Történelmi átlebegést hajtott végre a NASA űrhajósa Elon Musk magánűrhajójába
Miután az amerikai űrhivatal, a NASA kereskedelmi űrhajós programja keretében március 2-án, szombaton reggel – magyar idő szerint 8 óra 49 perckor – elstartolt, és egy nappal később meg is érkezett a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Elon Musk tulajdonolta SpaceX űrvállalat által gyártott Crew Dragon űrhajó, újabb történelmi akcióra került sor.
A dokkolás és a csatlakozás után vasárnap a kanadai David Saint-Jacques, az orosz Oleg Kononyenko és az amerikai Anne McClain léphetett elsőként
a magánűrhajó fedélzetére. A történelmi átlebegés a NASA alábbi Twitter-posztjában tekinthető meg:
A SpaceX 7 személyes űrhajója még valódi utasok nélkül tesztutat hajt végre, de azért egy szkafanderbe öltöztetett – a Nyolcadik utas a halál című sci-fi nyomán Ripley-nek elkeresztelt – emberfigura és egy plüss földgömb is helyet foglalt az egyébként közel kétmázsányi felszerelést és ellátmányt is szállító Crew Dragon fedélzetén.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Elon Musk elindította Izraelt a Hold felé
„Nagy lépés ez Izraelnek, de még nagyobb az izraeli technológiának" - mondta az expedícióról Benjamin Netanjahu. Ha minden jól megy, a Beresheet, azaz Genezis nevű izraeli leszállóegység áprilisban kezdheti meg a kutatásokat a Holdon.
Elon Musk új szenvedélye: a hadronütköztetés
A CERN új részecskegyorsítót épít, ami négyszer akkora és tízszer olyan erős lesz, mint a Nagy Hadronütköztető, és Elon Musk olcsón vállalná a kivitelézését.
Elon Musk már hamvakat is szállít az űrbe
Négy év múlva hullócsillgaként térnek vissza a Földre azok a hamvak, amelyeket a hétfőn kora este startoló SpaceX Falcon 9 Föld körüli páyára állít.