Azt hitted, hogy amit megveszel, az a tiéd?
„A könyvek működése leáll” – ez az abszurd mondat is szerepelt a Microsoft közleményében, amelyben a cég arról tájékoztatta a felhasználóit, hogy 2019 júliusától a Microsoft Store-ban megszűnik a könyves részleg, és vele együtt a már megvásárolt e-könyvek olvashatósága is. Képzeljük el most ezt az offline térben: bezárt egy könyvesbolt, a tulajdonos pedig felkeresi minden korábbi vásárlóját, hogy a nála vett könyveket hónapokon belül bezúzatják.
Jó, ebben az esetben csak visszavásárlásról lett volna szó, mert a Microsoft még megtehette, hogy visszatéríti az e-könyvek árát a felhasználóknak, de a kölcsönzésre épülő gazdaság (rental economy) problémája ennél univerzálisabb: ha egy szolgáltató csak látszólag árulja a termékeit, és valójában csak bérbe adja őket (főleg zenékről, filmekről, szoftverekről van szó), akkor bármikor – például egy csőd esetén – vissza is tudja venni őket, a tulajdonos (vagyis a „tulajdonos”) pedig csak nézhet maga elé, hogy hová tűnt a gépéről, telefonjáról, konzoljáról a tartalom, amiért fizetett.
A kulcsbetűszó: DRM. Ez a digitális jogkezelés angol rövidítése, amibe beletartozik minden olyan technológia és eljárás, amellyel „a digitális tartalom kereskedelme során védik a szellemi tulajdont”, vagyis ellenőrzik a jogvédett tartalmak jogszerű felhasználását. Ez volt a jog válasza az internetes kalózkodás felbukkanására, és a CD-k vagy DVD-k esetében leginkább a lemezek másolásvédelmét jelentette. De mivel az internetről letöltött tartalmakat sokkal egyszerűbb terjeszteni, a kiadók és a szolgáltatók még szigorúbb ellenőrzést gyakorolnak az ilyen szellemi termékek felett.
A jog szerint nincs olyan, hogy digitális tulajdon
„A digitális és a papír alapú példányok egyaránt másolatai az eredeti műnek, így a bennük foglalt tartalom elvben azonos. A hordozó azonban nem azonos, és ez a technikai különbség a jog világában is megjelenik. A digitális példányok csak jelekből állnak, amelyek nem képezik jelenlegi ismereteink szerint tulajdon tárgyát. A magyar magánjog csak fizikai dolgok felett ismeri el a tulajdont. A szerzői jog szabályai szerint pedig csak dolgok terjeszthetők, digitális jelek maximum a nyilvánossághoz közvetíthetők, így arra csak licencet vagy felhasználási engedélyt lehet kapni. A Microsoft is így szüntethette meg a hozzáférést a tartalmakhoz, hiszen azok sosem voltak a »vevők« tulajdonai”
– mondta a Qubitnek Mezei Péter szerzői jogi szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense.
Vagyis hiba lenne éppen az egyre digitalizálódó világtól remélni, hogy a fizikai állagromlás kiiktatásával most már örökre megmaradnak a fotóink, videóink, könyveink. Sőt, Mezei azt mondja, „a formátumok változása, elavulása miatt megítélésem szerint a digitális példányok élettartama jóval rövidebb, mint a papíré.”
Az idő múlásával változik a technika, de miért kell nekem most negyedjére is fizetnem azért, hogy streamelhessem a Vimeón azt a filmet, amit egyszer már letöltöttem az iTunes-ról, mielőtt elfelejtettem a jelszavam, és amit már Blu-Rayen és DVD-n is megvettem korábban? Mezei szerint a jog világosan kimondja, hogy minden egyes felhasználásért díjat kell fizetni a jogosultnak, és négy példány az négy felhasználást jelent.
De a Microsoft botránya mellett szűkebb körben egy másik esemény is felvetette a digitális jogkezelés témáját. Kitzinger Dávid, az Artisjus online, mechanika és média főosztályának vezetője a Facebookon osztotta meg, hogyan vált használhatatlanná egy iOS-frissítés miatt a 100 euróért vásárolt két iGO térképe:
Mezei szerint az ilyen csalódások megelőzésére két megoldás létezik: társadalmilag fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem minden digitális tartalom a miénk, amit megveszünk; az egyén szintjén pedig nem marad más, mint ahol lehet, ott fizikai példánnyal is kiegészíteni a digitális változatot. „Lehet, hogy ódivatúnak tűnök, de én ezért veszek papír alapú térképeket. Igaz, azokat is cserélni kell, ahogy az adatok változnak, új utak épülnek, s a többi, de a példány legalább az enyém” – tette hozzá.”
Az egészet 15 éve pontosan megjósolták
„A Microsoftnak nemrég még volt e-könyv-boltja, teli »Megveszem« gombokkal, ma pedig azt állítja a cég, hogy soha nem is vásároltál semmit, csak bizonyos feltételek mellett jogosan felhasználhattad” – mondta a Motherboardnak Cory Doctorow kanadai-brit újság- és sci-fi-író, digitális jogi aktivista. Az a Doctorow, aki 15 éve épp a Microsoft konferenciáján tartott hírhedt beszédet (magyar fordításban itt olvasható) arról, hogy a cégnek miért kellene elfelejtenie ezt az egész DRM-dolgot, amit egyre kevésbé fognak a szellemi termékek védelmére használni, és egyre inkább arra, hogy a cégek a saját kereskedelmi ökoszisztémájához láncolják a felhasználóikat.
Bár akkor épp a régiókódolt DVD-kről beszélt, érvelését egy könyves példával illusztrálta, gyakorlatilag megjósolva a Microsoft idei húzását:
„Én nem tudok az Egyesült Államokban vagy bárhol másutt olyan szerzői jogi törvényről, ami azt mondaná, hogy az alkotónak lehetőséget kell adni, hogy szabályozhassa, hol élvezhetem a kreatív alkotását, ha egyszer fizettem érte. Veszek egy könyvet, bedobom a táskámba, és Torontótól Timbuktuig bárhol elővehetem, olvashatom, akárhol is vagyok. Vehetek könyveket az USA-ban és bevihetem őket Angliába, ahol az alkotónak kizárólagos terjesztői szerződése van a helyi kiadóval, amelyik aztán az amerikai ár duplájáért árulja. Amikor a könyvet kiolvastam, eladhatom vagy elajándékozhatom. A szerzői joggal foglalkozó ügyvédek ezt az »Első eladás« néven illetik, de egyszerűbb, ha a »Kapitalizmus« címkét aggatjuk rá.”
A netsemlegesség koncepciójának atyjával, Tim Wúval gyerekkora óta barátságot ápoló Doctorow az ezredforduló környékétől kezdve az Electronic Frontier Foundation (EFF) és az Open Rights Group (ORG) színeiben is harcolt a digitális szabadságjogokért, és úgy tűnik, máig nem vesztett a lendületéből: „az ötlet, hogy a könyveket, amiket megveszek, valamiféle kibaszott szoftverlicenccé minősíthetik le, a leggroteszkebb és legszörnyűbb dolog, amit el tudok képzelni: ha a kiadói ipar szándékosan tervelte ki, hogy kipusztít minden valódi, civilizációs értéket az irodalmi művekből, akkor nem is végezhettek volna jobb munkát” – írta a Microsoft húzásáról és annak lehetséges következményeiről az általa társszerkesztett Boing Boing blogon.
Ha megvettem valamit, már ne turkálj a zsebemben
A Microsoftnak még a visszatérítéssel sem sikerült kiengesztelnie minden károsultját. Az Edge-ben kezelhető e-könyvekben jegyzeteket és könyvjelzőket is el lehetett helyezni, és mivel nagy százalékban szakkönyveket lehetett kapni a Microsoft Store-ban, ezt valószínűleg sok kutató meg is tette. Ezek a jegyzetek és könyvjelzők viszont szintén eltűntek a könyvekkel, és a cég ezt univerzálisan egy extra 25 dolláros vigaszdíjjal igyekszik kompenzálni, ami a digitálisjog-védők szerint a szellemi tulajdon megcsúfolása.
„Egyfelől nézve, legalább az emberek, akik fizettek a könyvekért, visszakapták a pénzüket. Másfelől viszont a fogyasztók akkor cserélik a pénzüket árura, ha az árut részesítik előnyben a pénzükhöz képest. Ez történik, amikor vásárolunk valamit. Nem hiszem, hogy a visszatérítés elegendő a fogyasztóknak okozott károk fedezésére” – mondta a Wirednek Aaron Perzanowski jogászprofesszor, A birtoklás vége: személyi tulajdon a digitális gazdaságban című könyv szerzője. A Free Software Foundationt igazgató John Sullivan hasonló véleményt fogalmazott meg:
„Ahogy lebonyolítottunk egy tranzakciót, onnantól nem nyúlhatsz csak úgy a zsebembe, hogy visszavedd, még ha a pénzt vissza is adod. Ez az egyén szabadságának megsértése.”
Az Amazon és a Sony is megcsinálta már, de még a házi robotodat is kinyírják
A Microsoftnak természetesen azért kellett bezárnia a boltot, mert hamar kiderült, hogy esélye sincs felvenni a versenyt a piacot nemhogy uraló, de gyakorlatilag feltaláló Amazonnal – amely cégnek persze szintén megvoltak a maga ballépései. A cég e-könyv-olvasójára, a Kindle-re 2009-ben egy belső baki révén letölthetővé vált George Orwell 1984 című regénye, amire ugrottak is a fizető olvasók, hogy aztán az Amazon napokon belül észrevegye a hibát, és egy nagy testvéri húzással törölje minden felhasználó készülékéről a – tudtukon kívül – jogtalanul vásárolt példányokat. „Úgy fejlesztjük a rendszerünket, hogy a jövőben ne kelljen ilyen körülmények között könyveket eltávolítani a vásárlóink készülékeiről” – nyilatkozta a Guardiannek az Amazon szóvivője az eset után.
Ha a Kindle-nél később nem is fordult elő hasonló, az Amazon azért még egyszer belenyúlt a vásárlóinak készülékeibe. A Disney egyik karácsonyi animációja, a Prep & Landing két epizódját 2011 ünnepi szezonjában tette elérhetővé a cég az Instant Video nevű streaming felületén, ahol 2,99 dollárért lehetett megvenni egy részt. „Nézd meg és nézd újra, ahányszor csak szeretnéd! A megvásárolt videót streamelheted az interneten, elérheted a videokönyvtáradban bármilyen más kompatibilis eszközről, és le is töltheted!” – hirdette az oldal, majd 2013-ban eltávolított minden letöltött példányt a felhasználói fiókokból, mert a Disney úgy döntött, ezentúl exkluzívan a saját csatornáján kívánja vetíteni a Prep & Landinget.
„Ez is azt mutatja, hogy az online digitális termékeket a fizikai másolatoknál kevésbé használhatóra tervezik. Senki nem menne el a házadba, hogy elvigye a DVD-idet, csak mert később úgy döntenek, hogy onnantól kizárólag az ő csatornáikon akarják vetíteni azokat a filmeket” – reagált az esetre Peter Bradwell, az Open Rights Group szerzői jogi szakértője a Guardian cikkében.
A gyártóknak való kiszolgáltatottságot szépen bemutatta a Sony PlayStation 3 2010-es sztorija is. A PS3-at azért is szerették annyian, mert az Other OS nevű funkció alatt lehetett például Linuxot telepíteni rá, amivel szinte számítógéppé alakíthatták a játékkonzolt. Valójában persze ezt is csak azért engedélyezték – a marketingértéke mellett –, mert ez a hardverkörnyezet feltétele volt az IBM Cell projektjének, amely szerint sok PS3 hálózatba kötésével a processzorok teljesítménye összeadódik, és szuperszámítógép hozható létre – ezt a lehetőséget ilyen-olyan kutatók mellett az amerikai hadsereg is szívesen vette igénybe. Amikor a Geohot nevű sztárhekker feltörte ezt a rendszert, hogy a meglévő hardveres korlátozásokat (memória, grafikai processzor) is eltörölje, a Sony inkább egy olyan firmware telepítésére kötelezte a felhasználóit, ami elvette az Other OS lehetőségét, így a frissítés után egy butább készülék elé ülhettek le, mint amit megvettek.
Ha valaki azt hiszi, hogy legalább a képernyővel rendelkező készülékeknél megáll a dolog, téved: a Logitech például 2018 márciusában állította le a hét évvel azelőtt piacra dobott Harmony Link nevű wi-fis univerzális távirányítójának támogatását, egyben működésképtelenné téve minden ilyen készüléket – az indoklás szerint a hasonló funkciójú, de újabb Harmony Hubra fordítanák az energiákat. A Logitech először még csak az egyéves garanciával rendelkező Link-vásárlóknak cserélte volna le ingyen a készülékét az új Hubra, de az össznépi felháborodás után hamar belátta, hogy csak úgy ússza meg az esetet nagyobb botrány nélkül, ha minden régebbi Linket is térítésmentesen lecserél.
És még csak itt kezdődik az őrület: a Keurig DRM-mel védett kávékapszulákat gyárt, a Jibo nevű szociális robotot lehúzták a felhőről, a Nest 300 dolláros házi okosasszisztense pedig szintén működésképtelenné vált, miután megszüntették az eszközök közötti kommunikációjáért felelős felhőszolgáltatását. Ez a hatalmi felállás pedig nem túl megnyugtató akkor, amikor például a valószínűleg szintén felhőszolgáltatásra épülő önvezetőautó-rendszer alapjait próbálják lefektetni.
Az önpusztítás az egész koncepció része
A Wired szerint bár a DRM túlkapásaira már jó húsz éve létezik a technológia, valójában nincs semmilyen hatékony és törvényes védekezési lehetőség. Leginkább a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) hatáskörébe tartozik a téma, de a szervezet nem igazán aktív a területen, illetve még a Kongresszus szólhatna bele, de eleve kongresszusi döntéssel iktatták törvénybe az 1998-as Digital Millennium Copyright Act nevű csodát, ami megágyazott a DRM-uralomnak.
„Ezért hívjuk a DRM tartalmakat és eszközöket hibásnak tervezettnek. Az önpusztítás az egész koncepció része” – tetézte mondanivalóját John Sullivan. A lap emlékeztet, hogy most még szerencséjük volt a felhasználóknak, mert a Microsoft megengedhet egy ilyen méretű pénzvisszafizetési akciót, de ha legközelebb egy valamivel kisebb cég gondolja meg magát, netán csődbe megy, akkor viszi magával a DRM-szervereket, az egész technológiát, és vele a te sajátnak hitt zenéidet, filmjeidet, e-könyveidet, vagy akár hűtőgépvezérlő-szoftveredet.
Gyakran emlegetik példaként a videojátékos közösségi piacterek helyzetét: ha a messze a legnagyobb platform, a Steam egyszer valamiért megszűnik, akkor több tízmillió játékos komplett életműve tűnhet el egy csapásra a csupán licencelt játékok miatt, míg az egyik legnagyobb kis szereplő, a GOG.com kizárólag DRM-mentes játékokat árul – és itt az árul tényleg tulajdonjogot jelent.
Aaron Perzanowski mindenesetre a Microsoft kisebb botránya után sem számít nagy változásokra, hacsak az embereket nem kezdik el jobban érdekelni a saját jogaik. „Ilyen események időről időre megtörténnek. És amikor megtörténnek, van egy pillanatig tartó villanás, teli felháborodással és frusztrációval, és az emberek feldühödnek. Aztán pedig mindenki éli tovább az életét a következő ilyen alkalomig, amikor mindenki újra meglepődik és kiakad, épp csak azt nem fogják fel, hogy valamit tenni kell, hogy megváltozzon ez a hatalmi dinamika.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
