Hiába titkolózott Oroszország, most már biztos, hogy onnan indult útnak két éve egy hatalmas nukleáris felhő

2017. szeptember végén egész Európát beterítette egy hatalmas nukleáris felhő. Hogy honnan jött, azóta sem derült ki pontosan. Elsőként Ausztriában, Németországban, majd Olaszországban észlelték, és összetétele alapján meglepően homogénnak tűnt: a ruténium 106-os izotópját azonosították benne. 

Bár a légkörbe került sugárzó anyag mennyisége a százszorosa volt a fukusimai atomerőmű-baleset után mért radioaktív szennyezésnek, az Európában mért többletsugárzás még így sem érte el az egészségügyi határértéket, így a pánik annak ellenére is elmaradt, hogy a szakemberek feltételezték, hogy a sugárzás forrása közelében lényegesen nagyobb lehet a radioaktív szennyezés.

Az európai mérőállomások eredményei alapján a szakértők szinte azonnal az Ural-hegység és a Volga-folyó közé, az oroszországi Majak Termelési Egyesülés néven futó nukleáris fűtőanyag-termelő és újrahasznosító üzemre irányították a figyelmet. Az oroszok viszont tagadták, hogy a kombinátnak bármi köze lett volna a balesethez. Noha több európai, nukleáris biztonságért felelős intézmény vizsgálatai alapján a szálak a cseljabinszki térségbe, azon belül is a Majak vegyiüzem-telephez vezettek, az orosz hatóságok és a Roszatom november 21-ig még azt is tagadták, hogy a térségben a megemelkedett radioaktivitás bármilyen jelét észlelték volna. 

A Roszatom és az orosz nukleáris biztonsági intézet kivizsgálta az ügyet, csak nem mondtak igazat

Végül nyugat-európai nyomásra a Roszatom és az Orosz Tudományos Akadémia Nukleáris Biztonsági Intézete vizsgálatot indított az ügyben, majd újabb néhány hét múlva közölték, hogy a légkör akkor már általuk is elismerten megemelkedett ruténium-106 tartalmának okát külső forrásban kell keresni. Az oroszok a megemelkedett radioaktivitást a légkörbe visszatért és ott elégett műholddal magyarázták. A Majak-baleset, vagy a térségben található bármelyik nukleáris létesítményben bekövetkezett baleset teóriáját az oroszok azóta is következetesen tagadják.

A Majak Termelési Egyesülés épületkomplexumának egyik épületeFotó: Wikimedia Commons

Egy fizikusokból álló nemzetközi szakembergárda mégis behatóbb vizsgálatba fogott. Az eredményeit az amerikai tudományos akadémia lapjában, a PNAS-ban publikáló kutatócsoport két év alatt módszeres kutatómunkával, 1300 légköri mérés elemzésével felfejtette, honnan indult el a 2017-es ruténiumfelhő: immár minden kétséget kizáróan a Majak Termelési Egyesülés területéről. 

Azt is hozzátették, hogy a ruténium szóban forgó izotópja csak radioktív fűtőanyagok feldolgozása közben kerülhetett a légkörbe, márpedig efféle tevékenységet csak nagyon kevés helyen végeznek a világon. A szennyezés kiindulópontjának tűnő térségben pedig egyedül a Majak-üzemben. A légkörbe került ruténiumszennyezés minimum harmincszorosa, rosszabb esetben százszorosa is lehetett a 2011-es fukusimai atomerőmű-balesetben a légkörbe került radioaktív terhelésnek.

A Majak Termelési Egyesülésnek amúgy sincs túl jó híre

A cseljabinszki térségben, Dél-Oroszországban található Majak-üzem neve feltehetően nem cseng olyan ismerősen, mint Csernobilé, pedig ezen a telepen történt a világtörténelem egyik legnagyobb atomkatasztrófája. A hidegháborúban a szovjet atombombagyártás szívének számító, plutóniumgyártásnak dedikált Majak üzemben 1957-ben az 1986-os csernobili atomreaktor-balesethez hasonló mértékű természeti károkat okozó robbanás történt. 

A szinte napra pontosan 70 évvel a nemrégiben történt ruténiumszivárgás előtt történt robbanás több száz kilométerről is látható fényét a korabeli szovjet sajtó északi fénynek akarta eladni. A katasztrófában 1 millió curie radioaktív anyag terült szét 20 ezer négyzetkilométernyi területen, ami jelentősen meghaladja a csernobili atomerőmű-baleset okozta környezetszennyezést. A becslések szerint legalább 200 ezren rövid időn belül meghaltak, és még többen voltak kénytelenek a sugárszennyezés következményeivel számolni későbbi életük során. Ezeket a számadatokat viszont hivatalos források sosem erősítették meg. 

A balesetről egyébként szinte semmit sem tudott a világ az 1980-as évekig, a titkosított akták miatt ma is nagyon kevés információ áll ezzel kapcsolatban rendelkezésre. A baleset tényét – a csernobili katasztrófával ellentétben – azért sikerült évtizedekig titokban tartani, mert az 1957-es robbanás radioaktív felhője nem nagyon terjedt az Urálon túlra.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: