrófája
A Castle Bravót Glenn Seaborg, az atombomba egyik atyja a világ első atomkatasztrófájának nevezte: a robbantás után kétmillió tonna radioaktív tengervíz fröccsent szét. Annak ellenére, hogy a helyieket kitelepítették, gyakran előfordultak megbetegedések, ugyanis a környező szigetekre sokszor korábban tértek vissza a lakosok, mint hogy biztonságossá válhattak volna – ami nem csoda, hiszen a mai napig nem egészséges ott élni.
Ez nem gátolta meg a Marshall-szigeteki kormányzatot abban, hogy kísérletezzen a betelepítéssel: Rongelapra és Bikinire is visszaengedték a lakosságot, először 1957-ben, majd 1968-ban. Mindkét esetben rosszul tették, nem mérték fel kellőképpen a sugárzás mértékét.
A mostani kutatás során a Bravo bomba kráterét vizsgálták: a robbantás 75 méter mély, másfél kilométer átmérőjű üreget hagyott hátra. A teszt egy Nam nevű mesterséges szigetet teljes egészében elpusztított – a további kísérletek során állatokkal teli hajókat is felrobbantottak, így vizsgálva a bomba hatását az élőlényekre.
A hatvanas-hetvenes években már vizsgálták a tengerfenék radioaktivitását, azóta is rendszeresen végeznek méréseket, ezeknek az eredményében viszont még a Marshall-szigetek kormányzata is kételkedik, a területet egyelőre lakhatatlannak minősítették. A mostani mérések szerint még tovább tarthat, míg megtisztul a környék, mint eddig hitték, azt pedig, hogy a tengerfenéken megbújó radioaktív anyagok milyen hatással vannak a tenger élővilágára, még mindig vizsgálják. Egy biztos: a kráter környékén durvább a sugárzás, mint Csernobilban, így valószínűleg még el kell telnie némi időnek ahhoz, hogy ismét alkalmas legyen az életre.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: