Hiába titkolózott Oroszország, most már biztos, hogy onnan indult útnak két éve egy hatalmas nukleáris felhő

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

2017. szeptember végén egész Európát beterítette egy hatalmas nukleáris felhő. Hogy honnan jött, azóta sem derült ki pontosan. Elsőként Ausztriában, Németországban, majd Olaszországban észlelték, és összetétele alapján meglepően homogénnak tűnt: a ruténium 106-os izotópját azonosították benne. 

Bár a légkörbe került sugárzó anyag mennyisége a százszorosa volt a fukusimai atomerőmű-baleset után mért radioaktív szennyezésnek, az Európában mért többletsugárzás még így sem érte el az egészségügyi határértéket, így a pánik annak ellenére is elmaradt, hogy a szakemberek feltételezték, hogy a sugárzás forrása közelében lényegesen nagyobb lehet a radioaktív szennyezés.

Az európai mérőállomások eredményei alapján a szakértők szinte azonnal az Ural-hegység és a Volga-folyó közé, az oroszországi Majak Termelési Egyesülés néven futó nukleáris fűtőanyag-termelő és újrahasznosító üzemre irányították a figyelmet. Az oroszok viszont tagadták, hogy a kombinátnak bármi köze lett volna a balesethez. Noha több európai, nukleáris biztonságért felelős intézmény vizsgálatai alapján a szálak a cseljabinszki térségbe, azon belül is a Majak vegyiüzem-telephez vezettek, az orosz hatóságok és a Roszatom november 21-ig még azt is tagadták, hogy a térségben a megemelkedett radioaktivitás bármilyen jelét észlelték volna. 

A Roszatom és az orosz nukleáris biztonsági intézet kivizsgálta az ügyet, csak nem mondtak igazat

Végül nyugat-európai nyomásra a Roszatom és az Orosz Tudományos Akadémia Nukleáris Biztonsági Intézete vizsgálatot indított az ügyben, majd újabb néhány hét múlva közölték, hogy a légkör akkor már általuk is elismerten megemelkedett ruténium-106 tartalmának okát külső forrásban kell keresni. Az oroszok a megemelkedett radioaktivitást a légkörbe visszatért és ott elégett műholddal magyarázták. A Majak-baleset, vagy a térségben található bármelyik nukleáris létesítményben bekövetkezett baleset teóriáját az oroszok azóta is következetesen tagadják.

A Majak Termelési Egyesülés épületkomplexumának egyik épületeFotó: Wikimedia Commons

Egy fizikusokból álló nemzetközi szakembergárda mégis behatóbb vizsgálatba fogott. Az eredményeit az amerikai tudományos akadémia lapjában, a PNAS-ban publikáló kutatócsoport két év alatt módszeres kutatómunkával, 1300 légköri mérés elemzésével felfejtette, honnan indult el a 2017-es ruténiumfelhő: immár minden kétséget kizáróan a Majak Termelési Egyesülés területéről. 

Azt is hozzátették, hogy a ruténium szóban forgó izotópja csak radioktív fűtőanyagok feldolgozása közben kerülhetett a légkörbe, márpedig efféle tevékenységet csak nagyon kevés helyen végeznek a világon. A szennyezés kiindulópontjának tűnő térségben pedig egyedül a Majak-üzemben. A légkörbe került ruténiumszennyezés minimum harmincszorosa, rosszabb esetben százszorosa is lehetett a 2011-es fukusimai atomerőmű-balesetben a légkörbe került radioaktív terhelésnek.

A Majak Termelési Egyesülésnek amúgy sincs túl jó híre

A cseljabinszki térségben, Dél-Oroszországban található Majak-üzem neve feltehetően nem cseng olyan ismerősen, mint Csernobilé, pedig ezen a telepen történt a világtörténelem egyik legnagyobb atomkatasztrófája. A hidegháborúban a szovjet atombombagyártás szívének számító, plutóniumgyártásnak dedikált Majak üzemben 1957-ben az 1986-os csernobili atomreaktor-balesethez hasonló mértékű természeti károkat okozó robbanás történt. 

A szinte napra pontosan 70 évvel a nemrégiben történt ruténiumszivárgás előtt történt robbanás több száz kilométerről is látható fényét a korabeli szovjet sajtó északi fénynek akarta eladni. A katasztrófában 1 millió curie radioaktív anyag terült szét 20 ezer négyzetkilométernyi területen, ami jelentősen meghaladja a csernobili atomerőmű-baleset okozta környezetszennyezést. A becslések szerint legalább 200 ezren rövid időn belül meghaltak, és még többen voltak kénytelenek a sugárszennyezés következményeivel számolni későbbi életük során. Ezeket a számadatokat viszont hivatalos források sosem erősítették meg. 

A balesetről egyébként szinte semmit sem tudott a világ az 1980-as évekig, a titkosított akták miatt ma is nagyon kevés információ áll ezzel kapcsolatban rendelkezésre. A baleset tényét – a csernobili katasztrófával ellentétben – azért sikerült évtizedekig titokban tartani, mert az 1957-es robbanás radioaktív felhője nem nagyon terjedt az Urálon túlra.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: