Undorító zöld trutyit küld az űrbe Elon Musk SpaceX-e a tudomány nevében

2019.07.24. · tudomány

A rajzfilmeket és más gyerekműsorokat sugárzó Nickelodeon egyik védjegye, hogy különböző játékos show-jaiban nagy adag zöld slime-mal borítják le a résztvevőket, lehetőleg celebritásokat, mivel annak nagyobb a virális faktora. A gyerekek pedig legalább annyira imádják nézni a takonyszerű anyagban lubickoló sztárokat, amennyire játszani szeretnek a slime-mal – erről a termék magyarországi nagykövete, az extévés Erdélyi Mónika is tudna mesélni.

A SpaceX most úgy döntött, ez az anyag lesz a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) magyar idő szerint már csütörtökre nyúlva, 0 óra 24 perckor induló utánpótlás-küldetésének sztárszállítmánya. „Összeslime-ozunk néhány asztronautát, és kicsit kísérletezünk az anyaggal” – idézi a csatornát birtokló Viacom alelnökét, Andrew Machlest a CNN. Ez azt jelenti, hogy az ISS személyzete videóra veszi, hogy a rájuk öntött slime hogyan mozog a súlytalanságban, ezt a felvételt pedig már szeptembertől használhatják a tudományos ismeretek tanításában az általános iskolák.

A 2017-es Super Bowl idején megtartott Nickelodeon Superstar Slime Showdown, DeMarcus Ware és Wes Welker amerikaifoci-játékosok és Ricardo Hurtado színész részvételével
photo_camera A 2017-es Super Bowl idején megtartott Nickelodeon Superstar Slime Showdown, DeMarcus Ware és Wes Welker amerikaifoci-játékosok és Ricardo Hurtado színész részvételével Fotó: KEVIN WINTER/AFP

Ahogy sokáig azt sem tudták, hogy a víz hogyan mozog a mikrogravitációban (mint kiderült: lebegő cseppekre bomlik), úgy most a slime űrbeli viselkedéséről sincs fogalmuk a tudósoknak – főleg, hogy a Nickelodeon szigorú titokként kezeli az általa használt anyag összetevőit. A legénység csak remélheti, hogy a Nickelodeon terméke nem olyan, mint amilyenekre brit fogyasztóvédők bukkantak egy éve, amikor a Which? nevű szervezet 11 népszerű, boltban kapható slime-ot vizsgált meg, és kiderült, hogy közülük nyolcban az egészségügyi határértéket meghaladó mértékű bór található – az egyik termék az uniós határérték négyszeresét tartalmazta. A bór irritációt, hányást, hasmenést és görcsöket, nagy mennyiségben pedig akár meddőséget is okozhat.

A Dragon nevű hajó ezen felül a világ első, emberi sejtek alapján belső szerveket nyomtatni képes bioprinterét, valamint az Adidas egyik focilabdáját is az ISS-re viszi, utóbbi a NASA szerint a szabadesés alatt álló tárgyak mozgásának tanulmányozását segíti.

A SpaceX egyébként sikeres misszió esetén újabb űrrekordot dönt: ez lesz az első alkalom, hogy egy cég háromszor is Föld körüli pályára állítja ugyanazt az űrkabint, a C108 jelzésű kapszula ugyanis 2015 áprilisában és 2017 decemberében már megjárta az ISS-t, és mindkét alkalommal sikeresen érkezett vissza a Csendes-óceánba.

a Dragon csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz
photo_camera a Dragon csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz Fotó: HO/AFP

Elon Musk a kabin első újrafelhasználását követően elmondta, nagyjából 50 százalékkal olcsóbb renoválni a Dragont egy új misszióra, mint egy teljesen új darabot építeni és az űrbe küldeni. A Teslarati szerint egy Cargo Dragon utánpótlás-küldetés ára 175 millió dollár körül mozog. A SpaceX-nek még két ilyen küldetése van hátra a NASA-val kötött eredeti szerződéséből, ami húsz misszióra szólt 2012 és 2020 között, de a cég már elnyert egy hasonló szerződést a következő, 2024-ig tartó ciklusra is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás